Tagfelvétel | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Tagfelvétel

Aki a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület rendes vagy pártoló tagja kíván lenni, két mód közül választhat:

1.
A tagjelölt tagfelvételi kérelmét az e célra rendszeresített, itt megtalálható jelentkezési lap hiánytalan kitöltésével az Elnökség felé terjeszteti be. A kitöltött jelentkezési lap elküldhető a tagfelvetel@veke.hu-ra, vagy az Elérhetőségeink menüpontban megadott postai levélcímünkre, illetve átadható személyesen az Egyesület Elnöksége bármely tagjának. Ennek legutolsó dátuma a soron következő Közgyűlést megelőző harmincadik nap, amennyiben azonban a közgyűlés összehívása ennél később történik, a közgyűlés összehívásának napja. Az Elnökség indokolt esetben ennél későbbi jelentkezést is elfogadhat.

A kitöltött jelentkezési lap beérkezését követően az Elnökségbőlés az Egyesület Tagsági Bizottságából összeálló testület  a jelölttel személyesen elbeszélget. Ezután a beszélgetésen részt vevők véleményt alkotnak a jelöltről, amelyet az Elnökség felé beterjesztenek. A beszélgetésen a tagjelölt tájékoztatása mellett az Egyesület munkájában való részvétel lehetőségeiről esik szó, a tagfelvételnek semmilyen szakmai tudás nem előfeltétele, így ilyen jellegű kérdésekre nem kell számítani. Különösen indokolt esetben, például nagy földrajzi távolság esetén az Elnökség határozhat úgy is, hogy a személyes meghallgatás helyett más kommunikációs módszerrel ismeri meg a jelölt személyiségét, gondolatait.

Amennyiben a jelöltet az Elnökség – a benyújtott jelentkezési lap és a megtartott tagfelvételi beszélgetés eredménye alapján – támogatja, a jelölt személyesen jelenik meg az Egyesület Közgyűlése előtt, ahol személyesen terjesztheti elő belépési kérelmét. Ez esetben a Közgyűlés köteles kérelmét meghallgatni, és annak elfogadásáról (egyszerű többséggel) dönteni. A folyamat általában egy néhány szavas bemutatkozás után az Elnökség véleményének ismertetésével folytatódik, amelyet szavazás követ.

A tagjelöltnek felvételét követő 6 hónapon belül (de legjobb, ha felvételekor) döntenie kell: melyik csoportba vagy helyi tagszervezetbe kíván belépni. Az Egyesület 12 (Alapszabály által definiáltan kötelező) csoportból áll, melyek a két elnökhelyettes alá tartoznak egyenlő arányban, illetve jelenleg 2 helyi tagszervezet működik (Érd-Diósd, Győr). Ezek általános tevékenységéről az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezik, míg aktuális szakmai tevékenységük a veke.hu honlapról (részben) megismerhető. A csoporttagság nem jelent minden napra szóló elfoglaltságot, az elvárás csupán a csoport aktuális ügyeinek figyelemmel követése (interneten vagy személyesen) és a tag lehetőségeinek megfelelően a csoport munkájában való tevékeny részvétel, a csoport vezetőjével együttműködve. Az egyesületi tag egyszerre akár több csoport tagja is lehet. A személyes részvétel a csoportonként változó havi-kéthavi-negyedéves rendszerességgel megtartott csoporttalálkozókat jelenti.

Az Egyesület munkáját aktívan figyelemmel követni és a munkában aktívan részt venni nem tudó tagok számára jött létre a pártoló tagság intézménye, amely a véleményezési, hozzászólási jogot minden csoport minden tevékenysége esetében magában foglalja, de egyik csoport esetében sem teszi ezt kötelezővé. A pártoló tag az Egyesület Közgyűlésein szavazati joggal nem rendelkezik.

2.
Ha a jelölt bekapcsolódik valamelyik (vagy mindkét) csoport, és/vagy helyi tagszervezet munkájába, akkor felvételét a Közgyűlés előtt kezdeményezheti az adott csoport(ok), és/vagy helyi tagszervezet(ek) vezetője. Ez esetben a jelöltnek előzetesen írásban nyilatkoznia kell arról, hogy az Egyesület tagjává kíván válni, és a felvételét a Közgyűlés elé terjesztő személy ezt a nyilatkozatot köteles a Közgyűléssel ismertetni. Ilyenkor nincs szükség a fentebb jelzett elnökségi meghallgatásra, az Elnökség a véleményét az érintett csoport és/vagy helyi tagszervezet javaslata alapján alakítja ki. A jelentkezési lap kitöltése azonban ez esetben is kötelező.

Az Egyesület minden rendes és pártoló tagja éves tagdíjat fizet, melynek összege 2011-ben rendre 6 000 és 8 000 Ft.