VEKE
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

Ütemes menetrend, új járatok az érdi és biatorbágyi térségben

2009. augusztus 16. vasárnap
Szerző: VEKE

2009. augusztus 22-étől a Volánbusz új, ütemes menetrendet vezet be Érd és Biatorbágy környékén, valamint a Zsámbéki-medencében. A VEKE üdvözli az előremutató változásokat.

, Budai út, Érd (forrás: VEKE)

, Budai út, Érd (forrás: VEKE)


A jelenleg is közlekedő viszonylatok mellett új járatokat is indítanak, melyek révén eddig ellátatlan területek is bekapcsolódhatnak a hálózatba, és javul az egyes települések közötti kapcsolat is.

Az ütemes menetrend révén könnyebb lesz megjegyezni az indulási időpontokat, hiszen az alapjáratok jelentős része ezentúl minden nap, minden órában ugyanakkor indul a végállomásokról, illetve érkezik a megállókba. Úgynevezett átszállópontokat is létrehoznak, amelyek révén tervezhetőbbé válik az átszállás egyik buszjáratról a másikra. Ezek mellett azonban nemcsak a különböző helyeken közlekedő autóbuszok utasaira gondoltak a menetrend tervezésekor, hanem a vonattal utazókra is. Az ígéretek szerint a vasúti szerelvények érkezéséhez igazítják a buszok indítását.

A Volánbusz Zrt. által kiadott ismertető szerint az alábbi változásokra lehet tehát számítani augusztus 22-étől:

Érd térségében:

A Diósdon, illetve Érd-Parkvároson át közlekedő buszok 30 perces sűrűséggel fognak közlekedni, melyeket a csúcsidőszakokban többletjáratok egészítik ki. Százhalombattára és Pusztazámorra óránként fognak buszok indulni az Etele térről.

Talán végre a vonatokhoz igazítják a buszmenetrendet, Autóbusz pályaudvar, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

Talán végre a vonatokhoz igazítják a buszmenetrendet, Autóbusz pályaudvar, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

Az alábbi új járatok indulnak:

A 725-ös járat Diósd és az Etele tér között fog járni, csak hétköznap a reggeli és délutáni csúcsidőszakban az alábbi útvonalon: Diósd, Búzavirág utca – Homokbánya út – Balatoni út (a 13-astól eltérően nem a Csapágygyár felé megy) – 7-es főút – Egérút – Budapest, Kelenföldi pu.

A 732-es járat révén Érd M7-es autópálya feletti területéről (Felső-Parkvárosból) közvetlen eljutást biztosítanak Budapest felé az alábbi útvonalon: Budapest, Kelenföldi pu. – Érd, Bem tér – Érd, Iparos u. – Érd, Bem tér.

A 755-ös járat, ami korábban Érd, Bem tér és Törökbálint között közlekedett, ezentúl meghosszabbított útvonalon, az érdi buszpályaudvarig fog közlekedni. Így biztosított lesz az átszállásmentes kapcsolat a két település között.

A 758-as járat harántirányú kapcsolatot teremt Budatétény és Budakeszi között az alábbi útvonalon: Budatétény vasútállomás (Campona) – Párhuzamos u. – Barackos út. – Angeli u. – Diósd, Szabadság út – Törökbálint, Diósdi út – Pannon – Kápolna u. – Bartók Béla u. – Téglagyár (272-es útvonal)- Tó u. – Tetra Pak – Budakeszi, Budaörsi út- Budakeszi, BKV-végállomás – Budakeszi, Honfoglalás sétány. A járatokat a Budatétény vasúti megállóba érkező vonatok érkezéséhez igazítják. Egyelőre csak munkanapokon közlekedik. Diósd külső részén azonban nincsenek új megállók. Idővel célszerű lenne ezeket pótolni, hogy a feltáró jelleg jobban érvényesülhessen. Javasoljuk továbbá a 13-as vonalcsoport menetrendjét hozzáigazítani az új járatokhoz.

Érden, a Bem téren a helyi járatokhoz és a törökbálinti helyközi buszhoz biztosítanak majd átszállási lehetőséget. Az ígéretek szerint Érd alsó vasútállomásra és Érd felső vasúti megállóhelyre érkező vonatokhoz igazítják a buszok indítását.

Százhalombattán úgy módosítják a menetrendet, hogy gyakorlatilag az összes vonathoz lesz majd csatlakozás.

Százhalombattán is a vonatokhoz igazítják a menetrendet, Vasútállomás, Százhalombatta (forrás: Friedl Ferenc)

Százhalombattán is a vonatokhoz igazítják a menetrendet, Vasútállomás, Százhalombatta (forrás: Friedl Ferenc)

Biatorbágy környékén:

Etyekre és Biatorbágyra az elmúlt években sokan költöztek ki a fővárosból, azonban nagy részük továbbra is Budapesten dolgozik, tanul, ez által az utazási igény megnövekedett a települések között. Ennek figyelembevételével az egyéni közlekedéssel szembeni versenyképesség növelése érdekében új, zónázó rendszerű közlekedés kerül kialakításra

Új járatok indulnak:

763-as számmal az etyeki autóbuszok csúcsidőszakban részben gyorsjáratként közlekednek majd.

A 760-as jelzésű járat Bicske – Etyek – Biatorbágy – Budapest, Kelenföldi pu. útvonalon indul, csatlakozást biztosítva a Bicskére érkező vonatokhoz.

Ezen kívül több járat indul Etyek, Botpusztára, és növelik a Biatorbágyon át Sóskútra közlekedő buszok számát is

Zsámbéki medence:

Perbál és Páty felé 30 perces ütemes menetrend szerint fognak közlekedni a buszok, amit csúcsidőszakban további tehermentesítő járatokkal egészítenek ki. Zsámbékon alakítanak ki átszállási pontot, ahol a környező településekre induló járatokra lehet majd átszállni. Budakeszin lehetőség lesz a Budaörsöt érintő buszokra átszállni, továbbá elérhető lesz a már említett új 758-as járat. A bicskei vasútállomást érintő viszonylatok esetében pedig hozzáigazítják a vasúti menetrendhez az autóbuszok érkezését, indulását.

Az érdi Kálvin téren is több busz áll meg ezentúl, Kálvin tér, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

Az érdi Kálvin téren is több busz áll meg ezentúl, Kálvin tér, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

Egyesületünk és az Érd-Diósd helyi tagszervezete is régóta szorgalmazza a helyközi autóbusz-közlekedésben a vasúti menetrendhez való igazodást, a ráhordó jellegű, nem a vasúttal párhuzamos, azzal versenyző, hanem annak kiegészítéseként kialakított hálózatot, valamint a kiszámítható, ütemes menetrendet. Fontosnak tartjuk a haránt irányú járatok elindítását is, mivel így megszűnik az a lehetetlen állapot, hogy szomszédos településeket csak óriási kerülővel és a főváros érintésével lehessen elérni közösségi közlekedési eszközökkel. Bízunk benne, hogy az augusztustól életbe menetrendi változások új utasokat vonzanak a közösségi közlekedésbe, és a rendszer sikere további térségek számára is példaként szolgál a jövőben.

Az új járatok menetrendje és a vonalhálózat térképe letölthető itt.

Related Posts with Thumbnails


23 hozzászólás a Ütemes menetrend, új járatok az érdi és biatorbágyi térségben cikkhez

  1. ModalSplit , dátum: 2009. augusztus 16. vasárnap, 16:17

    Ez nagyon jó hír, de egyet hiányolok belőle. Pátyot picit ismerem ezért azzal foglalkoznék.

    Beírtam a Volán menetrend keresőjébe:

    Budapest-Páty: 58 találat
    Biatorbágy-Páty: 12 találat, csak hétköznap járnak és nem érintik a vasútállomást

    A Széna térről Pátyra menő buszok menetideje papíron 40 perc, de Budakeszin gyakorlatilag mindig van dugó, kifelé, az autópályára menő balra kanyarodó autók miatt.

    Budapest-Biatorbágy vonattal 20 perc, onnan busszal Páty kb. 10 perc (lenne), és arrafelé olyan, hogy dugó, nincs. Tehát 1 átszállással is jobban megérné a vonat + busz kombináció.
    Biatorbágyról Pátyon keresztül könnyen elérhető Zsámbék, Tök, Perbál, Telki, a Zsámbéki medencét a Biatorbágyi állomás nagyon jól ki tudná szolgálni. Sajnos a Volán ezzel nem él, hanem a dugókkal terhelt Budakeszi útra tesz még több buszt.

  2. Tervező74 , dátum: 2009. augusztus 17. hétfő, 15:09

    Tetszik ez a 758-as (ami már más topicban is felmerült). Egy megjegyzés: feltűnt, hogy Bicske felől minden óra 17-re érkezik a vonat Törökbálintra, és innen minden óra 18-kor van busz a Pannon és Budatétény felé – ez az 1 perc biztos, hogy pont nem elég az átszálláshoz. Vajon nem lehet ezen tolni egy kicsit? Más: ezt a harántirányú gyűrűt tök jó lenne Szigetszentmiklósig meghosszabbítani, csak hát én is tudom, hogy az M0 szétverné a 758-as menetrendjét…

  3. Peti817172 , dátum: 2009. augusztus 25. kedd, 22:55

    De nem is jelölte csatlakozásnak a vonatot a menetrendben :) Amúgy én azt nem értem, hogy a 758-asra miért nem tudnak alacsonypadlós buszt biztosítani? A magaspadlósnak jelzett 779-esen, meg a vegyes kiadásúnak jelzett 781-795-ig terjedő vonalakon csak King-Longot láttam. Mi akadálya King-Longok átcsoportosításának? A Kontárbusznak nem mindegy melyik vonalon járatja a buszait?

  4. gergeo , dátum: 2009. augusztus 26. szerda, 09:39

    Természetesen örülök, hogy a budai térség autóbuszhálózata szépen fejlődik, utasbarátabbá válik. Ugyanakkor jó lenne, ha Gödöllő, Monor és Dabas környékén is javulna a helyzet. Már az is jelentős előrelépés lenne, ha itt is bevetnék a járatszámozást!

  5. juliusz , dátum: 2009. augusztus 26. szerda, 10:14

    Az első üzemnapon a 3. Camponához tartó járaton kipróbáltam a 758-ast, és beszélgettem is a sofőrrel.
    Jelenleg még a Volánbusz kocsijai vannak a vonalon (MAN-ok), de csak addig, amíg megérkeznek az alvállalkozó “hipper-szupper” alacsonypadlós KingLong-jai.
    Szóval addig magaspadló, később meg kínai busz… :S

  6. Feri BPO-255 , dátum: 2009. augusztus 26. szerda, 11:19

    Be fogják vezetni, ne aggódj! ;)
    Igaz, hogy egyszerre kellett volna mindenütt….
    Amúgy a váci térség sincs teljesen kész, mert több járat (pl. Vác – Gödöllő) még most sem visel számot.

  7. vspeedy , dátum: 2009. augusztus 26. szerda, 14:34

    De, készen van. Csakhogy a Gödöllő-Vác vonal Gödöllő hatáskörébe tartozik, ezért ez a vonal a gödöllői térség járataival együtt (és azok számtartományában) kap majd számot.
    Az viszont sokkal érthetetlenebb, hogyha a Budapest-Püspökszilágy, Budapest-Rád-Penc-Nézsa járatokat beszámozták, miért nem számozták be:
    -Vác-Püspökszilágy
    -Vác-Kisnémedi
    -Vác-Penc
    -Vác-Csővár
    -Vác-Acsa
    -Vác-Galgagyörk
    -Vác-Szirák
    -Vác-Alsópetény
    -Vác-Felsőpetény
    járatokat.
    A témát a beszámozós vagy a “volánbusz sikerszériája” topikban folytassuk.

  8. Feri BPO-255 , dátum: 2009. augusztus 27. csütörtök, 19:49

    Válasz a “Viszonylatszámok az elővárosi buszokon” topicban (206. hsz).

  9. fadgyi , dátum: 2009. augusztus 31. hétfő, 19:29

    hali!
    tudja valaki, hogy a görög Deziroszoknak hála, hova kerülnek az esztergomi Uzsgyik? Mert gondolom onnan eljön az összes…. Esetleg Lajosmizse? Nem lenne rossz, óriási színvonal ugrás lenne…Ma egy Uzsgiyval jöttem haza és nem süketültem meg, légkondi is volt…(a héten viszont az Uzsgyis fordában 2x is Dezső volt!) Amúgy az összes Dezirosz Esztergomba megy? Nem marad? Azért az észak-Balcsira nagyon passzolnának…

  10. AtomcsiKK , dátum: 2009. augusztus 31. hétfő, 20:06

    A Deziroszokkal már több Desiro van, mint amennyi az esztergomi vonalra kell, a maradékot nyáron tuti a Balaton északi részén járatják, talán egész évben is (Lajosmizse felé nem merném őket elküldeni, még az Uzsgyikat is sajnálom, hogy ott kell járniuk).

  11. Feri BPO-255 , dátum: 2009. augusztus 31. hétfő, 21:32

    A lajosmizsei vonalra kerülnek az Uzsgyik (és állítólag néhány Desiro is).

  12. fadgyi , dátum: 2009. szeptember 1. kedd, 11:19

    juppí:)már csak jobb menetrend kéne…

  13. Feri BPO-255 , dátum: 2009. szeptember 1. kedd, 17:09

    Igen, kéne az ütemes menetrend + egy jó pálya, hogy ne 40-60-nal döcögjön a vonat, hanem 100-zal :)

  14. AtomcsiKK , dátum: 2009. szeptember 1. kedd, 19:12

    Válasz az “Aktualitások, friss hírek 2.” topikban.

  15. G87 , dátum: 2009. szeptember 2. szerda, 00:28

    Be fogják vezetni itt is, méghozzá jövőre,a térség járatai a 400-as számtartományt kapják.

  16. G87 , dátum: 2009. szeptember 2. szerda, 00:30

    Azért nem számozták be őket, mert a Volán-járatok közül csak a budapesti agglomerációban közlekedő és a fővárosba bejövő vagy azt érintő járatok kaptak/kapnak számjelzést. Ez össze van hangolva a BKV számozásaival: 1-299-ig és 900 (vagy inkább 901)-999-ig: BKV-járatok, 300-899-ig: Volán-járatok.

  17. Feri BPO-255 , dátum: 2009. szeptember 2. szerda, 12:23

    A váci térségben vannak olyan járatok, melyek nem jönnek be Budapestre, mégis van számuk, pl. a 325-ös (Mogyoród – Fót – Dunakeszi) és a 326-os (Mogyoród – Fót).
    De említhetném a csepeli térséget is, ahol szintén vannak ilyen járatok, pl. a 663-as (Szigethalom – Taksony).

  18. juliusz , dátum: 2009. szeptember 2. szerda, 12:27

    Zsámbéki medence környékén is van a 700-as mezőben ilyen járat.
    Csak a példa kedviért:
    755: Érd – Érd-parkváros – Törökbálint
    779: Budaörs – Budakeszi

  19. Tom01 , dátum: 2009. szeptember 3. csütörtök, 12:33

    Már a pomáziak sem jönnek be a városba, mégis “számosak”:)

  20. bandi0717 , dátum: 2009. szeptember 3. csütörtök, 21:22

    Kedves Tom01 !

    Gondolom, hogy a hétvégén közlekedő az “Árpád hídas” dobógókői buszjáratra gondoltál.

  21. Tom01 , dátum: 2009. szeptember 4. péntek, 08:41

    Azért hétköznap is volt reggel 4, délután 3 járat az Árpád hídhoz.
    857 (Csobánka – Pomáz – Árpád híd – Rózsá tere), 860-as (Dobogókő – - Pomáz – Árpád híd) volt a száma.
    Ezekre (is) gondoltam, a hétvégi dobogókőin kivül:)

  22. bandi0717 , dátum: 2009. szeptember 4. péntek, 16:00

    Csak most néztem meg, hogy azok útvonalát is megrövidítették. :-(

    Úgy tűnik, hogy az ott lakókkal is kiszúrtak. Nem csak a túristákkal.:-(((

Új hozzászólás:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*