Veszélyben az utasok, veszélyben a trolibuszközlekedés Budapesten | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Veszélyben az utasok, veszélyben a trolibuszközlekedés Budapesten

2006-01-02
By

Elég egy pár napos eső és máris lehull a lepel a budapesti trolibusz ágazat helyzetéről. A trolik 2005 utolsó és 2006 első napján is a középpontban voltak: 31-én egy nemrég felújított ZIU trolibusz ismét utast rázott meg a 73-as vonalon. Másnap, egy csendes vasárnap délelőtt a 74-es vonalon közlekedő ZIU kocsik adták fel először a harcot.

A lepusztultság szembetűnő., Bethlen Gábor utca, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A lepusztultság szembetűnő., Bethlen Gábor utca, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)


Egy óra alatt az összes kocsi zárlatossá vált, azaz felmerült a veszélye annak, hogy a nyirkos időben az utasokat megrázzák a járművek. A trolibuszok forgalomból történő kivonása mellett döntöttek, de így is az utasok jártak rosszul, mivel a járatok lényegesen ritkábban közlekedtek a megszokottnál. A 74A jelzésű, a Kisföldalattitól érkező utasok Zuglóba szállítása céljából közlekedő betétjáratot pótlás nélkül leállították több órára.

A nap folyamán közel 30 trolibuszt kellett kivonni a forgalomból, ami a hétvégi kocsiparknak közel a fele! A ZIU-k után viszont a csuklós Ikarus trolibuszok is párosával robbantak le, alig egy éve felújított járművek is zárlatosak lettek, a garázsban pedig nem maradt üzemképes kocsi. Közleményünk megjelenésének időpontjáig a január 2-i forgalomban is hasonló a helyzet, az utasokat páros lábbal ugratják le az óráról órára egyre több zárlatos, rázásveszélyes troliról.

A balesetveszély elhárítása és az üzemképesség javítása a Troliüzem feladata volna, ők azonban nem képesek megbirkózni a feladattal. A ZIU trolibuszokon esztétikai felújításokat végeztek darabonként kb. 2 millió Ft-ért, bevallottan csak azért, hogy a tévéhíradókban ne lehessen rozsdás járműveket mutogatni. A látszatfelújítás az elektromos berendezéseket nem érintette.

Az áramütéses esetek életveszélyre figyelmeztetnek, az állandó meghibásodások miatti szolgáltatási színvonalromlás pedig szintén a tömegközlekedés használata ellen jelent nem kívánt propagandát.

A BKV cselekedeteiért a városvezetés is felelÅ‘s, amennyiben eltűri, sÅ‘t ösztönzi az önfelszámoló, visszafejlesztÅ‘ folyamatot. Az Országgyűlés döntése nyomán a BKV „ölébe hullott” plusz 20 milliárd forint megfelelÅ‘ hátteret kell biztosítson ahhoz, hogy még idén lehívják az új, korszerű trolibuszokra rendelkezésre álló teljes, 29 db-os opciót és 2006-ban kivonják forgalomból az összes ZIU-t. Ha a járművek üzembiztonsága az újak megérkezéséig sem biztosítható, akkor közlekedésbarátokként bármennyire is nehezünkre esik ezt kimondani, a hiányzó trolikat ideiglenesen buszokkal kell pótolni, hisz az életvédelem az elsÅ‘ és a szolgáltatás színvonala sem rontható. A karbantartási színvonal azonnali javítása mellett pedig meg kell tenni az elsÅ‘ lépéseket a csuklós Ikarusok lecserélésének megkezdése érdekében is.

Egyszer már megtörtént, hogy a városvezetés fel kívánta számolni a trolibuszközlekedést Budapesten, ettől a hatalmas tiltakozás hatására el kellett állniuk. A lassú leépülés viszont megteszi hatását, a fővárosi trolibuszközlekedés az ellehetetlenülés szélére került. Ez azonban nem elfogadható, a környezetbarát közlekedési mód budapesti hanyatlását azonnal vissza kell fordítani!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *