VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Mulhouse – villamos és elővárosi villamos egy újabb francia városban

2004-10-08
By

2003 márciusában rendelt meg 20 db ALSTOM Citadis villamost Mulhouse városa, amelyből az első darab nemrég készült el az ALSTOM gyárában, a franciaországi La Rochelleben.

Mulhouse városának első villamosa - még La Rochelleben, az ALSTOM gyár próbapályáján. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

Mulhouse városának első villamosa – még La Rochelleben, az ALSTOM gyár próbapályáján. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

A kelet-franciaországi város ún. TramTrain hálózat kiépítését kezdte meg, amely két városi villamosvonal megépítését és egy ehhez kapcsolodó, vasúti vágányok felhasználásával kiépítendő elővárosi villamosvonal beindítását tartalmazza. Az első ütemben, 2005 őszére 12 kilométeres hálózat kerül majd átadásra, amely a kelet-nyugati és észak-déli vonalak első szakaszait jelenti. A két városi vonal összesen 19,7 km hosszú hálózatot fog képezni 2010-re, a két vonal Mulhouse főterén, a Porte Jeune-nél fogja keresztezni egymást.

A Mulhouse-ról készült  műholdképre berajzolták a villamosvonalak tervezett vonalát. Sárgával a városi villamosvonalak, kékkel az elővárosi villamosvonal belterületi szakasza, míg lilával a projekt befejezése (2010) utáni esetleges további meghosszabbítás látszik. A térképen a három P+R parkoló és a kocsiszín is megtalálható (legalsó jel a jelmagyarázatban). (forrás: http://www.sitram.net)

A kelet-nyugati vonal Coteaux városrészből indulva feltárja majd az egyetemi campust-t és Mulhouse történelmi városmagján keresztül éri majd el a keleti elővárosokat. Az észak-déli vonal Mulhouse belvárostól délre található főpályaudvarától fog indulni és autóforgalomtól mentesített sétálóutcákon halad keresztül belvároson, hogy elérje Mulhouse északi határait. A kelet-nyugati vonal elkészültekor (kb. 2010-re) 8,75 km hosszú lesz és 17 megálló lesz a vonalon. A más villamosos francia városokhoz hasonlóan a belváros teljes felújításával és áttervezésével, az autóforgalom jelentős csökkentésével és a gyalogoszónák számának nagy mértékű növelésével kiépülő észak-déli vonal 11 km hosszú lesz, a vonalon 21 megálló kerül kiépítésre. A villamosok napközben 6-8 percenként fognak közlekedni, az üzemidő reggel 5 órától éjfélig fog tartani. Az üzemi sebesség a jelenleg buszokkal kiszolgált vonalakon a tervek szerint 17%-kal fog nőni és eléri a 21 km/h-t. A tervek szerint a villamosvonalakat 87 ezer utas fogja használni naponta. A vonalak mentén 3 P+R parkoló kerül kiépítésre.

A tervezett vonalhálózat a megvalósítás ideje szerint szinezve. A villamosvonalak közül sárga színnel az első ütemben, 2005-re elkészülő szakaszok, pirossal a 2005 és 2010 között átadásra kerülő vonalszakaszok vannak jelölve. A kék továbbra is a 2007-ben elkészülő TramTrain vonal, míg a lila és a narancssárga szakaszok a 2010 utáni további villamosvonal-hosszabbításokat jelölik. (forrás: http://www.sitram.net)

Mulhouse városi villamoshálózatának kiépítése 2001-es árakon számolva 340 millió EUR-ba kerül (kb. 85 milliárd Ft), amelyet 30%-ban a francia állam fizet. A fennmaradó részt az elzászi régió, a város és közlekedési társasága, illetve az Európai Unió állja. Az első ütemben 20 db teljesen alacsonypadlós, 2.65 méter széles, citromsárga CITADIS fog forgalombállni Mulhouseban, amelyet 48 millió EUR értékben rendeltek meg. A széria első darabja néhány hete készült el La Rochelleben, a veke.hu rendelkezésére bocsájtott exkluzív fotókért köszönet illete Jean-Claude VAUDOIS-t, a francia Promotram szervezet elnökét.

Mulhouse új villamosa az ALSTOM-gyárban. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

Mulhouse új villamosa az ALSTOM-gyárban. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

A 20 db sárga CITADIS-t 2005 elején szállítják Mulhouseba, a próbafutásokat követően jövő év őszén állnak majd forgalomba. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

A 20 db sárga CITADIS-t 2005 elején szállítják Mulhouseba, a próbafutásokat követően jövő év őszén állnak majd forgalomba. (forrás: Jean-Claude Vaudois)

A 2007-re elkészülő elővárosi villamosvonal Mulhouse és a Thur-völgyi települések fog közlekedni, Mulhouseban a városi villamosvonalakhoz csatlakozva. A tervek szerint a 40 kilométer hosszú vonalon reggel 5 órától 23 óráig 20 percenként fognak közlekedni a szerelvények, de a csúcsidőben a legterheltebb szakaszokon 10 perces lesz a követés. A vonal 36 kilométer hosszban meglévő vasúti vágányokon fog futni, újépítésű szakasz mindössze 4 kilométer hosszban lesz, Mulhouse belterületén. A jelenleg elővárosi TER vonatokkal kiszolgált vonalon az elővárosi villamos beindulásával az utasszám megháromszorozódását várják, a jelenlegi négyezres utasszámot 12.000-re kívánják növelni. Mulhouse határától a belvárosig tartó szakaszon számítanak a legtöbb utasra, itt akár a napi 18.000 utast is elképzelhetőnek tartják. A vasútvonal elhelyezkedése nagyon jó, a vonal nagy részén az érintett települések lakosságának 80%-a a vonal 1 kilométeres vonzáskörzetében él. Az elővárosi villamosvonal munkálatai nemrég kezdődtek, a vonalat egy ütemben, 2007-ben adják át. A projekt 69 millió EUR-ba kerül, amelyet az állam, a régió, a város (és közlekedési cége) és az SNCF (francia államvasutak) fizet. A fenti ár nem tartalmazza a 17 db elővárosi villamos beszerzését, amelyet 46 millió EUR értékben szintén az ALSTOM fog szállítani Mulhouseba.

Az elővárosi villamosvonal tervezett vonala (piros). Mulhouse belterületén a zöld vonalak a városi villamosvonalakat jelölik. (forrás: http://www.sitram.net)

Az elővárosi villamosvonal tervezett vonala (piros). Mulhouse belterületén a zöld vonalak a városi villamosvonalakat jelölik. (forrás: http://www.sitram.net)

Franciaországban jelenleg Mulhouse mellett Caen, La Rochelle, Le Mans, Marseille, Nizza és Valenciennes épít jelenleg új villamoshálózatot, míg Bordeaux, Grenoble, Lyon, Montpellier, Nantes, Párizs, St. Etienne és Strasbourg meglévő villamoshálózatuk hosszabbításán és fejlesztésén fáradozik. A veke.hu a jövőben is igyekezni fog a francia városok villamosfejlesztési projektjeiről a legfrissebb hírekkel szolgálni.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *