50 éves az UV villamos
Az évforduló kapcsán a BKV ZRt. egy kis ünnepség keretében köszöntötte az UV villamost és az utasokat a Jászai Mari téren 2006. március 31-én, a 3200-as pályaszámú motorkocsi állományba vételének 50. évfordulóján. Ezután a villamos különmenetre indult, majd pedig a menetrendszerű forgalomban vett részt a 2-es villamos vonalán, ott, ahol 50 évvel ezelőtt birtokba vehette őket a nagyközönség.
A rövid ünnepségen a BKV ZRt. képviselője elmondta: az UV-k még mintegy másfél éven keresztül vesznek részt a menetrendszerinti forgalomban. Eddigre sikerül majd a Nagykörútról lekerült Ganz csuklós villamosokkal leváltani őket. Természetesen nem maradhatott el a „szokásos” reklámkampány: ezúttal szóban hívtak mindenkit az egy nappal későbbi, Moszkva téi Combino-ünnepre. Sajnos, magukról az UV-król nem sok szó esett.
Azt azonban megtudhattuk, hogy a Kada utcai Általános Iskola kapott egy UV motorkocsit, s ennek kapcsán átadták a villamos papírjait az iskola igazgatóinak és a diákok képviselőinek.
Az eredetileg 3403, később 7663 pályaszámot viselő járművet az iskola a közlekedési szabályok és viselkedési normák oktatásához kívánja felhasználni. Reméljük, hogy a villamos sokkal jobb helyet talált, mint az eddigi szoborvillamosok, s bízunk benne, hogy nem jut olyan sorsra, mint például a Vidámpark szélén pár évig büféként üzemelő 3871-es, melyet a tavalyi év végén szétvágtak.
Az ünnepség után a BKV meghívottai részére egy rövid utazást szervezett a 3200-3249 pároson. A vendégek a szerelvénnyel a Boráros térig és vissza utazhattak. 12 óra 23 perctől 17 óra 55 percig pedig az 1956. március 31-én és 1957. január 30-án állományba vett páros az utasokat menetrendszerű 2-es villamosként szállítva parádézott. A villamospáros minden lépését fotósok és közlekedésbarátok hada kísérte. Elmondhatjuk, hogy az áradó Duna mellett az UV volt másik legfontosabb fotótéma. No és persze az UV-n utazott a legtöbb ember: a szokásos utasmennyiségen felül a villamos a közlekedésbarátok hadát is szállította. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület gondozásában megjelent „Az UV villamosok – 50 év parádé” című könyve is az ünnepély alkalmából került a nagyközönség elé. A könyv megrendelhető a veke.hu-n is.