ElÅ‘készítetlen és elhibázott útfelújítások – teljes káosz Észak-Pesten | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

ElÅ‘készítetlen és elhibázott útfelújítások – teljes káosz Észak-Pesten

2007-09-05
By

HétfÅ‘ óta párhuzamosan zajlik a Váci út, az Erzsébet királyné útja és a Szentmihályi út felújítása Budapest északi részén. A felújítások következtében a környék közlekedési hálózata megbénult, beleértve a tömegközlekedési eszközöket is. A személygépkocsi-közlekedés mellett a naponta több tízezer embert szállító villamosjáratok, valamint számos autóbuszjárat közlekedése lehetetlenült el – mindez a FÅ‘város hiányos és a körültekintést nélkülözÅ‘ elÅ‘készítésének köszönhetÅ‘en.
A nyári szabadságolási időszakban félgőzzel folyt az útfelújítás Budapesten, az iskolaszünetben azokon a területeken, pl. Újpesten vagy Rákoskeresztúron nem történt felújítási munka, ahol a nyáron lecsökkenő forgalmat nem zavarták egyéb lezárások, és ahol a belvárosi építkezések, illetve a metrófelújítás hatásai már messze nem voltak érezhetőek. Nem tudjuk, hogy csak az előkészítés dilettantizmusa vagy valamilyen érthetetlen meggondolás húzódik amögött, hogy az észak-pesti térség három fontos főútjának felújítását szinte egyszerre kezdte meg a Főváros, az iskolakezdésre időzítve. A Váci út, az Erzsébet királyné útja és a Szentmihályi út felújítása megbénította több tucatnyi buszjárat, valamint a 12-es, 14-es és 69-es villamosok közlekedését. A Főváros az előre megjósolható káoszra nem készült, a tömegközlekedési eszközök számára semmilyen előnyben részesítést nem terveztek, még Budapest egyik legforgalmasabb villamosvonalának szerelvényei is kénytelenek Újpesten a Görgey utcában az autók között várakozni reggelente 20-30 percen át, a 14-es vonalon.

A VEKE több tucatnyi észrevételt kapott a környéken élőktől, az elkeseredett utasok mind arról számolnak be, hogy teljesen ellehetetlenült a bejutásuk a városba, hisz ha 30-40 perccel korábban elindulnak, akkor is elkésnek, mivel a tömegközlekedési járatok menetideje sokszor duplájára vagy akár háromszorosára nőtt. Egy nemrég megjelent tanulmány alapján a munkából elkéső dolgozók miatt egy-egy ilyen reggelen keletkező kár összesen akár többszázmillió forint is lehet!

Felszólítjuk a Főváros vezetését, hogy azonnal tegyen intézkedéseket az észak-pesti közlekedési helyzet stabilizálása érdekében, ha kell, valamelyik felújítási munka felfüggesztésével, illetve a tömegközlekedés előnyben részesítését szolgáló intézkedésekkel! Buszsávok felfestésével, a villamosvágányok elkülönítésével néhány nap alatt biztosítani lehetne, hogy a térségben legalább a tömegközlekedés elviselhető szinten működjön, ha már autózni nem is lehet. Ráadásul a rendőri ellenőrzés hiányában eddig az autósok által is előszeretettel használt Vágány utcai buszsávot a Főváros az iskolakezdésre időzítve, az intézkedéstől javulást várva, egy betonelemmel lezárta, így még nagyobb káoszt és torlódást okoztak az amúgy sem kis forgalomban.

A tömegközlekedők nem tudnak kerülőútvonalakra menekülni, a városvezetés felelőssége a BKV utasaira is gondolni a lezárások és felújítások megtervezésekor!

Egyidejűleg felhívjuk a figyelmet, hogy a logikátlan és amatőr előkészítésnek köszönhetően a jelenség rövidesen megismétlődik: szeptember közepétől Kelet-Pesten, a XVI. és XVII. kerületben kezdődik meg szinte egyszerre három, egymás kerülőútvonalaként működni képes, szinte párhuzamos útvonal felújítása. A Veres Péter út, a XVII. kerületi Pesti út, valamint a szomszédos Lőrinci út felújítása önmagukban is jelentős torlódásokat okoznának, azonban ha a felújítások a terveknek megfelelően egyszerre történnek meg, akkor ismét teljes káosz várható. Az egymással párhuzamos, azonos térségeket kiszolgáló és a tömegközlekedés számára fontos útvonalak egyidejű felújításától a Fővárosnak el kellene tekinteni és a felújítások megtartása mellett úgy átütemezni azokat, hogy egymást követően és ne egyszerre kerüljön sor a lezárásokra. Felszólítjuk a Főváros vezetését, hogy a környék buszjáratainak előnyben részesítéséről ideiglenes buszsávok felfestésével, valamint további forgalomtechnikai megoldásokkal gondoskodjanak és ne hagyják magukra a BKV mellett még kitartó budapestieket!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *