Vonalhosszabbítások és új metrókocsik Shanghaiban | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Vonalhosszabbítások és új metrókocsik Shanghaiban

2004-10-21
By
A 3-as vonalon közlekedő metrószerelvény 301-es kocsija, Shanghai 3-as számú magasvasúti metróvonalán. (forrás: Zheng Han)

A 3-as vonalon közlekedő metrószerelvény 301-es kocsija, Shanghai 3-as számú magasvasúti metróvonalán. (forrás: Zheng Han)


Shanghaiban üzemel a világ egyik legfiatalabb városi gyorsvasúti hálózata: az észak-déli irányú első metróvonalat 1995-ben nyitották meg (22 kilométer, 17 megálló, ebből 13 km föld alatt) és mindössze 4 évvel ezt követően megnyílt a második vonal is, amely 19 kilométer hosszú, ebből 17 kilométer a földalatti vezetés. A harmadik, Pearl Line-nak elnevezett vonal magasvasútként halad és egy korábban felhagyott nagyvasúti körgyűrű egy szakaszának helyén épült meg. Ezt 2000-ben nyitották meg (!), és jelenleg 21 állomás található a 36 kilométer hosszú vonalon, a beindításhoz 28 db hatkocsis ALSTOM Megapolis metrószerelvényt vásároltak. 2003 végén kezdődött a tesztüzem az 1-es vonal végállomásától induló automata vonalon, amely az 5-ös számot kapta (a 4-es szám a körgyűrű egy másik ágának van fenntartva). Az 5-ös vonal biztosító berendezését és automata vonatvezető rendszerét a Siemens gyártotta, a metrókocsik azonban az ALSTOM kínai üzeméből kerültek ki. A kinézetre a 3-as vonalon közlekedő Megapolisokkal megegyező kinézetű metrószerelvények az ALSTOM Metropolis márkajelzést kapták és ugyanebből a típusból rendelt október 12-én újabb 16 db nyolckocsis szerelvényt 134 millió EUR értékben a városi közlekedésért felelős vagyonkezelő holding. A járműveket a SATCO konzorcium gyártja, amelyben az ALSTOM mellett a Shanghai Electric Co. és a CSR Nanjing Puzhen járműgyártó vállalat van benne. Az 1-es vonal meghosszabbítása miatt szükségessé vált megrendeléssel immáron összesen 500 fölé növekedett a Shanghai által az ALSTOM-tól eddig megrendelt metrókocsik száma.

A 3-as vonalon közlekedő metrószerelvény 301-es kocsija, Shanghai 3-as számú magasvasúti metróvonalán. (forrás: Zheng Han)

A 3-as vonalon közlekedő metrószerelvény 301-es kocsija, Shanghai 3-as számú magasvasúti metróvonalán. (forrás: Zheng Han)

Shanghai 1-es metróvonalán közlekedő szerelvény. (forrás: Allen Zagel (www.azagel.com))

Shanghai 1-es metróvonalán közlekedő szerelvény. (forrás: Allen Zagel (www.azagel.com))

Shanghai Kína legnagyobb városa, lakosainak száma meghaladja a 15 milliót. Az 1995-ben megnyílt gyorsvasúti hálózatot 25 év alatt 300 kilométer hosszú, 11 vonalas metróhálózattá és 10 vonalas, összesen 120 kilométer hosszú light rail hálózattá kívánják fejleszteni. A következő 2-3 évben elkészül az 1-es metróvonal északi meghosszabbítása (12 km földalatti és 8,2 km magasvasúti vezetés), a 2-es vonal nyugati meghosszabbítása a Hongqiao repülőtérig (13 km). A körvasút befejezéséhez és ezáltal a 4-es metróvonal átadásához 20 kilométer földalatti vonal építése szükséges, ezt 2004-re kívánták befejezni, de a munkálatok várhatóan csúsznak néhány évet a vonal építése során bekövetkezett házomlások miatt. 2006-ra készül el a szintén a körgyűrűhöz kapcsolodó 20 kilométer önálló szakasszal rendelkező 7-es metróvonal, amely 2010-ig eléri majd Shanghai egyetemét és az egyik nagy vasúti pályaudvart is. 2005 végén indul be a forgalom az északi elővárosokat a belvárossal összekötő 8-as metróvonalon, amely 22.6 kilométer hosszban föld alatt épül. Szintén 2005-re készül el az L4-es számon nyilvántartott részben vasúti vágányokon haladó, részben közúttal párhuzamosan haladó light rail vonal, amely megnyitásakor 29 kilométer hosszú lesz (a munkák 2002-ben kezdődtek!). 2006-ig kell elkészülnie a Pearl Line 14 kilométeres meghosszabbításának is, így a következő két évben összesen 181 kilométernyi új városi gyorsvasúti vonalszakasz kerül átadásra.

A jelenlegi Shanghai-i metróhálózat. (forrás: http://www.urbanrail.net)

A jelenlegi Shanghai-i metróhálózat. (forrás: http://www.urbanrail.net)

A metró és gyorsvasúti hálózat a következő évek fejlesztéseit követően.  (forrás: http://subwayfuture.nease.net)

A metró és gyorsvasúti hálózat a következő évek fejlesztéseit követően. (forrás: http://subwayfuture.nease.net)

Az R jelzésű vonalak létesítésével új elővárosi gyorsvasúti hálózat kiépítését is megkezdték, a 2-es metróvonal a későbbiekben egy ilyen, 116 km hosszú elővárosi vonalba lesz integrálva (R2), míg az R4 vonal első szakaszának építése idén kezdődött. A 35 kilométer hosszú vonalszakasz város alatti részén, 10 kilométer hosszban föld alatt fog futni, építése várhatóan 2007-re fejeződik be. A fentieken kívül a városban 2002 vége óta üzemel a német tervezésű Transrapid a 2-es metró Long Yang úti állomása és a Pudong nemzetközi reptér között, a mágnesvasút ötkocsis egységei a 32 kilométeres utat az üzemi 430 km/h-s legnagyobb sebesség elérésével mindössze 7-8 perc alatt teszik meg.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *