VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Arculatváltás az MVK Zrt-nél.

2006-10-07
By

Az arculatváltás együtt jár az MVK Zrt.-nél bekövetkezett szemléletváltással, mely a tudatos, hosszú távú fejlesztési elképzelésekben ölt testet. Ezeket a fejlesztési terveket a nyár folyamán tett látogatásunk alkalmával ismerhettük meg.

Az új logó közelebbről. (forrás: Stefán Péter)

Az új logó közelebbről. (forrás: Stefán Péter)


A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. idén augusztusától új arculatot vezetett be. Ennek az egyik leglátványosabb eleme az új, eddiginél dinamikusabb logó, amely mostanra már minden járműre kikerült. Az arculatváltás a logón túl jelenti, a levelezési nyomtatványok, cégzászló, épülettáblák, kabalafigurák megújítását, valamint új logó animációt, prezentációs hátteret és új névjegyek alkalmazását. Az arculattal együtt megújul majd a cég internetes oldala is.

Az új logó minden MVK járműre kikerült. (forrás: Stefán Péter)

Az új logó minden MVK járműre kikerült. (forrás: Stefán Péter)

Az új logó közelebbről. (forrás: Stefán Péter)

Az új logó közelebbről. (forrás: Stefán Péter)

Az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Közlekedési Napok keretében július 7-én, pénteken nyílt napot tartott a cég, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a cég életébe, megnézhették a járműveket, és megismerhették a fejlesztési elképzeléseket. Másnap a 2-es vonalon újra közlekedett a 100-as pályaszámú nosztalgia villamos, amit a járművön váltott korhű menetjeggyel vehettek igénybe az érdeklődők.

Járműbemutató a cég telephelyén. (forrás: Istvánfi Péter)

Járműbemutató a cég telephelyén. (forrás: Istvánfi Péter)

A nyílt napon tartott bemutatón a cég képviselői jóvoltából a cég fejlesztési elképzeléseiből is kaphattunk ízelítőt. A rövidtávú tervek között került említésre az 1-es villamos meghosszabbítása. Ebben a projektben szerepel a közlekedési tengely teljes keresztmetszetének és a telepi bekötő vágányok komplex kialakítása, azaz a közúti villamosvasúti pályaszerkezet és kitérők, jelző és biztosító berendezések teljes rekonstrukciója, a vontatási áramellátás biztonságos kialakításával. Szerepel továbbá a villamos megállóhelyek átalakítása, a felsővezeték és tartóoszlopaik és eszközök cseréje a kor követelményeinek megfelelően, az egységes városkép kialakításához illeszkedően. A projekt keretein belül kerül sor a közúti villamos közlekedés bővítésére nyugati irányban a Felső-Majláthig, mintegy 1,4 km hosszon. A projekt nagyon fontos része 18 db alacsonypadlós, korszerű villamos beszerzése, 18 db Tátra villamos korszerűsítése (alacsonypadlós közbetéttel történő ellátása), a járműjavító üzem alkalmassá tétele az új járművek fogadására. A projekt bekerülési költsége kb. 33 milliárd forint, amely a város 15%-os önrésze mellett a II. Nemzeti Fejlesztési terv keretein belül, EU-s pénzekből kerülne megvalósításra.

A hosszabbtávú elképzelések között szerepel a várost átszelő észak-déli tengely mentén egy villamosvonal építése.

Az átementi megoldásként vásárolt bécsi villamosok. Hamarosan lecserélik őket. (forrás: Istvánfi Péter)

Az átementi megoldásként vásárolt bécsi villamosok. Hamarosan lecserélik őket. (forrás: Istvánfi Péter)

A szintén használtan beszerzett Tátra KT8D5 típusú villamosokkal a cég hosszabb távon tervez: alacsonypadlós középrész beiktatásával fogják őket korszerűsíteni. (forrás: Istvánfi Péter)

A szintén használtan beszerzett Tátra KT8D5 típusú villamosokkal a cég hosszabb távon tervez: alacsonypadlós középrész beiktatásával fogják őket korszerűsíteni. (forrás: Istvánfi Péter)

Az öreg Ikarus buszok lecserélése is jól halad, az idén érkezett meg, és állt forgalomba az a 35 db Neoplan Centroliner N4522 típusú csuklós autóbusz (lásd lejjebb) mellyel lehetővé vált a 200-as sorozatú Ikarusok nagy részének lecserélése.

A jövő mellett a cég nagy figyelmet fordít a múltra is, ennek keretében a telephelyen megtekinthető volt a nemrég felújított Ikarus 31-es típusú nosztalgia autóbusz, valamint a korhű állapotban felújított 100-as pályaszámú FVV csuklós villamos is, amely a hétvégén a 2-es vonalon menetrendszerinti forgalomban vett részt.

A nemrég felújított IK 311-es a nyílt nap keretében rendezett járműbemutatón. (forrás: Istvánfi Péter)

A nemrég felújított IK 311-es a nyílt nap keretében rendezett járműbemutatón. (forrás: Istvánfi Péter)

Az IK 311-es homlokfala. Precíz munka. (forrás: Istvánfi Péter)

Az IK 311-es homlokfala. Precíz munka. (forrás: Istvánfi Péter)

A 100-as pályaszámú nosztalgiavillamos a cég telephelyén. (forrás: Istvánfi Péter)

A 100-as pályaszámú nosztalgiavillamos a cég telephelyén. (forrás: Istvánfi Péter)

A nosztalgiavillamos belső tere. (forrás: Istvánfi Péter)

A nosztalgiavillamos belső tere. (forrás: Istvánfi Péter)


Az új Neoplan N 4522-es típusú autóbuszok az első teljes hosszában alacsonypadlós csuklós járművek a borsodi megyeszékhely közlekedésében. A járművek 310 LE-s motorja az EURO IV-es követelményrendszernek megfelelő, a nyomatékot 4+1 fokozatú Voith típusú automata váltó osztja el. A busz lassításáról, illetve megállításáról tárcsafék gondoskodik, emellett természetesen blokkolásgátló, és kipörgésgátló segíti a vezető munkáját. Az utasok kényelmét szolgálja az elektronikus légrugózási rendszer és a nagy, kényelmes ülések. A mozgásukban korlátozottak számára kihajtható rámpa áll rendelkezésre. Az utastér klimatizált, a tájékozódást a Buse típusú vizuális kijelzők segítik, melyet beszédszintetizátoros hangbejátszás egészít ki.

Az MVK legújabb büszkesége, a Neoplan N 4522-es típusú alacsonypadlós csuklós autóbusz. (forrás: Istvánfi Péter)

Az MVK legújabb büszkesége, a Neoplan N 4522-es típusú alacsonypadlós csuklós autóbusz. (forrás: Istvánfi Péter)

Az új Neoplan buszok belső tere. (forrás: Istvánfi Péter)

Az új Neoplan buszok belső tere. (forrás: Istvánfi Péter)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *