VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Korrekciós javaslataink a három hónapja működő éjszakai hálózathoz

2005-12-01
By

Az elmúlt három hónap tapasztalatai és észrevételei alapján a VEKE korrekciós javaslatokat dolgozott ki az új éjszakai hálózathoz. Az ezzel kapcsolatos összefoglalónkat – melyet a BKV ZRt. és a Fővárosi Önkormányzat illetékeseihez is eljuttattunk – az alábbiakban ismertetjük.

A régi járatok kilencszázas utódjain is nőtt az utasforgalom a kiterjedtebb hálózat hatására., Nyugati tér, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A régi járatok kilencszázas utódjain is nőtt az utasforgalom a kiterjedtebb hálózat hatására., Nyugati tér, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)


Az éjszakai közlekedés felülvizsgálata

A 2005. szeptember 1-jén létrehozott új éjszakai hálózat sikeresen vizsgázott: a csatlakozásokon alapuló rendszer – kisebb hibáktól eltekintve – jól működik. A VEKE az utazási szokások és a járatkihasználtságok megismerése érdekében 2005. október hó valamennyi hétvégéjén utasszámlást végzett az éjszakai járatokon. A számlálás során az összes viszonylaton végeztünk felmérést, amelynek tapasztalatai – a menetrendi felülvizsgálatokkal együtt – jelenlegi javaslatcsomagunk gerincét alkotják. Ezek mellett figyelembe vettük azt a több mint száz panaszt, észrevételt és fórumbejegyzést, amit a rendszer használói Egyesületünkhöz eljuttattak.

Annak ellenére, hogy a hálózat jól vizsgázott, a tapasztalatok fényében több ponton szükséges beavatkozás. A feladatok négy jól körülhatárolható szegmensbe csoportosíthatók:

a.) lefedettségi problémák

– “fehér folt” területek: Testvérhegy térsége, Solymár, Nagykovácsi, XVII. kerületi Madárdomb, Zugló külső része, észak-pesti harántoló járat, Dunaharaszti, Csömör, Rákospalota külső (északi) részei

– éjszakai járatok üzemidő problémája: 940, 972, 992

– elfogadhatatlanul ritka járatkövetés: 911, 921, 941 (belső szakasz), 966 (külső szakasz)

b.) járat útvonal probléma

– 911-es autóbusz kerülős vonalvezetése a belváros és a Mechwart liget között

c.) kapacitásproblémák, zsúfoltság, az igényekhez képest túl ritka kiszolgálás

– 921-es autóbusz (normafai ág)

– 907-es viszonylat (zuglói ág)

– 923-as viszonylat (békásmegyeri ág)

– 956-os autóbusz (hűvösvölgyi ág)

– 979-es autóbusz (csepeli ág)

– Rákoskeresztúr felé tartó járatok

– 966-os autóbusz (Pesterzsébet-Pacsirtatelep)

d.) menetrendi problémák

– nappali és éjszakai hálózat időbeli kapcsolatának problémái

– csatlakozási gondok az éjszakai csonkamenetek esetében

Javaslatainkat minden esetben a teljesítmények lehető legtakarékosabb felhasználásának elvével egyeztetve alakítottuk ki, melynek eredményeképpen sikerült a többlet teljesítményeket olyan alacsony szintre leszorítanunk, hogy az egy kisforgalmú nappali buszjárat (124-es autóbusz) leállításával kompenzálható. A szóban forgó viszonylat a káposztásmegyeri lakótelepen közlekedik, hiánya az ott közlekedő másik két viszonylat (125-ösa, 126-os) összehangolásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető.

1. Az Erdőalja út – Máramaros út térségének éjszakai kiszolgálása

A 137-es autóbusz útvonalának éjszakai kiszolgálása érdekében javasoljuk, hogy a Közvágóhídtól 0:21-kor és 2:21-kor induló 901-es autóbuszok az Óbudai autóbuszgarázs helyett 937-es jelzéssel az Erdőalja út / Máramaros útig közlekedjenek. Az autóbuszok a Bécsi úttól a 137-es autóbusz útvonalán közlekednének, majd a Bécsi út (Vörösvári út) végállomáshoz visszatérve töltenék el a tartózkodási idejüket. Innen a 901-es útvonalán térnének vissza a Közvágóhídhoz.

Tapasztalataink szerint ezen időszakban a 901-es autóbusz külső Bécsi úti szakaszán kevesen utaznak, ugyanakkor az Erdőalja út – Máramaros út térségében lenne igény az éjszakai tömegközlekedésre, ez ügyben több javaslatot is kaptunk helyi lakosoktól. A Közvágóhíd felől érkező 937-es autóbuszokról a Bécsi út (Vörösvári út) megállóhelynél a 960-asra történő átszállási kapcsolat biztosításával megoldható az Óbudai garázs felé tartók várakozásmentes továbbutazása, így a beavatkozás színvonalcsökkenéssel a felhagyott szakaszon sem jár. Mivel a 937-esek 0:59-re, illetve 2:59-re érnének a Közvágóhíd felől a Bécsi úthoz, javasoljuk, hogy a Móricz Zsigmond körtér felől 0:58-kor, illetve 2:58-kor érkező 960-as autóbuszok 2-3 perccel később induljanak innen az Óbudai garázs felé a 901-esről átszálló utasok érdekében. Ellenkező irányban az Óbuda garázstól jelenleg 1.20-kor és 3.21-kor induló 960-asokat az átszállási lehetőség biztosítása érdekében néhány perccel korábban kell indítani, erre javaslatcsomagunk 9. pontjában teszünk javaslatot.

Menetrend

937

Közvágóhíd 0.21 2.21
Farkastorki út 0.59 é.
1.02 i.
2.59 é.
3.02 i.
Erdőalja út 1.10 3.10
Máramaros út 1.14 3.14
Bécsi út (Vörösvári út) 1.20 é.
1.55 i.
3.20 é.
3.25 i.
Közvágóhíd 2.33 4.03

Napi kocsikilométer-többlet: 8 kkm

2. A 907-es autóbusz zsúfoltságának enyhítése

a) A 73-as autóbusz december 3-tól érvénybe lépő hosszabb üzemideje miatt kb. 23.31-ig a 907-es túlzsúfoltságának enyhítése Zugló felé majdnem megoldottnak tekinthető, ugyanakkor megjegyezzük, hogy így az utolsó 73-as végig együtt fog futni a 907-es busszal. Ezért az utolsó 73-as busz Bornemissza téri indulását célszerű 23.37-re időzíteni, így ez a busz nem egyszerre érne az Astoriához a várakozó éjszakai buszokkal.

b) A 23:03-kor Albertfalva, Forgalmi utcától utolsóként induló 7-es autóbusz a Móricz Zsigmond körtér és a Bosnyák tér között szintén lényegében együtt futna a Körtéren 23:19-kor forgalomba álló 907-es autóbusszal. Így megtakarítások elérése céljából javasoljuk, hogy ezen autóbusz a Bosnyák térre álljon ki a telephelyről, onnan azonban ne 23:39-kor, hanem 23:29-kor induljon, így csökkentve a 81-es trolibusz üzemzárása és az első 907-es autóbusz közti 35 perces hézagot.

c) Ellenkező irányban a 73-as 23.02-es újpalotai üzemzárását követően 1 db garázsmeneti csonka szükséges Újpalotáról 23.30-kor a Kosztolányi Dezső térre. Erre a 73-as jelenlegi üzemideje miatt is szükség van.

d) Zugló felé azonban a 7-es buszcsalád üzemzárását követően is jellemző az igen nagy zsúfoltság a 907-es buszon, tapasztalataink alapján nem csak hétvégén, hanem hétköznapokon is. Ennek mérséklése érdekében a Kelenföldi garázstól 23.40-kor és 0.10-kor induló SZ31-es szolgálati járat 23.56-kor és 0.26-kor az Astoriától az Örs vezér terére közlekedjen tovább. A járatok már a Hamzsabégi úttól meghirdethetők 907-es viszonylatként. Örs vezér terétől a Kerepesi úton át térhetnek vissza a garázsba.

Menetrend

907-es többlet csonkamenetek

Hamzsabégi út 23.46 0.16
Móricz Zs. körtér 23.49 0.19
Astoria 23.56 é.
23.56 i.
0.26 é.
0.26 i.
Örs vezér tere 0.25 0.55

Napi kocsikilométer-többlet: 29 kkm (többlet garázsmenettel együtt)

3. A budai hegyvidék kiszolgálásának javítása

Tapasztalataink szerint a 911-es és 921-es autóbuszok – annak ellenére, hogy a budai oldalon nagyrészt olyan területek közlekednek, mely szeptember 1-je előtt éjszakai járattal ellátatlan volt – meglehetősen népszerűek az utazóközönség körében, különösen a 921-es viszonylat, melynek kihasználtsága a Moszkva térnél Normafa végállomás felé gyakran megközelíti a 100%-ot is (sőt, utaslemaradásra is volt már nem egyszer példa). Az erősebb kihasználtság (még ha a kapcitás bizonyos időszakokban jelenleg éppen, de elegendő is) egyértelműen jelzi: a járatokon a mainál sűrűbb követés indokolt. Ahogy a korábbi éjszakai hálózat utasszámaiból sem lehetett következtetni az új rendszer várható utasszámaira, ugyanígy hibásnak tartjuk a hegyi járatok mai utasszámát fixnek tekinteni: 120 perces követésnél a “lemorzsolódás”, egy például esetlegesen 90 perces várakozásra kényszerülő utas alternatív eljutási mód választása felmerülő utasvesztési lehetőség, melyet sűrítéssel kezelni lehet.

További problémát jelent a 911-es viszonylatnál, hogy az autóbuszok a Belvárosból kerülő úton, a Moszkva tér érintésével érik el a hegyvidéki szakaszukat. A kerülő miatt a Csatárka út felé tartó 911-es autóbusz a Moszkva térnél rendszeresen kiürül, majd a Mechwart ligetnél telik meg újra a 906-osról átszálló utasokkal.

a) Az említett két probléma megoldására az alábbi javaslatot tesszük: A 911-es autóbuszt javasoljuk összevonni a 931-essel, az új viszonylat Árpádföld, Bekecs utcától közlekedne a Csatárka útig 931-es jelzéssel, 60 percenként, Deák Ferenc téri vonalközi végállomással. Útvonala a következő lenne: Deák Ferenc tér vá . – Astoria – 931-es mai útvonala – Árpádföld, Bekecs utca vá. – 931-es mai útvonala – Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Nyugati tér – Szent István körút – Margit híd – Margit körút – Mechwart liget – 911-es mai útvonala – Rómer Flóris utca – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér vá.

b) Ezzel egy időben a 911-es autóbusz korábbi, a javaslat értelmében megszűnő indulásai (Rákoskeresztúr – Csatárka út) helyett 921-es autóbuszok indulnának Rákoskeresztúrtól Normafáig, és vissza. Ezzel a 921-es autóbusz is 60 perces követésűre sűrűsödne, a rákoskeresztúri hármas viszonylatrendszer (911/921/956) leegyszerűsödne két darab óránként közlekedő járatra (921/956).

Menetrend

921

R.keresztúr 23:15 0:15 1:15 2:15 3:15
Astoria 23:53 é.
23:57 i.
0:53 é.
0:57 i.
1:53 é.
1:57 i.
2:53 é.
2:57 i.
3:53 é.
3:57 i.
Normafa 23:48 0:38 é.
0:48 i.
1:38 é.
1:48 i.
2:38 é.
2:48 i.
3:38 é.
3:48 i.
4:38 é.
Astoria 23:31 0:27 é.
0:31 i.
1:27 é.
1:31 i.
2:27 é.
2:31 i.
3:27 é.
3:31 i.
4:27 é.
4:31 i.
Örs vezér tere 23:48 0:48 1:48 2.48 3:48 4:48 é.
R.keresztúr 0:11 1:11 2:11 3:11 4:11

931-es autóbusz

Deák tér 0.13 1.13 2.13 3.13 4.13
Astoria 0.16 1.16 2.16 3.16 4.16
Árpádföld, Bekecs u. 0.51 é.
0.54 i.
1.51 é.
1.54 i.
2.51 é.
2.54 i.
3.51 é.
3.54 i.
4.51*
Örs vezér tere 23.21 0.21 1.11 é.
1.21 i.
2.11 é.
2.21 i.
3.11 é.
3.21 i.
4.11 é.
4.21 i.
Astoria 23.38 é.
23.42 i.
0.38 é.
0.42 i.
1.38 é.
1.42 i.
2.38 é.
2.42 i.
3.38 é.
3.42 i.
4.38
Nyugati pu. 23.49 0.49 1.49 2.49 3.49
Mechwart liget 23.57 0.57 1.57 2.57 3.57
Csatárka út 0.05 1.05 2.05 3.05 4.05
Margit híd, budai hídfő 0.16 1.16 2.16 3.16 4.16
Nyugati pu. 0.20 1.20 2.20 3.20 4.20
Deák tér 0.25 1.25 2.25 3.25 4.25

* többlet teljesítmény (ld. 19/b. pont)

Alternatív megoldásként javasoljuk a 931-es vonalközi végállomását a Deák Ferenc tér helyett a Nyugati téren kijelölni (a Csatárka útról való visszatérés után). E megoldás révén a XVI. kerület már a Nyugati pályaudvartól közvetlen éjszakai kapcsolathoz jutna, ugyanakkor a Rózsadombról Belvárosba tartó és a Deák Ferenc téri autóbuszokra (909, 966, 979, 979A) átszállni szándékozó utasok a Nyugati téren átszállásra kényszerülnének a Deák Ferenc tér felé tartó 914-es, 950-es autóbuszokra.

Napi kocsikilométer-többlet (mindkét alternatíva esetén): 85 kkm

4. 931-es autóbusz Astoria környéki útvonalának módosítása

Javasoljuk, hogy az Astoria megállóhely kiszolgálásának javítása érdekében a 931-es autóbuszok az eddigi Dohány utca – Síp utca útvonal helyett a metrópótló autóbuszok idén és tavaly nyáron alkalmazott útvonalán, azaz a Károly körúti villamosvágányokról balra kanyarodva érjék el a Rákóczi utat. Ennek szükséges előfeltétele egy kiegészítő jelzőlámpa felszerelése, mely kizárólag az éjszakai járat üzemideje alatt engedélyezi a BKV autóbuszainak a Károly körúti villamosvágányokról Rákóczi útra történő balra kanyarodást. Az Astoria megállóhelyet – a metrópótló egykori megállójával ellentétben – a Rákóczi úton lévő buszmegállóban javasoljuk kijelölni. Ennek révén a 908-assal hangolva ütemes, 30 perces autóbuszközlekedés kötné össze az Astoria megállóhelyet is a Veres Péter út Örs vezér tere és Thököly út közötti szakaszával; továbbá a Blaha Lujza tér és Örs vezér tere között (Stadionokon át) követési időközök is teljesen egyenletessé válnának.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

5. A 956-os autóbuszt érintő javaslataink

a) Tapasztalataink szerint rendszeres a zsúfoltság Rákoskeresztúrra tartó autóbuszokon a Belvárosból kifelé, valamint a 956-oson a Moszkva tértől Hűvösvölgy felé. A zsúfoltság különösen hétvégeken, a kora éjszakai órákban jelentős, az ezt követő indulásokon már kevesebb utasszámmal indulnak az autóbuszok. A probléma kezelésére javasoljuk, hogy a 956-os autóbuszok péntekről szombatra, valamint szombatról vasárnapra virradó éjszakákon csuklós járművekkel közlekedjenek, ez enyhítené a zsúfoltságot mind Rákoskeresztúr, mind Hűvösvölgy felé. Igaz, Rákoskeresztúr felé csak minden második autóbusz lenne csuklós, de mivel a legzsúfoltabb, éjfél körüli időszakban pont 956-os autóbusz indul, a probléma ez esetben megoldódna. A csuklós autóbuszok közlekedtetése a pesti oldalon nem okozna problémát, hiszen valamennyi megállóhelyet igénybe veszi csuklós autóbusz a nappali időszakban. A budai oldalon azonban a megállóhelyek egy részénél, amennyiben a peron nem elég hosszú a csuklós autóbuszok fogadására, az autóbuszok csak az első két vagy három ajtót vennék igénybe az utascsere lebonyolítására. (Hasonlóan, mint a 950-es autóbusz a Királyhágó utcai és Nemes utcai szakaszán.)

b) Javasoljuk továbbá, hogy a 921-eshez hasonlóan a 956-os autóbuszon is kerüljenek kihelyezésre kiegészítő iránytáblák az aktuális útiránynak megfelelően. A Moszkva téren ugyanis a két különböző irányba közlekedő 956-os autóbusz, melyek menetrend szerint pont egyszerre is érkeznek be, egymás mellett állnak meg, s ez gyakran megtéveszti a helyi viszonyokat kellőképpen nem ismerő utasokat. Alternatív megoldásként a megállóhelyi oszlopra is kikerülhet egy nagy méretű tájékoztató tábla az aktuális végállomásról (“Hűvösvölgy felé”, “Rákoskeresztúr / Belváros felé”).

c) Végül megjegyezzük, hogy a Hűvösvölgy végállomáson éjszakánként feleslegesen működő jelzőlámpa kikapcsolásával a 956-os autóbusz menetideje 2-3 perccel csökkenthető. (Pontosabban elkerülhetők az ebből adódó 2-3 perces késések a pesthidegkúti körforgalmi szakaszon.)

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

6. A Madárdomb éjszakai kiszolgálása

XVII. kerületi lakosoktól érkezett javaslatok alapján javasoljuk, hogy a Pesti úti járatok (vagy azok egy része) Rákoskeresztúr, városközpont felé a Pesti útról térjenek be a Madárdombra a Pesti út – Borsó utca – Újlak utca – Széchenyi utca – Bakancsos utca – Pesti út útvonalon, így a lakótelep a jelenleginél színvonalasabb éjszakai kiszolgáláshoz jut. A változtatásra a Madárdomb éjszakai kiszolgálásának rágyaloglási távolsága és az ottani terepviszonyok miatt van szükség, a XVII. kerület lakóterületeinek szélén húzódó Pesti úti megállók közül csak egy, a Kis utca érintése romlana, a rágyaloglási távolságok itt azonban a madárdombiak számára jelenleg jelentkezőknél kisebbek, a terepviszonyok pedig kedvezőbbek. Az autóbuszok az új útvonalon a 67-es jelzésű autóbusz 2 megállóhelyét, valamint a Széchenyi utcában kiépített, de használaton kívüli autóbuszöblöt vennék igénybe. A körülbelül 3-4 perces többlet menetidő a Rákoskeresztúr, városközponttól azonnal vissza nem induló (átszerelő, műszaki pihenőre kiálló) autóbuszoknál nem okozna problémát, a Rákoskeresztúrról azonnal visszaforduló autóbuszok esetében viszont az átszerelések megváltoztatása szükséges lehet. Ellenkező irányban az útvonal változatlan.

Napi kocsikilométer-többlet: 10 kkm

7. Solymár éjszakai tömegközlekedése

a) A 956-os autóbuszon Hűvösvölgy felé mutatkozó zsúfoltság, valamint Solymár éjszakai tömegközlekedésének megoldása érdekében a Moszkva tértől 0:15-kor 964-es jelzéssel új éjszakai járat indítását javasoljuk napi egyszer Hűvösvögyön át Solymár, PEMÜ-ig. A járatot a 23.45-kor Budakesziről induló 22-es busz teljesítené, amely minden este a Moszkva térről Óbudai autóbuszgarázsba lényegében utasok nélkül beáll telephelyre, így azonban az Árpád fejedelem útja helyett Solymáron keresztül állna be a garázsba.

b) Solymár éjszakai közlekedésének további javítása érdekében javasoljuk az Sz48-as szolgálati autóbusz beintegrálását az éjszakai hálózatba. Az Sz48-as az 1:36 és 2:48 közötti időt tapasztalataink szerint nem Solymáron tölti, hanem Hűvösvölgy végállomáson, ahol van járművezetői tartózkodó. Javasoljuk, hogy a napi egyszeri Hűvösvölgy – Solymár menet kerüljön be hivatalosan is a menetrendbe, és legyen meghirdetve az utasok előtt. E módosítás révén a 956-oshoz csatlakozva Solymár is beintegrálódna az éjszakai hálózatba. ellenkező irányban a járat meghirdetését akkor tartjuk lehetségesnek, ha az Óbuda garázstól induló szolgálati autóbusz úgy indítható, hogy a Hűvösvölgynél csatlakozzon a 956-os buszhoz.

Menetrend

964

Moszkva tér 0.14
Hűvösvölgy 0.30 3.05
Solymár, Templom tér 0.45 3.20
Solymár, PEMÜ 0.50 3.25

Napi kocsikilométer-többlet: 17 kkm

8. Nagykovácsi éjszakai tömegközlekedése

Nagykovácsi éjszakai közlekedését javítandó javasoljuk az Sz49-es szolgálati autóbusz 963-as jelzéssel történő beintegrálását az éjszakai hálózatba. Az autóbusz a 956-oshoz csatlakozva megfelelő színvonalú éjszakai tömegközlekedési szolgáltatást nyújtana Nagykovácsi lakosainak, ráadásul semmilyen többletkiadással sem járna.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

9. A 960-as autóbusz meghosszabbítása Békásmegyerig

A 923-as autóbuszon előforduló zsúfoltság enyhítése érdekében, illetve a szolgálati járatok minél nagyobb mértékű integrációja érdekében javasoljuk a 960-as meghosszabbítását Békásmegyerig. A vonalon közlekedő SZ42-es éjszakai szolgálati járatok így kiválthatók.

A táblázatban nem szereplő 960-as menetek változatlanul, Móricz Zsigmond körtér és Óbuda, illetve Moszkva tér és Óbuda között közlekedhetnek.

Menetrend

960

Móricz Zs. körtér 0.00 0.30 1.00 1.30 2.30 3.00
Moszkva tér 23.43 0.13 0.43 1.13 1.43 2.43 3.13
Vörösvári út 23.57 é
23.57 i
0.27 é.
0.27 i.
0.57 é.
1.02 i.
1.27 é.
1.27 i.
1.57 é.
1.57 i.
2.57 é.
3.02 i.
3.27 é.
3.27 i.
Óbuda aut.gar. 0.02 é.
0.07 i.
0.32 é.
0.37 i.
1.07 é.
1.07 i.
1.32 é.
1.37 i.
2.02 é.
2.07 i.
3.07 é.
3.07 i.
3.32 é.
3.37 i.
Békásmegyer, HÉV-állomás* 0.19 0.47 1.19 1.47 2.19 3.17 3.49
Pince köz 0.26 1.26 2.26 3.56
Újmegyeri tér 0.51 é.
1.01 i.
1.51 é.
2.31 i.
3.21 é.
3.31 i.
Békásmegyer, HÉV-állomás 0.30 é.
0.36 i.
1.06 é.
1.06 i.
1.30 é.
2.06 i.
2.36 é.
2.36 i.
2.30 é.
3.06 i.
3.36 é.
3.36 i.
4.00 é.
4.06 i.
Óbuda aut.gar. 0.47 é.
0.52 i.
1.17 é.
1.17 i.
2.17 é.
2.22 i.
2.47 é.
2.52 i.
3.17 é.
3.17 i.
3.47 é.
3.52 i.
4.17 é.
4.22 i.
Vörösvári út 0.57 é.
0.57 i.
1.22 é.
1.27 i.
2.27 é.
2.27 i.
2.57 é.
2.57 i.
3.22 é.
3.27 i.
3.57 é.
3.57 i.
4.27 é.
4.27 i.
Moszkva tér 1.13 1.43 2.43 3.13 3.43 4.13 4.41
Móricz. Zs. körtér 1.26 1.56 2.56 3.26 3.56 4.26

* Az Újmegyeri tér felé tartó buszok nem a 923-as és 943-as busz végállomásán, hanem a 145-ös viszonylat megállójában állnak meg.

Napi kocsikilométer-többlet: 11 kkm

10. A 979-es autóbusz meghosszabbítása Zuglóban, és hétvégi csuklósítása

a) Javasoljuk a 979-es autóbusz meghosszabbítását a Bosnyák tértől a 46 perces végállomási tartózkodás terhére a Csömöri út – Cinkotai út – 77-es trolibusz útvonala (hurok) – Cinkotai út – Csömöri út – Bosnyák tér vá. útvonalon Zuglóba, jelenleg kiszolgálatlan és csak nagyon komoly rágyaloglással megközelíthető térség kiszolgálására. Az autóbusz az időkiegyenlítő idejét az új útvonalról visszatérve a Bosnyák téren (a 24-es busz végállomásán) töltené el.

Menetrend

979 (979A nélkül)

Csepel, Csillagtelep 0.31 1.31 2.31 3.31
Szt. Imre tér 23.40 0.40 1.40 2.40 3.40
Bosnyák tér 0.19 1.19 2.19 3.19 4.19
Öv utca (Egressy út) 0.28 1.28 2.28 3.28
Bosnyák tér 0.34 1.34 2.34 3.34

b) Az utasforgalmi adatok alapján javasoljuk a 979-es és 979A jelzésű autóbuszok hétvégi csuklósítását is. Itt (a 179É jelzésű autóbuszon) a szeptember 1-jei változás előtt csuklós autóbuszok közlekedtek hétvégi éjszakákon, igaz, a jelenleginél némiképp ritkább követéssel. Azonban ha figyelembe vesszük a csepeli vonalhosszabbítás (Szent László úti lakótelep, Csillagtelep) és az új csepeli éjszakai viszonylatok (938, 952) utasszámnövelő hatását, akkor mindenképp indokolttá válik a hétvégi csuklós üzem bevezetése.

Napi kocsikilométer-többlet: 30 kkm

c) Többletmenet beiktatását javasoljuk az Andrássy útra, mivel a Deák Ferenc tér felé jelenleg a 23.10-kor induló utolsó MILLFAV után egy óráig semmi nem közlekedik. Ebben az időszakban még minden nappali járat közlekedik, szükség van arra, hogy az Andrássy úton is legyen közlekedés. Ezért javasoljuk, hogy a Deák térről 23.53-kor induló 979A helyett a Bosnyák térről 23.35-kor induljon 979-es viszonylat. (Ellenkező irányban a kínálat elfogadható, hiszen a Deák térről 23.25-kor még indul 4-es busz.)

Napi kocsikilométer-többlet: 7 kkm

11. Csonkamenet a 966-os önálló, pesterzsébeti és soroksári szakaszán

A XX. kerületi Vágóhíd utcaiak egyértelműen azon kevesek közé tartoznak, akik az új éjszakai hálózat vesztesei lettek, a korábban 30 percenként ott közlekedő 31É autóbusz helyett ugyanis egy 120 perces követésű 966-ost kaptak. További hiányossága az éjszakai hálózatnak, hogy a XXIII. kerületet is csak egy kétóránként közlekedő éjszakai autóbusz-viszonylat látja el. Megoldásként javasoljuk, hogy a 966-os vonalán Pesterzsébet, Baross utca és Soroksár, Hősök tere között éjszakánként +1 csonkamenet segítse az ott élők éjszakai tömegközlekedését. A járatra az ebben az időszakban valahol álló szolgálati buszok valamelyike (pl. Sz24, Sz26 teljesítheti).

Menetrend

966

Baross u. 1.52
Soroksár, Hősök tere 2.09

Napi kocsikilométer-többlet: 25 kkm (rezsimenettel együtt)

12. Őrmező jobb kiszolgálása

A 941-es autóbusz teljes vonalán nem indokolt a járatsűrítés, azonban az őrmezői és belső-kelenvölgyi szakaszon szükség van többlet busz indítására. Ennek kocsi igényét a 907-es busz Örs vezér terei végállomásáról visszaérkező sűrítő kocsi biztosíthatja az alábbi menetrend szerint:

Menetrend

941A

Móricz Zs. körtér (Villányi út) 1.30
Neszmélyi út 1.40
Husáng utca 1.44

Napi kocsikilométer-többlet: 10 kkm (garázsmenettel együtt)

13. A 940-es és 972-es autóbusz menetrendjének módosítása

Nem csak a szerződéses viszonyban álló agglomerációs településekkel való egyenlő bánásmód indokolja a 940-es és a 972-es üzemidejének meghosszabbítását. Nehezen magyarázható, hogy míg Gyál fizetés nélkül kapott lényegében 30 percenként éjszakai járatot, addig Budaörs és Törökbálint a két indulásért fizet, de többet, a többi agglomerációs településhez hasonlóan egész éjszakás járatot nem kaphat. Budaörs és Törökbálint fejlődése és Budapesthez kapcsolódása, a nappali forgalom intenzitása és a közlekedő éjszakai járat kihasználtsága jól mutatja, hogy indokolt lenne 2:30-kor Móricz Zsigmond körtérről és 3:00-kor Budaörsről legalább 1-1 többletindulás beiktatása a 940-es vonalra, míg 3:00-kor Móricz Zsigmond körtérről és 3:25-kor Törökbálintról a 972-es vonalra. Egyidejűleg az Sz36-os szolgálati járat megszüntethető.

Napi kocsikilométer-többlet: 22 kkm

14. A 992-es autóbusz menetrendjének módosítása

Mivel a 992-es túlságosan hamar indul a HÉV üzemzárása után, ezért javasoljuk, hogy a 992-es a 0.30 helyett 0.50-kor induljon Cinkotáról, azaz az Astoriától 0.08-kor induló csonkameneti 908-ashoz csatlakozzon.

Ezen túlmenően Cinkota, HÉV-állomástól 2.30-kor Kerepesig többlet menet közlekedhet 992A jelzéssel, melynek járművét a Cinkotán álló Sz14-es szolgálati járat adhatja.

Napi kocsikilométer-többlet: 11 km (rezsimenettel együtt)

15. A HÉV bérletek érvényessége a 943-as és 992-es járatokon

A 943-as és 992-es éjszakai járatok a Szentendrei, illetve a Gödöllői HÉV városhatáron kívüli szakaszának pótlását biztosítják. Mivel az itt lakók napközben a HÉV szerelvényeket veszik igénybe, ennek megfelelően HÉV bérlettel rendelkeznek. Érthetetlennek tartjuk, hogy ennek ellenére miért a környéki autóbusz-bérletek érvényesek e két járaton, hisz az itt lakóktól senki sem várhatja el, hogy éjszakai utazásuk miatt környéki autóbuszbérletet is vegyenek, melyet nappali utazásaik során Szentendre, illetve Gödöllő térségében nem is tudnak használni. Javasoljuk, hogy a 943-as és a 992-es autóbuszokon legyenek érvényesek az adott viszonylatra váltott HÉV-bérletek is.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

16. Dunaharaszti és Csömör éjszakai közlekedése

A Dél-pesti autóbuszgarázstól Dunaharaszti felé közlekedő Sz24-es és a Cinkotáról Csömör felé közlekedő Sz14-es HÉV-pótló jellegű szolgálati járatok 919-es, illetve 975-ös jelzéssel történő beszámozását és meghirdetését (a 943-ashoz és a 992-eshez hasonlóan) célszerűnek tartjuk. Javasoljuk, hogy az így létrejövő új éjszakai járaton a HÉV bérletek is legyenek érvényesek.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

17. A haránt irányú utazások megkönnyítése észak-keleten

Javasoljuk, hogy haránt irányú utazások megkönnyítése érdekében az Sz13-as jelzésű szolgálati járat 996-os jelzéssel kerüljön meghirdetésre a Cinkota, autóbuszgarázs és Megyer, Szondi utca között, a jelenlegihez képest egyszerűsített útvonalon.

A javasolt útvonal: Cinkota garázstól Rákosszentmihály, Csömöri útig a jelenlegi útvonal, majd Csömöri út – Rákóczi út – Rákospalotai határút – Késmárk utca – Nyírpalota utca – Páskomliget utca – Bánkút utca – Vasutastelep u. – Széchenyi út (felüljáró) – Rákos út – Szőcs Áron utca, tovább a jelenlegi útvonal.

A járat menetrendjének újraszámolása az új útvonal alapján szükséges. Újpest felé a buszt Vasutastelep utcánál a Nagytétény felől érkező 973-assal javasoljuk összehangolni és az átszállási kapcsolatot biztosítani.

Napi kocsikilométer-megtakarítás az útvonalracionalizálás hatására: -45 kkm

18. Rákospalota, Székely Elek út környékének éjszakai ellátása

Rákospalota, Székely Elek út környékének éjszakai tömegközlekedéssel való ellátása érdekében javasoljuk, hogy az Sz44-es szolgálati járat Újpest-központ és Rákospalota, Székely Elek út között 970-es jelzéssel éjszakai járatként kerüljön meghirdetésre az utazóközönség előtt. E módosítás révén a Kossuth utcától északra lakó rákospalotaiak is éjszakai járathoz jutnának. A kedvezőbb átszállási kapcsolatok érdekében javasoljuk, hogy a 970-es Újpest-központnál várja be a Belváros felől érkező 914-es autóbuszt (a 970-est kb. 5 perccel később kell indítani); visszafelé pedig 4 perccel hamarabb induljon Rákospalotáról, hogy Újpest-központnál csatlakozzon a Belváros felé tartó 914-eshez.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

19. A nappali és éjszakai üzemidők közti rés csökkentése

Az azonos útvonalon közlekedő utolsó nappali és első éjszakai, valamint utolsó éjszakai és első nappali járatok indulása között bizonyos esetekben több idő telik el, mint az éjszakai járat követési ideje. E problémák kiküszöbölésére a következő javaslatokat tesszük:

a) Az utolsó 3-as és az első 973-as autóbusz indulása között Nagytétény felé 42 perc telik el. Ez nem túl szerencsés, mivel a 3-as autóbusz 15, a 973-as 30 percenként közlekedik. Javasoljuk, hogy a 3-as autóbusz utolsó két indulása 22:45-ről 22:50-re, illetve 23:00-ról 23:10-re módosuljon, így kiegyenlítettebbé válik a nappali és éjszakai üzem közti átmenet. A XXII. kerületi autóbuszjáratok késő esti hangolása miatt az alábbi korrekciókat tartjuk még szükségesnek: az utolsó előtti 3-ashoz csatlakozó utolsó 50-es, 114-es és 150-es autóbuszok induljanak 5 perccel később, az utolsó hármashoz csatlakozó 14-es és 58-as autóbusz utolsó indulása kerüljön 10 perccel későbbre.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

b) Az utolsó, Árpádföldig közlekedő 931-es 3:36-kor indul az Örs vezér teréről, az első 31-es azonban közel másfél órával később, 4:58-kor. Javasoljuk, hogy az utolsó (Örs vezér terére 4:36-ra érkező) 931-es is Árpádföldig közlekedjen, vagy esetleg az első 31-es +1 menet beiktatása révén korábban, az Örs vezér terére 4:36-ra érkező 931-eshez csatlakozva induljon.

Az utolsó 144-es busz az Örs vezér terénél várja meg a beérkező első 921-est, azaz 23.50 helyett 23.55-kor induljon.

Napi kocsikilométer-többlet: 8 kkm

c) A Rákospalota felől Pestszentlőrinc, Béke térre 4:09-re érkező 950-es autóbusz nem megy tovább Pestszentimrére. Ez érthető is, hiszen, a kimaradó szakasz (Királyhágó utca, Nemes utca) hajnalban a 193-as autóbusszal már megközelíthető. Az első 193-as azonban csak 4:22-re ér a Béke térre, így az átszállóknak 13 percet kell várakozniuk. Hasonlóképp a Béke térre 4:39-re érkező 950-eshez is csak 4:48-kor van 193-as csatlakozás. Javasoljuk, hogy a kényelmesebb átszállás érdekében Pestszentimre felé az első két 193-as autóbusz induljon korábban, s a Béke téren csatlakozzon a beérkező 950-es autóbuszokhoz.

Az esti időszakban a Határ útról 22.59-kor induló autóbuszhoz csatlakozzon az utolsó 193-as, tekintve, hogy ilyenkor Pestszentimrére semmilyen eljutási lehetőség nincs, még átszállással sem. Ellenkező irányban is rosszak a belvárosba tartó 950-esekre az átszállási lehetőségek. Ennek megfelelően a 193-as utolsó indulásait az alábbiak szerint javasoljuk módosítani:

Pestszentimre központból: 22.20, 23.00, 23.30

Szinyei Merse utcából: 22.40, 23.20

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

d) Székesdűlőről az utolsó 104-es 23.40-kor induljon, és az Árpád útnál csatlakozzon a beérkező 950-es csonkamenethez. Rákospalotáról az utolsó két 104-es indulás legyen 23.10, 23.40 majd meghirdetett csonkamenet (garázsba) 0.10-kor Újpest központig. (Ezek a 914-eshez csatlakoznának Újpesten). Hajnalban az Újpest központba 4.14-kor beérkező 950-es buszhoz az Árpád útnál csatlakozzon az első garázsból Rákospalota Kossuth utcához kiálló 104-es. A Székesdűlőről 4.30-kor induló 104-es az Árpád útnál a beérkező utolsó 950-es csonkamenethez csatlakozzon. A csatlakozás megvalósítása érdekében a Székesdűlőről induló első és utolsó 104-esnek az Árpád úti megállóhoz menetrendben meghatározott indulási időt kell rendelni, amely biztosítja a biztos átszállókapcsolatot.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

e) A Népligettől munkanapokon 4:15-kor 1A jelzéssel indul az első Hungária körúti villamos a Bécsi út felé, mely a 17-es villamos egyik kocsiszínből kiálló járműve. Javasoljuk, hogy ugyanez a kocsiszínből kiálló villamos hétvégi napokon is meg legyen hirdetve az 1-es, vagy az 1A villamos menetrendjében. Igaz, ebben az időszakban még közlekedik a párhuzamos 901-es autóbusz, de már nem megy át Óbudára, csak csonkamenetben a Kacsóh Pongrác útig.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

f) A 69-es autóbusz utolsó indulása módosuljon: 23.00 helyett 23.10 (Utolsó 61E-hez csatlakozzon.) A 161-es utolsó menete 23.10-ről módosuljon 23.30-ra, a 162-esé 23.45-ről 0.00-ra.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

g) A Csepel, Szent Imre térről 23.45-kor induló 159-es busz helyett a 952-esről átszerelő kocsi 979A jelzéssel közlekedjen a Karácsony Sándor utcától Csepel, Csillagtelepre, amely a 0.01-kor Deák Ferenc térre induló járatban folytatódik.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs, megtakarítás van: -7 kkm

h) A korareggeli és a későesti időszakban az 56gy mindenütt megálló menetei a jobb áttekinthetőség érdekében 956A jelzéssel közlekedjenek. A hajnali időszakban a menetrendet a Moszkva térre, illetve Hűvösvölgybe érkező utolsó éjszakai buszokhoz való csatlakozások érdekében az alábbiak szerint javasoljuk módosítani:

956 Moszkva tér – Pesthidegkút – Hűvösvölgy: 4.14 órakor (átsz. 257/1)

956A Moszkva tér – Hűvösvölgy: 4.29, 4.44 órakor (átsz. 56gy/1, 56gy/2)

56gy első menet Moszkva térről 4.25 helyett 5.00 órakor, Hűvösvölgyből 4.45 helyett 4.48 órakor

57 első menet törölhető. Üzemkezdet mindennap: 5.03 órakor

257 első menet 4.45 helyett 4.48 órakor

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

i) Javasoljuk továbbá, hogy a garázsba, kocsiszínbe beálló, ill. onnan kiálló járművek minél szélesebb körben kerüljenek meghirdetésre csonkamenetként. Így például

– az Angyalföldi kocsiszínből Káposztásmegyerre kiálló 14-es villamosok, és

– a Szendrő utca és az Alkotás utca között a garázsmenet 112-esek is.

Napi kocsikilométer-többlet: nincs

Összesített kocsikilométer-változások: (napi)

1., 937 Erdőalja út-Máramaros út 8
2., 907 zsúfoltság csökkentés 33
3., Budai hegyvidék jobb ellátása 85
4., 931 Astoria 0
5., 956 hétvégi csuklósítás 0
6., Madártelep ellátása 10
7., 964 Solymár 17
8., 963 Nagykovácsi 0
9. , 960 útvonal hosszabbítás (Békásmegyer) 11
10., 979 útvonal hosszabbítás (Öv utca), Andrássy úti többletmenet 37
11., 966 többlet csonkamenet 25
12., 941A többlet csonkamenet 10
13., 992A többlet csonkamenet 11
14., HÉV bérletek elfogadása 0
15., Dunaharaszti, Csömör ellátása 0
16., 940, 972 sűrítés 22
17., Haránt irányú közlekedés -45
18., Rákospalota, Székely Elek út ellátása 0
19/a. 3, 973 üzemidő igazítás 0
19/b. 31, 931 ill. 144 üzemidő igazítás 8
19/c. 193, 950 üzemidő igazítás 0
19/d. 104, 950 üzemidő igazítás 0
19/e. V1, 901 hétvégi üzemidő igazítás 0
19/f. 69, 969 üzemidő igazítás 0
19/g. 59, 159, 979 üzemidő igazítás -7
19/h. 56gy, 956 üzemidő igazítás 0
19/i. garázsmenetek meghirdetése 0
Összesen 225

A többlet teljesítmények fedezetéül szolgáló kapacitás a 124-es autóbusz teljes megszüntetéséből bőségesen fedezhető. A 124-es teljesítményének pótlására Káposztásmegyeren javasoljuk a 125-ös és a 126-os autóbuszok menetrendjének összehangolását úgy, hogy a lakótelepen munkanapokon csúcsidőben, valamint hétvégén napközben a buszok mindkét irányban stabil 10 perces járatkövetéssel kövessék egymást. A 124-es megszüntetéséből adódó teljesítmény csökkenés egy napra vetítve 264 kkm.

Készítette:Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület
Közlekedésfejlesztés munkacsoport
2005. november

Munkacsoport-vezető: Vitézy Dávid
Témafelelős: Vonnák Attila

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *