VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Az első Combino Budapesten. Lesz fólia, és lehet, hogy légkondi is. 1.

2006-03-16
By

Több mint 25 év után ismét vadonatúj járművekkel bővült a BKV állománya. A VEKE mindvégig jelen volt. (képek feltöltés alatt és videók is lesznek) A cikk 1.része

Tekeredik a kígyó..., Hungária körút - Sport utca sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Tekeredik a kígyó…, Hungária körút – Sport utca sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)


2006. március 14-én Budapestre érkezett az első Siemens Combino villamos. Az 54 méter hosszú, hat részes villamost vasúton szállították Budapestre. A különleges áru szállítására három összekapcsolt, speciális pőrekocsi szolgált. Ezeken sínek találhatók, a villamos tehát készre szerelve, végső soron saját kerekein érkezhetett. Az ívekben történő haladáskor maga a villamos is „kanyarodott” a pőrekocsikon, ezért rögzíteni csak a középső pőrekocsira lehetett. A különleges szállítmányt csak tehervonat végére lehet besorolni. A Siemens bécsi, simmeringi gyárában olajozott módon csörlőzték fel a villamost egy szétszerelhető rámpán, majd az ÖBB dízelmozdonya mögött elindult Magyarországra. Az ÖBB filmet forgatott a különleges műveletről, régen fordult elő ugyanis, hogy villamost vasúton szállítsanak, az utóbbi években szinte mindig közúton, tréleren történt a szállítás.

Indulásra kész az első budapesti Combino. (forrás: Siemens)

Indulásra kész az első budapesti Combino. (forrás: Siemens)

A villamos rögzítése a középső pőrekocsin. (forrás: Siemens)

A villamos rögzítése a középső pőrekocsin. (forrás: Siemens)

A pőrekocsikra egy speciális sín került felszerelésre, ami a kocsik között az ívek miatt nem volt összekötve. (forrás: Siemens)

A pőrekocsikra egy speciális sín került felszerelésre, ami a kocsik között az ívek miatt nem volt összekötve. (forrás: Siemens)

Már a bécsi gyárban feldíszítették a villamost. (forrás: Siemens)

Már a bécsi gyárban feldíszítették a villamost. (forrás: Siemens)

A villamos orr-része. Jól látható a modul közepén elhelyezkedő forgóváz., SGP gyár, Bécs (forrás: Siemens - Moldoványi Tibor)

A villamos orr-része. Jól látható a modul közepén elhelyezkedő forgóváz., SGP gyár, Bécs (forrás: Siemens – Moldoványi Tibor)

Az ÖBB egyik Herkulese rájár a szerelvényre. (forrás: Siemens)

Az ÖBB egyik Herkulese rájár a szerelvényre. (forrás: Siemens)

Indulásra kész a szállítmány. (forrás: Siemens)

Indulásra kész a szállítmány. (forrás: Siemens)

Körüljárás. (forrás: Siemens)

Körüljárás. (forrás: Siemens)

Hajnali 3 óra 45-kor érkezett meg a tehervonat Ferencváros MÁV állomásra, ahol egy kisebb csoport közeledésbarát várta az új jövevényt. A kocsikat lekapcsolták a vonat végéről, majd egy tolatómozdony állt a kocsikra, és egy iparvágányon át a BKV pályafenntartási telephelyére vontatta, ahol kezdetét vette a sínekre engedés nagy körültekintést és figyelmet kívánó művelete. A rámpát újra összeszerelték, a pőrekocsik homlokfalához illesztették, ezen keresztül lehetett a villamost lassan leengedni.

Lefelé a rámpán., Ferencváros kocsiszín, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Lefelé a rámpán., Ferencváros kocsiszín, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Ezt követte a villamos ellenőrzése, felkészítése a vontatásra. Nem sokkal 10 óra előtt egy csatolt Ganz csuklós (1418-1419 psz.) vette fel a vontató szerepét, és az összecsatolás után lassan elindultak a Hungária remiz felé.

Nagyjából 107 méternyi villamos érkezik., Könyves Kálmán körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Nagyjából 107 méternyi villamos érkezik., Könyves Kálmán körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Mint Bécsben az U6, két hagyományos kocsi között egy alacsonypadlós... Hol a határ a Light Rail és a villamos között?, Könyves Kálmán körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Mint Bécsben az U6, két hagyományos kocsi között egy alacsonypadlós… Hol a határ a Light Rail és a villamos között?, Könyves Kálmán körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Biztosításkánt a menet után haladt egy szóló Ganz villamos is (a 1341-es), valamint sok szervizautó is, de nem volt rájuk szükség.

Ezen az útvonalon csak a szállítás során láthatjuk az új hernyókat, akkor is csak éjszaka., Hungária körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Ezen az útvonalon csak a szállítás során láthatjuk az új hernyókat, akkor is csak éjszaka., Hungária körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A hátvédre és a szervizautókra nem volt szükség., Hungária körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A hátvédre és a szervizautókra nem volt szükség., Hungária körút, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A menetet a közúton a rendőrség biztosította, a nagyobb kereszteződésekben a keresztirányú forgalmat is lezárták a menet idejére. A Siemens szakemberei aggódtak a vontatás miatt, de a BKV munkatársai által, mindenféle számítógépes segédlet nélkül, pusztán a szakmai tapasztalatra építve készített összekötő elem jól vizsgázott, így minden gond nélkül elérték a 30 km/h-s sebességet a vontatás során.

Helytelen vágányon, tolva., Hungária körút - Salgótarjáni út sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Helytelen vágányon, tolva., Hungária körút – Salgótarjáni út sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Az egyedi csatolószerkezet. Itt éppen kb. 900 millió Ft-ot tolnak., Hungária körút - Salgótarjáni út kereszteződése, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Az egyedi csatolószerkezet. Itt éppen kb. 900 millió Ft-ot tolnak., Hungária körút – Salgótarjáni út kereszteződése, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

A Salgótarjáni úthoz érve a szerelvény megállt, és a vontató csuklósok helytelen irányban feltolták a Combinot a 37-es villamos töltésére,

A 37-es villamos menetrend szerint járt. A típuscserének sokkal hamarabb meg kellett volna történnie., Salgótarjáni út, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A 37-es villamos menetrend szerint járt. A típuscserének sokkal hamarabb meg kellett volna történnie., Salgótarjáni út, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

majd a Sport utcába vezető váltón áthaladva immár újra előremenetben bevontatták a remízbe az új szerzeményt.

Vontatás alatt, úton a remizbe, az összekötővágányon., Hungária körút, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Vontatás alatt, úton a remizbe, az összekötővágányon., Hungária körút, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Tekeredik a kígyó..., Hungária körút - Sport utca sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Tekeredik a kígyó…, Hungária körút – Sport utca sarok, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

A jármű érkezését nagy érdeklődés övezte, sokan követték végig a villamos útját a reggeli lerakodástól egészen a Hungária kocsiszínig. Ezúttal a BKV nem gördített akadályt a fotózás elé, sőt bátorította azt, reméljük, a jövőben végleg elfelejtik az eddigi negatív hozzáállást.

Megérkezett új lakhelyére a BKV legmodernebb villamosa. Hamarosan kiszorítja innen elődeit., Hungária kocsiszín, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Megérkezett új lakhelyére a BKV legmodernebb villamosa. Hamarosan kiszorítja innen elődeit., Hungária kocsiszín, Budapest (forrás: Istvánfi Péter)

Tovább a cikk második részéhez

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *