Pozsonyi kirándulás 1. rész

A VEKE egy napra “kinőtte” Magyarországot és új felfedezendő terep után nézett. Városnézés közlekedésbarát és közlekedésszakmai szemmel.

Egyesületünk történetében az évek során hagyománnyá vált, hogy a fővároson kívül, üzemlátogatásokkal egybekötött kirándulást szervezünk a tagság részére. Mivel azonban a három villamosüzemmel rendelkező vidéki magyar nagyváros mindegyike sorra került az elmúlt években, így felmerült külföldi példákhoz hasonlóan egy, az országhatárokon túlnyúló rendezvény ötlete.

A választás Pozsonyra esett, amit a könnyű elérhetőség, a több szempontból látványos villamos- és trolibuszüzem, valamint a különjáratok olcsósága indokolta, nem beszélve arról, hogy a közlekedési vállalat dolgozói között is akadnak a városi közlekedés iránt érdeklődő és nagyon készséges emberek. Augusztus 2-án a VEKE küldöttsége látogatást tett a vállalat központjában, a program részleteinek egyeztetése céljából.

A kirándulásra 2006. szeptember 10-én került sor. Különbuszunk nem sokkal fél 10 előtt érkezett meg a találkozó megbeszélt helyszínére, a Hlavná Stanica, azaz a pozsonyi főpályaudvar elé. Negyed órával később befutott első különjárati járművünk, a mindössze három hónapos Skoda 25Tr trolibusz. Mivel a Skoda ostrovi gyárában megszűnt a járműgyártás, így már csak a villamosberendezés készült el a közismert cég pl¾eni üzemében, amely az Irisbus által felvásárolt Karosa gyárban gyártott Agora típusba került. A gyár jellegzetes buszai egyébként a mai napig uralják Csehország és Szlovákia helyi, helyközi és távolsági közlekedését, a régi kinézetet részben megtartva, de azért a modern megoldásokat sem nélkülözve.

Első úticélunk az autóbusz-pályaudvar volt, melynek galériáján két egybenyitott Ikarus 280-as buszból átépített büfé várja a vendégeket. De már a pályaudvar előtt is bőven nyílt lehetőség fényképek készítésére egy új, földgázüzemű Solaris busz, egy másik Skoda 25Tr és egy Ikarus 435 társaságában is. A további útvonal a város északi részén fekvő hegyes-dombos városrészekbe vezetett, köztük az onkológiai intézethez, ahol még a félreesőbb és nehezebben megközelíthető hegyi városrészeket kiszolgáló 44-es busz járművét is láthattuk – egy Mercedes kisbuszt, amely viszont ugyanúgy fel van szerelve utastájékoztató és jegykezelő berendezésekkel, mint nagyobb társai.

A következő megálló a Hroboòova trolibuszgarázs volt. Pozsonyban 1941 óta járnak trolibuszok, de a hálózat csak az 1980-as évektől kezdve vált igazán kiterjedtté. A járműparkot nagyrészt a ’80-as, ’90-es években gyártott Skoda 14Tr (szóló, 95 db) és 15Tr (csuklós, 37 db) trolibuszok alkotják, melyek közül a legrégebbi járművek folyamatosan vázcserés felújításon esnek át, amelynek során korszerű belsőt és utastájékoztató rendszert is kapnak. E telepen láthattunk még egy Eperjes számára készült Skoda 24Tr-t (a 25Tr szóló változata) és a nosztalgia-trolibuszokat is, melyek közül azonban ottjártunkkor sem az 1978-ban, illetve 1981-ben gyártott Skoda 9Tr-ek, sem a csuklós Skoda-Sanos trolik, sem pedig az 1947-ben a svájci Oerlikon gyárban készült jármű nem volt üzemképes (azóta viszont már elkészült az egyik Skoda 9Tr felújítása).

A hegyi vonalakról leérve – még mielőtt a várral a háttérben is készült volna egy kép, csakúgy, mint korábban az elnöki és a miniszterelnöki palotánál is – következett az út meglepetés-része: egy kis kitérő a Duna túlpartjára, ahol egyébként nem járnak trolibuszok (és villamosok sem). Hogyan volt ez mégis lehetséges átszállás nélkül? Különtrolinkban – és öt másik társában szintén – egy dízelgenerátor is helyet kapott, amelynek segítségével a szeptember elején megnyílt 133-as vonalon közlekedhetnek. E trolibuszvonalon csak részben van felsővezeték, és nincs is összeköttetésben a hálózat többi részével. Utunk azonban most a Nový Most-on (Új híd) át vezetett Petr¾alka (Ligetújfalu) autóbuszgarázsba.

A meglepetésnek szánt kitérő nem volt véletlen, mivel e garázsban „lakik” a pozsonyi Ikarus buszok nagy része. 1974 és 1992 között 762 db Ikarus 280, majd 1991-ben még 21 db Ikarus 283 érkezett a városba, amelyek közül ma még 11, illetve 14 darab közlekedik. Állapotuk nem a legjobb, a rozsdásodó oldalakat sok helyütt csak a foltozások tartják össze, a közlekedési vállalat mégsem válhat még meg tőlük, csúcsidőszakban minden buszra szükség lehet.

Innen a közel egy évvel korábban átadott Apollo hídon tértünk vissza ismét a trolibuszhálózatra és a Trnávka kocsiszínbe, ahol további trolik és buszok állnak, köztük az egyetlen 21Tr alacsonypadlós troli, a szlovéniai Mariborban gyártott TAM-buszok (31 csuklós, 11 szóló), valamint a 44 db Ikarus 415, a 96 db Ikarus 435 és a három Ikarus 412 egy része. A buszpark többségében azonban ma is Karosa buszokból tevődik össze (115 szóló, 105 csuklós), amelyek közül egyre többet építenek át földgázüzemre.

Tovább a cikk második részéhez