VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Tagfelvételi tájékoztató

2004-10-10
By

Hogyan válhat valaki a VEKE tagjává? Az alábbi tájékoztatóból kiderül.
Aki a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület rendes vagy pártoló tagja kíván lenni, két mód közül választhat:

1.

A tagjelölt tagfelvételi kérelmét az Elnökség felé terjeszteti be. A kérelem elküldésének módja az Elérhetőségeink menüpontban megadott postai vagy elektronikus levélcímre elküldött levél formájában vagy személyesen, az Egyesület elnökségének bármely tagjánál történhet. Ennek legutolsó dátuma a Közgyűlést megelőző nyolcadik nap, az Elnökség azonban akár ennél későbbi jelentkezést is elfogadhat.

A következő közgyűlés időpontja: 2004. november 14., vasárnap

A kérelem beérkezését követően az Elnökség kijelöl egy 2-5 tagú testületet, aki a jelölttel személyesen elbeszélget. A testületben legalább egy elnökségi tagnak is részt kell vennie. Ezután a beszélgetésen részt vevők véleményt alkotnak a jelöltről, amelyet az Elnökség felé beterjesztenek. A beszélgetésen a tagjelölt tájékoztatása mellett az Egyesület munkájában való részévétel lehetőségeiről esik szó, a tagfelvételnek semmilyen szakmai tudás nem előfeltétele, így ilyen jellegű kérdésekre nem kell számítani. Különösen indokolt esetben, például nagy földrajzi távolság esetén az Elnökség határozhat úgy is, hogy a személyes meghallgatás helyett más kommunikációs módszerrel ismeri meg a jelölt személyiségét, gondolatait.

A jelölt ezt követően személyesen megjelenik az Egyesület Közgyűlése előtt, ott személyesen terjesztheti elő belépési kérelmét. Ha van belépésre váró tagjelölt, a Közgyűlés köteles kérelmét meghallgatni, és annak elfogadásáról (egyszerű többséggel) dönteni. A folyamat általában egy néhány szavas bemutatkozás után az Elnökség véleményének ismertetésével folytatódik, amelyet (eddig minden esetben nagy többségű, sikeres tagfelvételt eredményező) szavazás követ.

A tagjelöltnek felvételét követő 6 hónapon belül (de legjobb, ha felvételekor) döntenie kell: melyik munkacsoportba vagy helyi tagszervezetbe kíván belépni? Az Egyesület 4 munkacsoportból áll (Forgalomszervezés, Kommunikáció, Közlekedéspolitika, Üzemtörténet), illetve jelenleg 1 helyi tagszervezet működik (Érd-Diósd). Ezek általános tevékenységéről az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezik, míg aktuális szakmai tevékenységük a veke.hu honlapról (részben) megismerhető. A munkacsoporti tagság nem jelent minden napra szóló elfoglaltságot, az elvárás csupán a munkacsoport aktuális ügyeinek figyelemmel követése (interneten vagy személyesen) és a tag lehetőségeinek megfelelően a munkacsoport munkájában való tevékeny részvétel, a munkacsoport vezetőjével együttműködve. Az egyesületi tag egyszerre akár több munkacsoport tagja is lehet. A személyes részvétel a munkacsoportonként változó havi-kéthavi-negyedéves rendszerességgel megtartott munkacsoport-találkozókat jelenti.

Az Egyesület munkáját aktívan figyelemmel követni és a munkában aktívan részt venni nem tudó tagok számára jött létre a pártoló tagság intézménye, amely a véleményezési, hozzászólási jogot minden munkacsoport minden tevékenysége esetében magában foglalja, de egyik munkacsoport esetében sem teszi ezt kötelezővé. A pártoló tag az Egyesület Közgyűlésein szavazati joggal nem rendelkezik.

2.

Ha a jelölt bekapcsolódik valamely (vagy több) munkacsoport, és/vagy helyi tagszervezet munkájába, akkor felvételét a Közgyűlés előtt kezdeményezheti az adott munkacsoport(ok), és/vagy helyi tagszervezet vezetője. Ez esetben a jelöltnek előzetesen írásban nyilatkoznia kell arról, hogy az Egyesület tagjává kíván válni, és a felvételét a Közgyűlés elé terjesztő személy ezt a nyilatkozatot köteles a Közgyűléssel ismertetni. Ilyenkor nincs szükség a fentebb jelzett elnökségi meghallgatásra, az Elnökség a véleményét az érintett munkacsoport és/vagy helyi tagszervezet javaslata alapján alakítja ki.

Az Egyesület minden rendes és pártoló tagja éves tagdíjat fizet, melynek összege 2004-ben 3.000 Ft volt. A következő évre vonatkozó tagdíjat az őszi közgyűlés határozza meg.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *