VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Decembertől átalakul a 7-es buszcsalád

2005-10-10
By

Az éjszakai járatok szeptemberi sikeres átszervezése után tovább javul Budapest tömegközlekedési hálózata. Decembertől ugyanis a VEKE javaslata alapján megváltozik a forgalmi rend Budapest legforgalmasabb buszjárat családja, a 7-esek és a 73-asok vonalán. A járatmódosítás napi százezer ember közlekedését könnyíti és gyorsítja meg.

Az átszervezéssel a jelenlegi 7A önálló szakaszán jelentősen javul majd a kiszolgálás., Albertfalva, Forgalmi utca, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Az átszervezéssel a jelenlegi 7A önálló szakaszán jelentősen javul majd a kiszolgálás., Albertfalva, Forgalmi utca, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)


A Thököly út – Rákóczi út – Erzsébet híd – Bartók Béla út útvonalon a háromféle 7-es mellett 11 éve tűnt fel először a gyors 173-as busz, amely a reggeli és a délutáni csúcsidőben Újpalotát kapcsolja össze a belvároson keresztül Bornemissza térrel. A járat a védett buszsávokon haladva metróra jellemző sebességgel közlekedik.

Az átszervezéssel a jelenlegi 7A önálló szakaszán jelentősen javul majd a kiszolgálás., Albertfalva, Forgalmi utca, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Az átszervezéssel a jelenlegi 7A önálló szakaszán jelentősen javul majd a kiszolgálás., Albertfalva, Forgalmi utca, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Első körben a 173-as gyors üzemidejének kiterjesztését és dél-budai végállomásának Etele térre helyezését szorgalmazta a VEKE., XIV., Bosnyák tér, Budapest (forrás: Könözsi Gábor)

Első körben a 173-as gyors üzemidejének kiterjesztését és dél-budai végállomásának Etele térre helyezését szorgalmazta a VEKE., XIV., Bosnyák tér, Budapest (forrás: Könözsi Gábor)

A Városüzemeltetési Bizottság október 10-i döntése értelmében, a VEKE erőteljes szorgalmazására, már idén decembertől életbelép az új vonalhálózat, mely két pár átmérős gyors- és alapjáratból áll.

A BKV Rt. székházának dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Városüzemeltetési Bizottság ülését követően Lakos Imre a bizottság elnöke, Menyhért László BKV Rt. vezérigazgató-helyettes és Vitézy Dávid, a VEKE Forgalomszervezés munkacsoportjának vezetője. Az elmondottak szerint a 7-es buszcsalád mai napi mintegy 200 ezer használójának többsége jobban jár a változtatás kapcsán.

Az egymáshoz hangolt alapjáratok és az egymáshoz hangolt gyorsjáratok által javulhat a közlekedés egyenletessége a Rákóczi úti tengelyen., Ferenciek tere, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Az egymáshoz hangolt alapjáratok és az egymáshoz hangolt gyorsjáratok által javulhat a közlekedés egyenletessége a Rákóczi úti tengelyen., Ferenciek tere, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Az újpalotai lakótelepek közvetlen belvárosi kapcsolatát biztosító 173-as gyorsjáratra a VEKE szerint egész nap szükség van., XV., Nyírpalota utca vá., Budapest (forrás: Gyergyói Tamás)

Az újpalotai lakótelepek közvetlen belvárosi kapcsolatát biztosító 173-as gyorsjáratra a VEKE szerint egész nap szükség van., XV., Nyírpalota utca vá., Budapest (forrás: Gyergyói Tamás)

A túlzsúfolt piros 7-est egy újabb járat tehermentesíti majd az Etele téren, könnyítve a vonattal és helyközi busszal érkezők városba jutását. Az intézkedéscsomag másik eleme a fekete 7-es, a 7A és a 73-as buszok közlekedésének megreformálása. A Keleti pályaudvarnál egymással szemközt visszaforduló buszok vonala összekötésre kerül, így a 73-as járattal közvetlen eljutást teremtve Újpalotáról a gyors 173-as által nem érintett valamennyi zuglói és belvárosi megállóba. Decembertől a fekete 7-es hosszabb útvonalon, Albertfalváig jár majd, a Tétényi út külső részén a mainál jóval sűrűbb járatkövetést biztosítva. Az ily módon fölöslegessé váló 7A busz megszűnik.

7-es autóbusz a Kosztolányi Dezső téren, Kosztolányi Dezső tér, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

7-es autóbusz a Kosztolányi Dezső téren, Kosztolányi Dezső tér, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

A BKV az új menetrendeket Egyesületünkkel egyetértésben úgy alakítja ki, hogy a belvárosi szakaszon a nap semelyik időszakában ne ritkuljon a buszok közös követése, a külső szakaszokon pedig jóval gyakoribb lesz a járatkövetés: Újpalotáról például napközben az eddigi 6 perc helyett 3-4 percenként indulnak majd a buszok., amelyekkel közvetlenül elérhető lesz a Nagy- és a Kiskörút, a 3-as metró és Újbuda is.

A decemberi első ütemet követően 2006 II. negyedévében az alapjáratok teljes körű Volvora történő típuscseréje és a vonalon kialakított előnyben részesítési megoldások bővítéséről döntött a Városüzemeltetési Bizottság.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *