VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Buszsáv-nyitás: Horváth Csaba intézkedése káros és jogszerűtlen

2010-01-13
By

A VEKE tiltakozik Horváth Csaba kormánybiztos bejelentése ellen, amely a BKV sztrájkja alatt az autósok buszsáv-használatának engedélyezéséről szólt. A BKV a 2008-as sztrájkoktól eltérően számos buszvonalon biztosított minimális szolgáltatást, és így utasok tízezreit szállította el. Ha a torlódó útvonalakon a buszsávok autókkal lettek volna tele, a rendelkezésre álló buszok csak sokkal lassabban és ritkábban tudtak volna közlekedni – Horváth Csaba javaslata tehát az utasok ellen szól, a sztrájk hatásait mélyíti és a minimális szolgáltatást lehetetleníti el.

A villamosok leállása miatt Hűvösvölgyből csak a buszok maradtak - buszsávok híján azonban lényegében ezek se tudnának járni a torlódó útvonalakon. (forrás: VEKE)

A villamosok leállása miatt Hűvösvölgyből csak a buszok maradtak – buszsávok híján azonban lényegében ezek se tudnának járni a torlódó útvonalakon. (forrás: VEKE)


A BRFK szerencsére késő este helyretette a kártékonyan és jogszerűtlenül intézkedő kormánybiztost annak kimondásával, hogy „főváros területén lévő buszsávok és a villamos sínek használatára vonatkozó hatályos jogszabályok a sztrájk idején is érvényben vannak, ettől eltérő rendelkezést kizárólag a közlekedést irányító rendőrök adhatnak”.

A trolibuszokon és a működő autóbuszjáratokon túl az intézkedés az autóval nem rendelkezők számára szintén fontos alternatívát jelentő taxik kapacitását is lecsökkenti, hisz nem tudnak előnyt szerezni a buszsávokban. Akiknek nincs autójuk és kedden húsz-harminc percet álltak a hidegben, majd utána húsz-harminc percet nyomorogtak a ritkán járó, de kitömött buszokon, vélhetően áldani fogják a kormánybiztos nevét, ha a jogszerűtlen sajtóbejelentés nyomán buszsávban haladó autóknak köszönhetően még tizenöt-húsz percet várhatnak vagy tölthetnek a zsúfolt járműveken.

A villamosok leállása miatt Hűvösvölgyből csak a buszok maradtak - buszsávok híján azonban lényegében ezek se tudnának járni a torlódó útvonalakon. (forrás: VEKE)

A villamosok leállása miatt Hűvösvölgyből csak a buszok maradtak – buszsávok híján azonban lényegében ezek se tudnának járni a torlódó útvonalakon. (forrás: VEKE)

A kormánybiztos bejelentése ugyanis álláspontunk szerint nem csak közlekedéspolitikailag káros, hanem jogszerűtlen is volt: Horváth Csabának hatáskör nélküli kormánybiztosi szerepéből adódóan semmilyen alkotmányos felhatalmazása nincs a KRESZ módosítására, közlekedési szabályok felfüggesztésére, a rendőrség utasítására.

Horváth Csaba még egy káros járatritkítási csomag kidolgozása, majd az értelmetlen jegyáremelési javaslat benyújtása után, a tömegesen lerobbanó buszok, a BKV teljes erkölcsi és műszaki lezüllése, illetve a sztrájkhelyzet ellenére is képes volt saját sikersztorijaként beszélni a BKV-ról. Mostmár itt az ideje, hogy ennek az ámokfutásnak vége legyen, ezért ezúton kérjük a kormánybiztost, fejezze be a BKV rombolását, és ha már segíteni nem tud a sztrájk idején megállókban rekedt utasokon, legalább ne ártson nekik kizárólag szereplésvágyból adódó, jogszerűtlen intézkedéseivel. Egyúttal felszólítjuk a miniszterelnököt: a BRFK-hoz hasonlóan tegye helyre kormánybiztosát, valamint tegye egyértelművé, hogy a buszsávok a közösségi közlekedés érdekeit szolgálják és a KRESZ szabályai továbbra is érvényesek.

Kölcsönbusz a Volántól a 136E-n - ha ritkán is, de legalább valami járt a sztrájk idején. (forrás: VEKE)

Kölcsönbusz a Volántól a 136E-n – ha ritkán is, de legalább valami járt a sztrájk idején. (forrás: VEKE)

Távolsági buszok is jártak egyes BKV-vonalakon - a kevés rendkívüli jármű buszsávok nélkül még ritkábban járna. (forrás: VEKE)

Távolsági buszok is jártak egyes BKV-vonalakon – a kevés rendkívüli jármű buszsávok nélkül még ritkábban járna. (forrás: VEKE)

A sztrájk az utasok számára egy válsághelyzet, ahol a BKV-t elmúlt években vezető személyek tömeges korrupciós ügyei, a cég lezüllése és műszaki állapotának leromlása csattan végeredményben az utasokon. Ilyen helyzetben a válsághelyzet enyhítésén és megoldásán kellene a Kormány és a Főváros vezetőinek dolgozni, nem a sztrájk hatásainak mélyítésén, a további romboláson, a még közlekedő járatok ellehetetlenítésén. Álláspontunk szerint mindezt az autósok is megértik, hisz nekik is érdekük, hogy a tömegközlekedés a lehetőségekhez képest a legjobban működjön és minél kevesebben váltsanak autózásra a BKV utasai közül.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *