VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Félmegoldások – visszásságok a nagykörúti felújítás körül

2006-05-30
Szerző:

Milliárdok folytak el – az eredmény kiábrándító. Sok esetben rosszabb lesz a helyzet, mint eddig. A kézenfekvő lehetőségek ismét kimaradtak.

A villamosról leszállva egy

A villamosról leszállva egy “ottfelejtett” oszlopba ütközhetünk. A milliárdokba nem fért bele az oszlop egy méterrel arrébb helyezése. Olcsóbb arra hivatkozni, hogy ez “egy meglévő, kényszerű műszaki adottság”., Nyugati pályaudvar, Budapest (forrás: VEKE)


A BKV két ütemben újítja fel a nagykörúti villamosmegállókat ezekben a hetekben. Természetesen az átalakítások szükségessége felől nincs kétségünk, azonban fontosnak tartjuk megemlíteni azokat a méltatlan hiányosságokat és hibákat, melyeket észleltünk.

A munkálatok során a nagykörúti áramellátás felújítása is megtörtént, kétes sikerrel. A már felújított vonalszakasz átadása óta a hanyag munka miatt 5 alkalommal történt olyan üzemzavar, amely a villamossal üzemelő szakaszon 10 percnél hosszabb időre megbénította a forgalmat. Május 26-án, pénteken este a Nyugati téren történt felsővezeték-szakítás, akkor több, mint 40 percen keresztül nem közlekedtek a villamosok a kontárfelújítás miatt.

A helyzetet tovább súlyosbítja az áramellátási szakaszok cseréje. A Nagykörúton eddig irányonként 7, azaz összesen 14 áramellátási szakasz üzemelt, tehát ha egy helyen leszakadt a vezeték, a maradék 13 szakaszban maradt áram, tudtak közlekedni villamosok. A “felújítás” hatására a szakaszok száma 3-ra (!) csökkent (ez a megoldás olcsóbb volt, mint a régi alumínium tápkábelek cseréje és az áramátalakítók felkészítése az új villamosok energiavisszatáplálására). A javításhoz le kell kapcsolni az adott szakasz előtti és utáni szakaszt is (irreleváns a BKV magyarázata, hogy több helyről is be lehet táplálni az adott szakaszt, ha az előírások miatt azt le kell kapcsolni), és mivel a szakaszhatárok nem esnek egybe a vágánykapcsolatokkal, kijelenthető, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben egy áramszünet vagy felsővezeték-hiba azonnal lebénítja a közlekedést a Nagykörút teljes szakaszán, a Moszkva tértől Dél-Budáig.

Új vezetéktenger,

Új vezetéktenger, “pókháló” igen sok pénzért. A BKV a sok meghibásodásra azzal reagált: “még nincs teljesen kész, még az átadott szakaszokon sem” (Inforádió, 2006. május 30.). Ha nincs kész, hogyan adhatták át, hogyan engedhette meg a Közlekedési Felügyelet a közlekedést?, Erzsébet körút, Budapest (forrás: VEKE)

A zavarérzékenység ilyen mértékű növelése már szándékos károkozás. Az új Combinok várhatóan minden eddiginél többet fogják utasszállítás helyett ácsorgással díszíteni a Nagykörutat.

A Nagykörúton ma egyébként is mindössze két helyen, az Oktogonnál és a Blaha Lujza téren tudnak a villamosok irányváltással visszafordulni, így például egy Rákóczi téren történő baleset miatt egészen Dél-Budáig lebénul a közlekedés. Mivel a balesetek, áramszünetek, műszaki hibák a nagykörúti üzemben mindennaposak, ezért szükséges lett volna további váltók beépítése, hogy zavarok esetén minél hosszabb szakaszon lehessen fenntartani a közlekedést. Az új váltókat azonban kispórolták, ezzel további bosszúságot garantálva utasok ezreinek.

A villamosról leszállva egy

A villamosról leszállva egy “ottfelejtett” oszlopba ütközhetünk. A milliárdokba nem fért bele az oszlop egy méterrel arrébb helyezése. Olcsóbb arra hivatkozni, hogy ez “egy meglévő, kényszerű műszaki adottság”., Nyugati pályaudvar, Budapest (forrás: VEKE)

Ahol volt hely, ott sem kapott oldalfalat az esőbeálló - így kisebb a használati értéke, Nyugati pályaudvar, Budapest (forrás: VEKE)

Ahol volt hely, ott sem kapott oldalfalat az esőbeálló – így kisebb a használati értéke, Nyugati pályaudvar, Budapest (forrás: VEKE)

A sort még hosszan lehet folytatni:

– megszüntették a 6-os villamos körtéri hurokvégállomását és helyette új fejvégállomást építenek, ezzel jelentősen megnövelve a gyaloglási távolságokat.

– a Nyugati téri megállóban oszlopot tettek az egyik ajtó útjába. A mozgássérültek fogadására alkalmas peronokról 4 megállóból csak lépcsőn lehet távozni.

– a peronokat csak majdnem sikerült eltalálni, éppen pár centi hiányzik ahhoz, hogy szintben lehessen beszállni – ez az ígéret sem teljesült tehát.

– az esőbeállók használhatatlanok, beesik alájuk az eső.

– a költségnövekedést nem jelentő vakvezető sávok telepítése ismét elmaradt.

– nem újították fel a garázsmeneti útvonalat az Orczy úton, innen a Combinok ki vannak tiltva, így a teljes Nagykörút csak a Népszínház utcán közelíthető meg.

A Móricz Zsigmond körtéri új végállomás kitérőcsoportjának építése. Való igaz, ez a megoldás egy keresztezéssel kevesebb, mint az ilyen helyen szokásos vágánykapcsolat (négy váltó, középütt kereszt), ám több helyet foglal, így a villamosok ha feltorlódnak, belóghatnak a Bercsényi utcai kereszteződésbe. A hurok mind forgalmilag, mind az átszállások közelsége szempontjából jobb volt. A síneket ráadásul annyira nem süllyesztik be (itt lejtős a terep), hogy vízszintes legyen a végállomás, ám arra figyeltek, hogy a továbbvezetésük lehetetlenné váljon., Karinthy Frigyes út, Budapest (forrás: Hajnal Gergely)

A Móricz Zsigmond körtéri új végállomás kitérőcsoportjának építése. Való igaz, ez a megoldás egy keresztezéssel kevesebb, mint az ilyen helyen szokásos vágánykapcsolat (négy váltó, középütt kereszt), ám több helyet foglal, így a villamosok ha feltorlódnak, belóghatnak a Bercsényi utcai kereszteződésbe. A hurok mind forgalmilag, mind az átszállások közelsége szempontjából jobb volt. A síneket ráadásul annyira nem süllyesztik be (itt lejtős a terep), hogy vízszintes legyen a végállomás, ám arra figyeltek, hogy a továbbvezetésük lehetetlenné váljon., Karinthy Frigyes út, Budapest (forrás: Hajnal Gergely)

Megszüntetett vágánykapcsolat. Ugyan erre csak üzemi menetek közlekedtek, de hiánya érződni fog a mindennapokban. Úgy tudjuk, a tervek nem ezt tartalmazták... A budapesti villamoshálózat lépésről lépésre történő visszafejlesztése tovább folyik. Meddig még?, Moszkva tér, Budapest (forrás: VEKE)

Megszüntetett vágánykapcsolat. Ugyan erre csak üzemi menetek közlekedtek, de hiánya érződni fog a mindennapokban. Úgy tudjuk, a tervek nem ezt tartalmazták… A budapesti villamoshálózat lépésről lépésre történő visszafejlesztése tovább folyik. Meddig még?, Moszkva tér, Budapest (forrás: VEKE)

A Főváros és a BKV a felújítás előkészítése óta hétről-hétre milliárdokkal dobálózik. Ennek ellenére az igazi problémák megoldatlanul maradtak, illetve a gondatlan látványberuházás a Nagykörút üzembiztonságában még romlást is hozott, a javulás helyett. A város felelős vezetésének el kell számolnia a történtekkel és az elköltött milliárdokkal, ezért arra kérjük a főpolgármestert, hogy nevezze meg: kik hagyták jóvá a súlyos baklövéseket tartalmazó felújítási terveket és kik a felelősei a bekövetkezett és a továbbiakban is borítékolható üzemzavaroknak?

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.