Kritikán aluli internetes utastájékoztatás a BKV-nál | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Kritikán aluli internetes utastájékoztatás a BKV-nál

2008-09-07
By

A Paraméterkönyv bevezetése jelentős, szinte minden járatra kiterjedő változásokat hozott a budapesti tömegközlekedésbe. A VEKE aktívan részt vett a kidolgozásban, és büszkék vagyunk arra, hogy a korábbi, drasztikus járatritkításról szóló tervezeteket széleskörű civil összefogással sikerült megakadályoznunk. A VEKE minden eszközzel segítette és segíti a Paraméterkönyv bevezetését, számos menetrendi és hálózati problémát jeleztünk időben és még a táblaszerelésben is részt vettünk. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján azonban nem hagyhatjuk szó nélkül a megvalósítás mélypontját: az utastájékoztatás színvonalát.

Önmagában nehezen érthető, hogy 2008-ban, Európában igencsak egyedülálló módon miért még mindig csak a végállomási indulási időpontokat tüntetik fel a megállóhelyeken, az utasokat arra kényszerítve, hogy fejben adják össze a végállomási indulási időpontokat az általában a valósággal köszönőviszonyban sem lévő menetidőkkel.

A legigénytelenebb azonban a BKV honlapján történÅ‘ utastájékoztatás színvonala. A közlekedési társaság honlapja önmagában is inkább hasonlít egy színes, villogó reklámokkal teli hirdetési rovatra, mint egy információs portálra, azonban a sokszor gondosan elrejtett forgalmi adatok többsége is hibás, értelmezhetetlen, használhatatlan. Az internetes utastájékoztatás a legolcsóbb és leghatékonyabb módja egy ilyen mérvű változás kommunikálásának. A BKV az internet nyújtotta lehetÅ‘séget azonban félretájékoztatásra használja, lejrát és valótlan információkat tartalmazó tájékoztatók és több tucatnyi hibás vagy hiányos menetrend áll az érdeklÅ‘dÅ‘k rendelkezésére a bkv.hu-n. A menetrendek fele elavult, az újonnan indult és a már rég megszűnt járatok vegyesen, összekeverve, még avatott szemek számára is nehezen kikereshetÅ‘ módon, ömlesztve tárulnak az olvasók elé. A teljes hálózatot bemutató térkép nem elérhetÅ‘, ahogy egyébként ez nyomtatott formában sem hozzáférhetÅ‘ – szintén az uniós fÅ‘városok közül egyedülálló módon. A változásokról egyetlen aktuális tájékoztató sem található a honlapon, a kitett tájékoztató rég nem aktuális. A bkv.hu jelen formájában teljesen alkalmatlan arra, hogy a változásokat megismerjék a budapestiek, pedig a szűkszavú tájékoztatók a honlapra irányítják az érdeklÅ‘dÅ‘ket. A külföldieknek sincs könnyű dolga: egyetlen aktuális, valós adatokat tartalmazó idegen nyelvű tájékoztató sem található a honlapon vagy akár máshol, pl. a pénztárakban.

A BKV új vezérigazgatója a szolgáltatási színvonal emelését, az utasok elégedettségének növelését tűzte ki zászlajára, amit maximálisan támogatunk. Ezen az úton az elsÅ‘ lépést a milliárdos beruházás nélkül, mindössze szemléletváltással kezelhetÅ‘ problémák megoldása jelentheti – ilyen a kritikán aluli színvonalú utastájékoztatás azonnali javítása, a bosszantó és az utasokat félretájékoztató hibák haladéktalan kiküszöbölése. Ezt követÅ‘en pedig mihamarabb egy London, Párizs vagy akár csak Prága közlekedési társasága honlapjának színvonalát megközelítÅ‘ BKV weblap elkészítése.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *