Hamis adatok alapján szétfúrt város: a 4-es metró valódi értéke | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Hamis adatok alapján szétfúrt város: a 4-es metró valódi értéke

2006-11-30
By

Eddig viszonylag kevés szó esett a gazdasági kérdésekrÅ‘l a 4-es metróval kapcsolatban, jelentÅ‘s közgazdasági tartalmú vitát a terv nem gerjesztett. A VEKE ezt a „hiányosságot” szeretné pótolni azzal, hogy részletesen áttanulmányozta a 4-es metró megvalósíthatósági tanulmányában közölt gazdasági elemzést, és megosztja kételyeit az érdeklÅ‘dÅ‘kkel.

Az aluljárót soha nem adták át a gyalogosoknak, de máris átépítik., Bocskai út, Budapest (forrás: VEKE)

Az aluljárót soha nem adták át a gyalogosoknak, de máris átépítik., Bocskai út, Budapest (forrás: VEKE)


A 4-es metró a közlekedési szakma köreiben mindig is vitatott elképzelés volt, hiszen az nem más, mint a 70-es évek közlekedési struktúrájának átörökítése a 21. századba, természetesen a kor technológiai színvonalán, ám ettől még nem a kor elvárásainak megfelelve.

Tanulmányunk azonban annál is inkább időszerű, hiszen miután hivatalosan is bebizonyosodott, hogy a négyes metróra a mai Magyarországon nincs pénz, lehetőség nyílik a mélyben rejlő szakmai tévedések feltárására. A magyar állam kiszállása és a metróépítés EU-pénzekből történő megvalósítása szükségessé teszi, hogy a terv megvalósíthatósági tanulmányát újra elkészítsék. Eközben újra a felszínre bukkannak az eredeti megvalósíthatósági tanulmány véleményünk szerint hamis számai.

A tervezési folyamat elején – 1996-ban – készült dokumentum szinte minden téren súlyos tévedéseken alapul. A metró várható forgalmának számításakor alkalmazott túlzó becslések a ténylegesen várható forgalomnak mintegy kétszeresével számoltak. Az utasok által elérhetÅ‘ idÅ‘megtakarítás szintén erÅ‘sen túlzó becsléseken alapul. A négyes metró a ma tervezett formájában valójában az érintett térség utasaiból is csak igen keveseknek jó: a felszíni hálózat elÅ‘re jelzett megcsonkítása után még az is elÅ‘fordulhat, hogy a metróépítésnek több vesztese lesz, mint nyertese.

A négyes metró megvalósíthatósági tanulmányának minden téren hamis számai és azok küszöbön álló újraszámítása ismét aktuálissá teszik a kérdést: érdemes-e erre az elavult koncepciójú, a várt hasznot nem hozó metróvonalra elkölteni az immár 500 milliárd forint közelében járó beruházási összeget? A pénzpazarlást súlyosbítja, hogy a metró EU-támogatásból való megépítése miatt a következő uniós költségvetési ciklusban más tömegközlekedés-fejlesztési beruházásra alig jut támogatás, úgy Budapesten, mint vidéken.

A tanulmányban tett megállapítások fényében egyértelmű, hogy súlyos felelÅ‘tlenség Magyarország nagyjából összes tömegközlekedésre költhetÅ‘ erÅ‘forrását a hibásan megtervezett négyes metróba fektetni. A 4-es metró vonalvezetése (Kelenföld – Keleti pu.) olyan lehetÅ‘ségeket rejt magában, amelyek megfelelÅ‘en kihasználva a vonalat Budapest egyik legfontosabb közlekedési folyosójának gerincévé tehetik. A lehetÅ‘ségek kiaknázására azonban a jelenlegi koncepció egyáltalán nem alkalmas. Ma még – egy rövidebb halasztás (ami alatt az ország pénzügyi krízise is mérséklÅ‘dhet) és áttervezés felvállalása mellett – azzá tehetÅ‘.

A részletes elemzésünk letölthető INNEN!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *