|
| |
2012-ben is komoly kihívások állnak a tömegközlekedés utasai és az értük tenni vágyók előtt: Kérjük, Ön is segítse munkánkat, és SZJA 1%-ának felajánlásával támogassa a VEKÉ-t!
Előre kitöltött, nyomtatható Rendelkezési Nyilatkozat letölthető INNEN (PDF formátumban).
Adószámunk: 18104202-1-42
| |
Április 15-től gazdaságilag értelmetlen, káros, az utasok számára elfogadhatatlan vasúti intézkedéseket készül bevezetni a szakminisztérium. A járatritkításokat semmilyen elvárás nem indokolja, az kizárólag a még az előző kormány idején kinevezett, s a korábbi hasonló intézkedéseket levezénylő minisztériumi középvezetők önérdekű akciója. Sajnálatos, hogy harmadszorra is sikerült találniuk valakit a romboláshoz, ez éppen most Völner Pál... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
Túl vagyunk a 2012. március 1-jével Miskolcon bevezetett jelentősen módosított közösségi közlekedési hálózat és menetrend első üzemnapjain. Az átállás, ahogy azt sejteni lehetett, korántsem ment zökkenőmentesen. A legnagyobb problémák – ahogy mi is előre jeleztük – az Avason és az Egyetemvárosban adódtak. A kaotikus utastájékoztatás miatt pedig tapasztalataink szerint még csaknem egy hét elteltével... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
2012. március 3-ától jelentős átszervezést hajt végre a BKK Zrt. és a BKV Zrt. a fővárosi éjszakai közösségi közlekedésben. A VEKE véleménye szerint azonban az átszervezés messze nem sikerült tökéletesre, amelyet elsősorban a szakmai egyeztetés és együttműködés teljes hiányának számlájára ír. Javaslatainkat, miután máshogyan nem megy, a nyilvánosság útján juttatjuk el a közvéleménynek, illetve... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
2012. március 1-től számos járat útvonala és menetrendje változik meg Miskolcon. Néhány ésszerű takarékossági intézkedést kivéve azonban az új rendszer rendkívül hátrányosan érinti az utasok többségét. A változások az MVK Zrt. kommunikációjával ellentétben (“szállítási teljesítmény átütemezése az utazási igényekhez jobban igazodó menetrendek miatt szükséges”) valójában bizonyos útvonalakon és időszakokban 50% feletti járatritkítást takarnak, amelyet... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A VEKE javaslatcsomagja, melyet 2012. február 17-én tettünk közzé, azért született, hogy megmutassuk, bőven vannak még kiaknázatlan területek, a minden utast sújtó járatritkítási elképzelések helyett pedig valódi szakmai munkát kell és lehet folytatni. Javaslatcsomagunk számos komoly és súlyos tételt tartalmazott a megtakarítási lehetőségekből, a székháztól az energiahatékonyságig, mégis csak egy alpont váltott ki heves... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A VEKE nem szemléli tétlenül a BKV körüli eseményeket, hanem megpróbálja a helyzet javítása érdekében szakmai tudását és felhalmozódott ismereteit is a köz javára elérhetővé tenni. Egyértelmű elvárás a költségcsökkentés, a minél hatékonyabb működés, ám az intézkedések nem mehetnek a szolgáltatás minőségének rovására, nem okozhatnak károkat az utasoknak. Az alábbiakban ezért egy olyan javaslatcsomagot... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | 2 hozzászólás »
A kormány érdeklődése a közlekedési szektor, azon belül pedig főleg a közösségi közlekedés irányában feltűnően gyenge volt eddig is, a híradások szerint maga a miniszterelnök is elégedetlenségét fejezte ki saját kormánya működésével kapcsolatban ezen a területen. Az ágazat súlyos válságát nem kell bemutatni senkinek, mégis, a Széll Kálmán-terv forráselvonásai mellett most újabb csapás következik,... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elítéli és méltatlannak tartja azt a hangnemet és hozzáállást, ahogyan a Budapesti Közlekedési Központ a cégautókérdést kezeli. Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület az 1996. évi CXXVI. törvény 6. § (3) bekezdésében előírt kötelezettségének megfelelően ezúton teszi közzé saját internetes honlapján a 2010. évi SZJA 1% felajánlásokból befolyt összeg felhasználását. A felajánlásokat ezúton is mindenkinek köszönjük, támogatóink segítségére a jövőben is számítunk. Letölthető anyagok: Közlemény a 2010. évi 1% felajánlások felhasználásáról Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
2001. október 3-án közlekedett először menetrend szerint Budapesten a Düwag TW 6000 (TW=Triebwagen=motorkocsi) típusú villamos a szintén újdonságot jelentő 3-as vonalon. Történeti visszatekintés, adatok, képek. Részletek »
Tags: TW6000 Kategória: Üzemtörténet | No Comments »
Az első kísérleti belvárosi körjárat 2007-ben egyesületünk győri helyi tagszervezete kezdeményezésére közlekedett. Most állandó jelleggel beindult a szolgáltatás az új piac kiszolgálására. A történelmi belvárosok általános problémája a növekvő gépkocsiforgalom, valamint az abból adódó torlódások, zaj- és légszennyezés. Nem kivétel ez alól Győr városa sem, ahol a megemelt parkolási díjak ellenére is egyre több autó... Részletek »
Kategória: Győr, Helyi tagszervezet, Közlekedésfejlesztés | No Comments »
A VEKE már korábban is megszólalt a vágányzárak utasellenessége miatt. Az iskolaidőszak kezdetésre időzített kapacitáscsökkentések miatt pedig már a miniszterhez is fordultunk. Mégsem történt semmilyen változás, maradt az utasellenes magatartás és gyakorlat, ezért ismét elő kell vennünk a témát. Az esetek pedig csak folyamatosan gyűlnek. Most újabb három esetet adunk közre. Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | 1 hozzászólás »
Múlóban a nagy engedékenység, bekeményítenek a jegyellenőrzésben Bécsben is. Jelentősen kiterjesztették a menetjegy-ellenőrzéseket az osztrák főváros tömegközlekedési eszközein – adta hírül Bécs város budapesti képviseleti irodája. Sokat kockáztat, aki bliccel, ugyanis közel húszezer Ft a helyszíni bírság, mely akár a duplája is lehet, utólagos befizetésnél. 2011 első félévében már több utast ellenőriztek, mint 2005-ben... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
Néhány használt, de jó állapotú busszal javulhat a BKV flottájának összetétele, ám ezek is csak szépségtapaszt jelenthetnek, nem végleges megoldást. Cikkünkben elolvasható, hogyan talált rá a VEKE ezekre a kocsikra, melyek a műszaki jellemzőik, mi lesz velük a jövőben, illetve hogy hogyan is alakul a szakmai tisztesség helyzete a fővárosi közlekedésirányításban. Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | 1 hozzászólás »
A VEKE álláspontja a Főváros és az Alstom között újrakezdett tárgyalásokról Egyesületünk a kezdetektől figyelemmel kíséri a metróbeszerzés alakulását, már 2005-ben is kifejtettük véleményünket. A történelem úgy látszik, ismétli önmagát, mert más, az akkori történéseket nem ismerő szereplőkkel, de ugyanazt a hibát kívánja elkövetni a Főváros. Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | 1 hozzászólás »
Szomorú eseménynek lehettünk tanúi a hétvégén: mivel Esztergom önkormányzata hosszú éveken át nem fizette ki a Vértes Volánnak a közszolgáltatás ellenértékét, a szolgáltató a helyi hálózat megszüntetése mellett döntött. A kialakult helyzet rámutat arra, hogy a város működését megbénító hosszas politikai csatározások, a döntéshozók felelőtlensége előbb-utóbb a közszolgáltatások leépülését is maga után hozza. A... Részletek »
Kategória: Közlekedési hírek | No Comments »
A francia másodfokú bíróság ítélete komoly esélyt ad arra, hogy a metrókocsi-ügy felett végre visszanyerje az ellenőrzést a Főváros. Bár mindkét fél a tárgyalási hajlandóságát hangoztatja, nem igazán van miről tárgyalni. A VEKE nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy egy olyan gyártó, amely a szerződésben foglaltakhoz képest több éves késedelemben van, a járművével szemben súlyos műszaki... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület egyáltalán nem örül annak, hogy Tarlós István főpolgármester meghátrált és engedett az autóslobbi sokszor minősíthetetlen hangú fellépésének, feladva egy több éves előkészítésű uniós projektet épp akkor, amikor kezdett a helyzet konszolidálódni. Bár megértjük, hogy a főpolgármester nehéz helyzetbe került, ennek ellenére óriási veszély, hogy a visszalépés hatására a... Részletek »
Kategória: Nincs kategorizálva | No Comments »
A Budai Fonódó villamoshálózat megvalósítása érdekében tevékenykedő és annak előmozdításában komoly szerepet vivő civil szervezetek – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a Budapesti Városvédő Egyesület, a Magyar Kerékpáros Klub, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub és a Greenpeace Magyarország – üdvözlik Budapest II. kerülete képviselő-testületének mai döntését az NFÜ kompromisszumos javaslatának elfogadásáról. Részletek »
Kategória: Közlekedési hírek | 12 hozzászólás »
Az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszán és a környező utakon kialakuló torlódások kapcsán a VEKE még 2005-ben kezdeményezett intézkedést a Főpolgármesteri Hivatalnál a tömegközlekedés előnyben részesítésére. A javasolt három beavatkozás közül az első, a Kassai téri felüljáró buszsávja „mindössze” két év után elkészült. E buszsávban jelen kialakításában a trolibuszok közlekedése nem volt lehetséges, a... Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 8 hozzászólás »
A Budapesti Városvédő Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Magyar Kerékpárosklub, a Magyar Közlekedési Klub, a Levegő Munkacsoport, és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) az alábbi nyílt levélben válaszol Láng Zsoltnak, a II. kerület polgármesterének a Budai Fonódó Villamoshálózat projekttel kapcsolatos állításaira. Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 34 hozzászólás »
A Budapesti Városvédő Egyesület, a Magyar Kerékpárosklub, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Greenpeace Magyarország és a VEKE vezetői az alábbi nyílt levéllel fordultak a II. kerületi polgármesterhez. Tisztelt Polgármester Úr! Második évtizede szorgalmazzuk a budai fonódó villamoshálózat megvalósítását, vagyis a 17-es villamos vonalának összekötését a délebbi vonalakkal. Ezzel a kisléptékű korrekcióval... Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 39 hozzászólás »
A VEKE győri helyi tagszervezete már 2007-ben felemelte szavát az ellen, hogy az év utolsó napján 19 órakor leáll a teljes helyi autóbusz-közlekedés, és az autóval nem rendelkező győriek nem vehetnek részt a városi ünnepségeken. Tavaly végre megtört a jég, idén pedig következik a folytatás! Részletek »
Kategória: Győr | 3 hozzászólás »
Mint a veke.hu korábban beszámolt róla, 2011-től nem emelkednek a BKV tarifái. Örömmel jelentjük, hogy Győr város önkormányzata hasonlóan bölcs döntést hozott: a jövő év elején sem áremeléstől, sem teljesítménycsökkentéstől nem kell tartaniuk a győrieknek. Részletek »
Kategória: Győr | 5 hozzászólás »
Egyesületünk a 2010/11-es menetrendváltással kapcsolatban is hasonló álláspontot képvisel, mint eddig: az évek (évtizedek) óta tartó húzd meg – ereszd meg játszma helyett végre helyes stratégián alapuló, hosszú távra szóló és integrált (más közlekedési ágakkal együttes) menetrendtervezésre van szükség. A kedvező és káros lépések méricskélésének alig van értelme addig, amíg a menetrendtervezésnek a céltalanság,... Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 9 hozzászólás »
A VEKE hosszú évek óta kritizálta a Főváros vezetésének tarifapolitikáját, amely abból állt, hogy minden évben – de volt, amikor egy évben kétszer is – bőven az infláció felett emelték a jegy- és bérletárakat, tudomást sem véve a tényekről, miszerint a magas árak elriasztják vagy bliccelésre késztetik az utasokat. Az ún. realizáció, azaz hogy... Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 5 hozzászólás »
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület az 1996. évi CXXVI. törvény 6. § (3) bekezdésében előírt kötelezettségének megfelelően ezúton teszi közzé saját internetes honlapján a 2009. évi SZJA 1% felajánlásokból befolyt összeg felhasználását. A felajánlásokat ezúton is mindenkinek köszönjük, támogatóink segítségére a jövőben is számítunk. Letölthető anyagok: Közlemény a 2009. évi 1% felajánlások felhasználásáról Részletek »
Kategória: Egyesületi hírek | No Comments »
Nem igazán jeleskedett a BKV a hétvégi temetői járatok megszervezésével kapcsolatban. Elrontott menetrendi indulások, a helyzetet kezelni nem tudó forgalomirányítás, hiányos utastájékoztatás, nem éppen szabályszerű munkavégzés.
Jövő ilyenkor már az új BKK feladata és felelőssége lesz ezen tevékenységek megszervezése. Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 21 hozzászólás »
A VEKE évek óta szorgalmazza a megrendelői, közlekedésszervezői feladatok kiemelését az üzemeltetőktől – nem csak a BKV, de a vasúttársaságok és a Volán-társaságok esetében is, mert ezt egészségtelen gyakorlatnak tartja. A megrendelő – az önkormányzatok, az állam, és végső soron így az utasok – érdekei sérültek, a szolgáltatás nem fedte az igényeket, ellenőrizhetetlen és... Részletek »
Kategória: Közlekedésfejlesztés | 12 hozzászólás »
|