VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

A VEKE felhívása a győri polgármesterjelöltekhez

2020-01-19
By

Tisztelt győri polgármesterjelöltek!

Azt szeretnénk, ha még a kampány legelején konszenzusra jutnának a győri közösségi közlekedés témájában és üres frázisok helyett konkrét intézkedések megtétele mellett köteleznék el magukat. A közlekedés területe ne áldatlan vita, ne komolyan soha nem gondolt ígérgetések terepe legyen, hanem a konkrét és azonnal megléphető vállalásoké.

A közlekedés, elsősorban a közösségi közlekedés Győr városa és a hozzá szorosan kapcsolódó agglomerációs települések lakóinak egyaránt meghatározza a mindennapjait. Rendbetétele, nyugodtan mondhatjuk újrateremtése az egyik legfontosabb és legsürgetőbb előttünk álló feladat. Győr nem mondható szegény településnek, mégis, a közösségi közlekedést mostohagyerekként kezelte. Pedig a jól működő, modern közösségi közlekedés éppen a város jólétét bizonyítja. Ahol a közösségi közlekedés már nem szociális szolgáltatás, épp ellenkezőleg, egy olyan város alapja, ahol jó élni, jó a levegő, nincsenek dugók, biztonságban érezhetik magukat a közlekedők, legyenek gyalogosok, kerékpárosok, autósok vagy buszozók. Olyan város alapja, ahol érdemes tanulni, dolgozni, ahol érdemes családot alapítani és gyermekeket felnevelni.

„Egy fejlett város nem olyan, ahol még a szegények is autóznak, inkább olyan, ahol még a gazdagok is a közösségi közlekedést választják. Vagy a kerékpárt.” – Miért a buszok képviselik a működő demokráciát? Enrique Peñalosa, Bogota polgármesterének előadása, 2013 (magyar felirattal is elérhető).

Arra kérjük Önöket, akik Győr városának vezetésére vállalkoznak, vegyék nevükre az alábbi nyilatkozatot és tegyék választási kampányuk alapelemévé:

Én, ………….……….. polgármesterjelölt, vállalom, hogy Győr polgármesterévé választásom esetén haladéktalanul megteszem az alábbi intézkedéseket:

1. Létrehozom a közlekedésszervezéssel foglalkozó győri szervezetet, amely felelős a város összes közlekedési ügyének kezeléséért. Ennek az integrált közlekedésszervezőnek a feladatává teszem:

  • a lakossági, intézményi és munkáltatói közlekedési igények felmérését, ezek alapján pedig a mindennemű közlekedési szolgáltatásoknak a felmerült igényekhez történő, XXI. századi színvonalon kivitelezendő hozzáigazítását
  • a közösségi közlekedési szolgáltatások megtervezését, megrendelését, forgalomszervezését és a szolgáltatás folyamatos ellenőrzését
  • új, elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségek bevezetését
  • a közútkezelői tevékenységek végzését
  • a parkolási rendszer fejlesztését és integrálását a közösségi közlekedési szolgáltatásokhoz
  • a kerékpáros közlekedés rendszerszintű kezelését
  • az egyéb közlekedési módozatokkal, elsősorban a taxiközlekedéssel, közösségi kerékpár- autó- robogó- és rollerbérlő rendszerekkel kapcsolatos szabályozás kialakítását
  • a rendezvényekhez, építkezésekhez, felújításokhoz tartozó forgalomtechnikai munkák elkészítését és végrehajtásuk felügyeletét
  • Győr városa közlekedéssel kapcsolatos stratégiai és fejlesztési dokumentumainak elkészítését és folyamatos naprakészen tartását
  • egységes számítógépes forgalmi modell létrehozását és naprakészen tartását
  • 0-24 órás, a lakosság részére is rendelkezésre álló információs ügyelet, diszpécserszolgálat működtetését
  • az elérhető pályázatok folyamatos figyelését, a pályázati dokumentumok elkészítését
  • a városvezetés folyamatos, a közgyűlés negyedévente történő tájékoztatását az elvégzett feladatokról

2. Tárgyalásokat kezdeményezek városunk legnagyobb munkáltatóival a közösségi közlekedési szolgáltatásban, a zéró emissziós közlekedésre való áttérésben, illetve a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében betöltött szerepvállalásuk lehetőségeiről.

3. Tárgyalásokat kezdeményezek a szomszédos, agglomerációs településekkel is a közlekedési problémák közös megoldása érdekében.

4. Tárgyalásokat kezdeményezek a közlekedésért felelős szakminisztériummal egy egységes városi-elővárosi közösségi közlekedési tarifarendszer bevezetésének érdekében.

5. A győri integrált közlekedésszervezővel kidolgoztatom, és legkésőbb 2020. nyár végén a közgyűlés elé terjesztem az új közösségi közlekedési szolgáltatások programját, az autóbusz-hálózat átalakítását. Elvárásom, hogy a hálózat a városhoz méltó lefedettséggel, járatsűrűséggel, biztonsággal és komfortszinten üzemeljen, megbízhatóak és kiszámíthatóak legyenek a járatok, csökkenjenek a menetidők, növekedjen az utasok száma és elégedettsége, mindez pedig a lehető leghatékonyabban történjen. Mindenki, aki a közösségi közlekedést választja, bármikor juthasson hozzá versenyképes, megfizethető szolgáltatáshoz. Legyen éjszakai buszjárat, hogy aki éjjel dolgozik, az is eljuthasson a munkahelyére és haza, és a szülőknek se kelljen rettegniük, hogyan érnek haza gyermekeik, ha szórakozni mennek.

6. A győri integrált közlekedésszervezővel kidolgoztatom, és legkésőbb 2020. nyár végén a közgyűlés elé terjesztem azt a döntési javaslatot, hogy Győr városa a továbbiakban saját, ún. belső szolgáltatóval, vagy pályázat útján kiválasztott szolgáltatóval lássa-e el a közösségi közlekedési szolgáltatásokat. Elvárásom, hogy Győr városában a továbbiakban csak a XXI. századnak megfelelő kivitelű, alacsony, illetve zéró károsanyag-kibocsátású járművek közlekedjenek, melyek megfelelnek az esélyegyenlőségi követelményeknek és teljes értékű hűtő-fűtő klímaberendezéssel, illetve elektronikus utastájékoztató berendezéssel vannak felszerelve.

7. Felméretem a városi autóbuszmegállók és környezetük állapotát, az integrált közlekedésszervezővel javaslatot dolgoztatok ki a megállóhelyek és környezetük komfortosabbá, biztonságosabbá és akadálymentessé tételére, szükség szerinti átépítésére vagy áthelyezésére.

8. Felméretem a város úthálózatát a gyalogos és kerékpáros közlekedés szempontjából, és az integrált közlekedésszervezővel javaslatot dolgoztatok ki Győr városának gyalogos- és kerékpárosbaráttá tétele érdekében.

9. A győri integrált közlekedésszervezővel kidolgoztatom, és a közgyűlés elé terjesztem a városi a városi kerékpár-megosztó rendszer (GyőrBike) továbbfejlesztésének, rugalmasabbá tételének koncepcióját, valamint az autó- és egyéb közlekedési eszköz-megosztó rendszerek bevezetésével kapcsolatos feltételrendszert.

10. A város levegőminőségének javítása érdekében erőteljesen ösztönözni kívánom a zéró emissziós gépjárművek elterjedését. Ennek érdekében a város által használt gépjárműveket a következő aktuális csere alkalmával tisztán elektromosra cserélem, a lakosság számára pedig nagy sűrűségű városi elektromos autó töltőállomás-hálózat kiépítését kezdem meg. Ezen felül hathatós intézkedéseket hozok az elektromos gépjárművek közlekedésének elterjesztése érdekében, legyen az hozzájárulás a vásárláshoz, parkolási és behajtási kedvezmények nyújtása, illetve a legszennyezőbb járművek közlekedésének korlátozása.

11. A város levegőminőségének javítása érdekében kezdeményezem ún. zéró emissziós zónák létrehozását, az ehhez szükséges szakmai javaslatot a győri közlekedésszervezővel haladéktalanul kidolgoztatom.

12. Kezdeményezem, hogy a városba bevezető négy leginkább leterhelt közúton a városhatárnál magas férőhelyszámú P+R parkolók épüljenek, ahol a városba igyekvők számára magas színvonalú közösségi közlekedési lehetőségek és elektromos járműtöltő berendezések állnak rendelkezésre.

13. A működő demokrácia és az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében prioritásként biztosítom Győr városa költségvetésében a megfelelő finanszírozást a fentiekhez. Mindent elkövetek, hogy a rendelkezésre álló pályázati forrásokból Győr városa minél többet elnyerhessen.

14. Kezdeményezem a Kormánynál, hogy az uniós forrásból 2013-ban elkészült Megvalósíthatósági Tanulmány alapján a következő, 2021-2027 közötti Európai Uniós ciklusban Győr elővárosi vasúti közlekedésének projektje („Győr városi és elővárosi közösségi közlekedési rendszerének átalakítása”, azonosítószám: KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0006) a Közlekedési Operatív Program (IKOP2) részeként valósuljon meg.

15. Kezdeményezem a Kormánynál, hogy az uniós forrásból 2013-ban elkészült Megvalósíthatósági Tanulmány alapján a következő, 2021-2027 közötti Európai Uniós ciklusban a vasúti és az autóbuszpályaudvar integrációját is tartalmazó győri intermodális központ projektje (Intermodális közösségi közlekedési csomópont kialakítás Győrött”, azonosítószám: KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0005) a Közlekedési Operatív Program (IKOP2) részeként valósuljon meg.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület győri tagszervezete

(a felhívást 2020. január 5-én juttattuk el a jelöltekhez, illetve a sajtóhoz)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *