Jóváhagyott járatritkítások és beismert BKV-teljesítménycsökkentés | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Jóváhagyott járatritkítások és beismert BKV-teljesítménycsökkentés

2005-12-19
By

Hétfői ülésén a Városüzemeltetési Bizottság lényegében megerősítette korábbi határozatát, de fény derült újabb adatokra is. A VEKE a történtek kapcsán az alábbi közleményt juttatta el az MTI Sajtószolgálatához.


2005. december 19-ei ülésén a Főváros Városüzemeltetési Bizottsága újratárgyalta egy héttel korábban már elfogadott határozatát, a BKV 2006. évi menetrendjeit összefoglaló Paraméterkönyvének tárgyában.

A VEKE az első alkalommal is felhívta a figyelmet: a Paraméterkönyv többtucat vonal esetében járatritkítást tartalmaz, amelyek szakmailag nem indokoltak, ellentétesek az utasok érdekeivel. A ritkítások elsősorban munkanap délelőtti és hétvégi időszakot érintették, ekkor több vonalon 25-40%-kal megnövelve a várakozási időt. Több olyan vonalat is találtunk (pl. 68-as, 76-os gyors busz, stb.) ahol a reggeli csúcsidőben a már ma sem elégséges kapacitást csökkentené tovább a közlekedési cég. Kifogásoltuk azt is, hogy a BKV nem árulja el, a változtatások mennyiben módosítják a cég összteljesítményét.

Hétfői ülésén a szakbizottság nem vonta vissza korábbi határozatát, ezzel a döntésével tehát jóváhagyta a BKV járatritkításait, az utasszállítási teljesítmény csökkentését, továbbá javaslatunk ellenére Ferihegy 1 továbbra sem kap elfogadható tömegközlekedési kiszolgálást. Budapest fejlesztési tervei egybehangzóan a tömegközlekedés fejlesztéséről és csábítóbbá tételéről szólnak, a tettek azonban nem ezt bizonyítják: a BKV által a VEKE hatására bevallott számok szerint a cég szállítási teljesítménye 7,247 millió férőhelykilométerrel csökken 2006-ban az előző évihez képest, aminek jóváhagyása egyértelműen a közösségi közlekedés visszafejlesztésére, mintsem fejlesztésére irányuló városvezetői szándékot mutat.

Nem ez az első eset, hogy a BKV által a bizottsági ülésen kiosztott dokumentum a városvezetés átverését szolgálja: A táblázatokban a ritkításokat ellensúlyozó többletként tüntettek fel olyan szerződéses buszjáratokat, melyek különböző agglomerációs településeken belül, azok megrendelésére, vagy éppen a városkörnyéki nagyáruházak megbízásából és költségére közlekednek, a BKV napi, Főváros által megrendelt és a Budapest lakóinak érdekeit szolgáló tömegközlekedési szolgáltatásához tehát semmi közük.

A BKV érdekei egyre nyilvánvalóbbak, menedzsmentjének fő célja költségeinek csökkentése, ezt azonban saját alaptevékenységük visszafejlesztésével, szállítási teljesítményük csökkentésével kívánják elérni, tehát az utasokon kívánnak spórolni. Figyelembe véve a városfejlesztés szempontjait, ezt a rövidlátó és a város számára felettébb káros folyamatot megengedhetetlennek és azonnal visszafordítandónak tartjuk.

A Paraméterkönyvet jóváhagyó Demszky Gábornak észre kell vennie, hogy a városvezetés által teremtett állapot miatt jelenleg a BKV nem érdekelt a tömegközlekedés javításában, a teljesítmény növelésében vagy legalább szinten tartásában. A főpolgármester feladata és felelőssége a hibás szabályozás megváltoztatása, a Paraméterkönyv előírásainak szigorúbbá tétele és az utasok számára érezhető színvonalesést okozó összes járatritkítás megakadályozása, hisz az emelkedő jegyárak mellett a szolgáltatás csökkentése különösen nem megengedhető!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *