VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Új midibusz mutatkozik be Budán

2007-03-15
By
Plasma a Vár-buszon. (forrás: Hajtó Bálint)

Plasma a Vár-buszon. (forrás: Hajtó Bálint)


Budapesten végez próbafutásokat a Jászkun Volán Zrt. új alacsonypadlós járműve, a Plasma névre keresztelt midibusz. Hat napig „haknizik” a Fővárosban ez az új magyar autóbusz, mely első kilométereit a budai Várhegyen tette meg.

2007. március 13-tól 18-ig vendégszerepel két budai hegyvidéki autóbuszvonalon a Plasma, Szolnok város új üdvöskéje. Az új jármű turnéja első felében, 13-a és 15-e között a Várbusz elnevezésű járaton szállítja az utasokat egy megszokott Ikarus 405-ös helyett, 16-a és 18-a között pedig a 27-es járaton.

Plasma a Vár-buszon. (forrás: Hajtó Bálint)

Plasma a Vár-buszon. (forrás: Hajtó Bálint)

A Jászkun Volántól érkezett. (forrás: Hajtó Bálint)

A Jászkun Volántól érkezett. (forrás: Hajtó Bálint)

A jármű hátulról. A hátsó kijelző csak számot tud kiírni, ezért nem működik most. (forrás: Müller Péter)

A jármű hátulról. A hátsó kijelző csak számot tud kiírni, ezért nem működik most. (forrás: Müller Péter)

A szűk utcákban, valamint az alacsonyabb teherbírású útvonalakon való közösségi közlekedéshez a legmegfelelőbb eszköz a midibusz, mely szélességét tekintve egyezik nagyobb testvéreivel, hosszúságával azonban elmarad tőlük. A budai Várhegy és a Gellérthegy területén a BKV is csak ilyen buszokat közlekedtet, immár több mint tíz éve a nem éppen megbízhatóságukról elhíresült Ikarus 405-ösökkel.

A gyártó ezen akciójával azon nem titkolt szándékát fejezi ki, hogy a közeli jövőben esedékes budapesti midibusz-tenderen induljon, ám addig is megismertesse az utasokat, járművezetőket és az utca emberét az új típussal. A néhány napos teljes üzemidős munka során számtalan tapasztalat, vélemény kerül napvilágra, melyek alapján a típust tovább tökéletesíthetik.

A Plasmát mi is kipróbáltuk. A széles kocsiszekrény, valamint a kevés ülőhely révén belül tágasnak hat az utastér, az ügyesen elrendezett üléseknek köszönhetően valóban ki is használható minden talpalatnyi hely a buszban. Az Ikarusokhoz képest a jármű elejében is van elegendő hely, az egy helyben álló és a haladni kívánó utasok elférnek egymás mellett. A be- és kiszállás kényelmes, gyors az utascsere, mivel a kocsi majdnem teljesen alacsonypadlós, csak a motor feletti részen, a hátsó két üléssorhoz kell feljebb lépni (igaz, leülni szinte csak ezeken a helyeken lehet). Kerekesszékkel közlekedők részére is könnyű a beszállás a már megszokott, járművezető által lehajtható rámpán keresztül. A motor Cummins típusú EURO-3-as kibocsátási normának megfelelő dízel aggregát, melyből utasként a következőket érzékeljük: nem prüszköl annyira az emelkedőn, mint a 405-ösé, azonban legalább annyira zajos és legalább annyira zörög. Talán csak a kocsiszekrény nem veszi át annyira a rezonanciát. Kiszállva azonban szembetűnő, hogy sem füst nem látszik, sem komolyabb bűz nem árad a kipufogó felől még induláskor sem. A felfüggesztés/lengéscsillapítás érezhetően jobb, mint elődei esetében, bár afelől szkeptikusak vagyunk, idővel nem válna-e ugyanolyan rázóssá egy-egy út a Várhegy gyönyörű házai között.

A Plasma utastere előre. Tágas, kényelmes. (forrás: Müller Péter)

A Plasma utastere előre. Tágas, kényelmes. (forrás: Müller Péter)

Az utastér hátrafelé nézve. A mélyen hátratolt hátsó tengely miatt kevés az utastérbe belógó szerelvény. (forrás: Müller Péter)

Az utastér hátrafelé nézve. A mélyen hátratolt hátsó tengely miatt kevés az utastérbe belógó szerelvény. (forrás: Müller Péter)

Alacsonypadlós jármű ma már elképzelhetetlen légkondicionáló nélkül (attól most tekintsünk el, hogy a BKV korábbi vezetése a Combinokat el tudta nélkülük képzelni, és el is képzelte). Ezzel ellentétben a jármű szellőzése a viszonylagosan szűk nyílású ablakokon keresztül is jónak volt mondható, bár tény, hogy nem a legnagyobb kánikulában utaztunk vele. Mindenképp javasolnánk egy esetleges tender kiírásánál, hogy ennél szélesebbre nyitható ablakokat vagy egész egyszerűen légkondicionálót írjon elő a Főváros – biztos, ami biztos. Ne járjunk úgy, mint a narancs-Volvokkal!

A kocsi műszerfala. (forrás: Müller Péter)

A kocsi műszerfala. (forrás: Müller Péter)

Az új midi ajtóival azonban kifejezetten elégedetlen volt tesztcsapatunk. Elöl ugyan lényegesen szélesebbre nyílik az egyszárnyú bolygóajtó, mint az Ikarusokon, azonban több szempontból is balesetveszélyesnek találtuk: félig nyitott állapotában a homlokfal és az ajtó közé könnyedén befér egy kisgyermek (szülők, figyelem!), mikor pedig ütközésig kinyílik, fejbecsapja a megállóban várakozókat, ugyanis jó 30 cm-rel nyúlik túl a jármű oldalfalán – egyenesen a járdára. A hátsó dupla lengőajtó meggyőzőbb volt, előnye, hogy a járműben nem foglal helyet, és nagyobb tömeg esetén is gond nélkül becsukódik – egyszerűen rázáródik a tömegre, adott esetben némileg beljebb tolva azt. Az utastájékoztatás is hagy némi kívánnivalót maga után: belül egyáltalán nincsen kijelző a próbabuszon.

Összességében elmondható, hogy az új jármű jó kiindulási alap, de bizonyos gyermekbetegségeiből ki kell még nőnie, ha Budapesten komolyabban is meg akarja vetni a lábát. Érdemes kipróbálni!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *