VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Budapestnek metró (is) kell – érthetetlen a főpolgármester pálfordulása

2005-10-26
By

A VEKE az alábbi közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre, a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötésének ellehetetlenítésére és Demszky Gábor főpolgármester Indexnek adott nyilatkozatára.

M2+GHÉV embléma (forrás: VEKE)

M2+GHÉV embléma (forrás: VEKE)


Egyesületünk, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötéséről szóló tanulmány szerzője a sajtóból értesült arról, hogy az ígéretek ellenére a metrókocsi-beszerzésbe nem került bele a szükséges műszaki módosítás.

Tervezetünk értelmében közel 300 ezer ember napi életkörülményei javulnának, megvalósítása kimutatható gazdasági haszonnal is járna a Főváros számára. Meggyőződésünk, hogy csak ilyen megoldásokkal lehet az autósokat a tömegközlekedés használatára rávenni, átszállással és gyaloglással soha. A Főváros elemi érdeke, hogy a rá zúduló autóáradatot kordában tartsa, ehhez pedig a tömegközlekedést fejleszteni kell, ahogy emlékszünk: Budapestnek metró kell. De nem csak 4-es.

Sajnálattal értesültünk Demszky Gábor nyilatkozatáról, melyből sokadszorra láthatjuk, hogy nem a megfelelő közlekedési tanácsadókkal veszi körbe magát, akik most is rosszul tájékoztatták és akik miatt nem képes Budapest közlekedése haladni a korral.

Nem szokásunk, de kénytelenek vagyunk főpolgármester úr Index.hu-nak tett nyilatkozatát helyesbíteni.

Nem igaz, hogy a terv finanszírozása lehetetlen. A szükséges összeg EU-s forrásból finanszírozható, de akár hitelből is fedezhető, ahogy a 30-szor többe kerülő 4-es metró is. Egyébként nem kértük a döntéshozóktól, hogy most építsék meg az összekötést, csupán annyit: ne tegyék lehetetlenné, hogy később, egy korszerűbb hozzáállás esetén megvalósulhasson az elképzelés.

Nem igaz, hogy sokkal többe kerül, mint amit mondunk. Azért készítettük a tanulmányt, hogy egyértelmű szakmai alapot adjunk, ráadásul a kiindulási adatok éppen a 4-es metró beruházás sarokszámaiból származnak. Vajon akkor azok sem valósak?

Nem igaz, hogy technikailag nagyon bonyolult megvalósítani. Már a BKV és a tenderbizottság is belátta: nincs műszaki akadály, csupán jogi problémákra hivatkoznak.

Nem igaz, hogy az 5-ös metrónak nincs realitása. Kevés fontosabb beruházás lenne a Főváros életében, ráadásul az előkészítésére már forrást is utalt a Kormány.

A Nyíregyházáig tartó metróépítésről szóló megjegyzéshez csak annyit: a Főváros nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást az agglomerációról, az onnan naponta ingázó többezer emberről. Budapest elővárosainak közlekedési fejlesztéseit Nyíregyházára hivatkozva leütni, szintén elfogadhatatlan.

Hihetetlen szégyen lenne a városvezetésre nézve, hogy egy olyan javaslatot, mellyel egyetértett a tendert véleményező bizottság, minden politikai erő egyetértett a Városháza szakbizottságában, egyetértett a tendert bonyolító BKV, korábban már bekerült a Főváros középtávú koncepciójába, melyet a Közgyűlés elfogadott, tehát egy ilyen, teljes szakmai és politikai konszenzust élvező javaslatot képes volna a szemétkosárba küldeni.

Ezúton is kérjük Demszky Gábort, tájékozódjon alaposabban a tervről, olvassa el részletesen a neki is megküldött tanulmányunkat és szerezzen érvényt a Közgyűlés döntésének, a Podmaniczky-terv szellemében ha már nem is építi, legalább ne lehetetlenítse el a metró és a HÉV összekötését!

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

Közlekedésfejlesztés munkacsoport

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *