Megbukott a „vasútreform”: csak az utasok jártak rosszul
Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek nyomán végképp egyértelművé vált: a kormány vasútreformnak nevezett intézkedéscsomagja megbukott. Az egyetlen értelmes javaslat, a MÁV-csoport beteges struktúrájának átalakítása, a személyszállító és pályavasúti cégek szétválasztása Andrási Miklós MÁV-vezérigazgató minapi interjúja szerint a „fiókban marad”, a Népszabadság mai cikkéből az viszont kiderül: a drasztikus, inflációt jóval meghaladó áremelések és a mellékvonalak bezárása ellenére sem javul a MÁV pénzügyi helyzete – sovány vígasz, hogy ezt előre jeleztük.
Motorvonatok Orosházán: csatlakozások Szentes, Szeged és Mezőhegyes felé, Orosháza (forrás: Halász Péter)
Ahogy a lap írja, az eddig összesen 4,2 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételcsökkenéssel szemben mindössze 1,5 milliárd forint megtakarítással számolnak a vonalbezárások kapcsán. A VEKE a bezárásokat megelőzően is számos alkalommal jelezte: a vonalbezárások ugyanúgy csak a bevételeket és nem a költségeket fogják csökkenteni, ahogy ez korábban, Kóka János minisztersége idején is történt. A közlekedési miniszter azonban a számokkal nem foglalkozott, az érvekre nem reagált, mindössze hamis osztrák példákkal és hamis utasszámokkal érvelt. Itt az ideje, hogy Hónig Péter és vasúti kormánybiztosa, Antali Károly most bocsánatot kérjenek az utasoktól és a közvéleménytől a vonalbezárások miatt. Ez azonban nem elég: álláspontunk szerint azonban a magyar vasútnál történt szándékos károkozásért a döntéshozók felelősségre vonása sem maradhat el.
A mellékvonalak többsége esetében a jobb és kiszámíthatóbb, a fővonalakhoz csatlakozó menetrend, ezáltal az utasszám és a bevételek növelése, továbbá az üzemmód, az üzemvitel ésszerűsítésével a költségek csökkentése lett volna és egyes vonalakon újranyitásuk után lehet még mindig a megoldás – ahogy ezt számos nyugat-európai ország példája bizonyítja.
Szintén csak a rombolás marad a Bajnai-kormány vasúti tarifapolitikája után. Az értelmetlenül bevezetett regisztrációs jegy mellett az inflációt ismét jelentősen meghaladó áremelés történt. Az elmúlt évek tapasztalatai itt sem zavarták a döntéshozókat: az áremelések hatására az utasszám csökken, az összbevételek viszont nem nőnek érdemben.
Miközben kártékony intézkedések sorozata valósult meg, a MÁV-csoport érdemi átalakítása, a korrupció és a pazarlás visszaszorítása most is elmaradt, erre már „nincs elég idő”. Az tehát, ami miatt a magyar vasút nem működik megfelelően, most sem változik: az utas a rendszer logikájának legalárendeltebb szereplője, a MÁV működésének egészében pedig a hatékonyság jelei sem mutatkoznak.
Egyesületünk számos javaslatot kidolgozott az elmúlt években: a teljes országra kiterjedő ütemes menetrendet, járműelosztási terveket. A MÁV mai helyzetében azonban ezek önmagukban nem elegendőek: mélyreható és a rendszer működésének egészét érintő változtatás szükséges ahhoz, hogy a magyar vasút felzárkózhasson Európához. Ehhez számos intézkedés szükséges: a vasúti és helyközi közlekedés tarifarendszerének teljesen átdolgozása, a városok helyi közlekedésével és a Volán-társaságok menetrendjeivel és tarifáival összhangot biztosító közlekedési szövetségek megalakítása. A MÁV működése önmagában ezer sebből vérzik: a másutt értékes kereskedelmi központként és csomópontként működő vasútállomások mára a balkáni szóval sem leírható szociális gettókká váltak, a cég minden szintjét áthatja a pazarlás, a tízmilliárdokért megvett motorvonatokat a társaság képtelen üzemeltetni, a menetrend kialakításától kezdve a rendkívüli forgalmi helyzetek kezeléséig bezáróalg az utas érdeke a szervezet ezernyi szereplőjének önérdeke között elvész.
A VEKE a megoldást a MÁV személyszállító és pályavasúti cégeinek – most elmaradó – teljes szétválasztásában, továbbá a megrendelői kontroll erősítésében látja. A közszolgáltatás értelme az utas kiszolgálása, megrendelője azonban a miniszter. Ha a Kormány a hatalmát rombolásra és pénzszivattyúzásra használja, annak az eredménye a mai MÁV. Ha azonban erős megrendelőként fellép, motiválja a közszolgáltatót az utasszám növelésére, a színvonal javítására és nem hagyja, hogy a menetrendet üzemi önérdekek alakítsák, a fejlesztési pénzeket az utasok számára láthatatlan módon elszórják, a vasútállomásokat pedig hagyják lezülleni, akkor történhet érdemi változás. És ez messze nem pénzkérdés.
