A VEKE az 1-es és 3-as villamosok fejlesztéséről szóló projekt átdolgozását javasolja. 2005 óta számos alkalommal hívtuk fel a figyelmet az 1-es és 3-as villamosok meghosszabbítására kidolgozott BKV-projekt problémáira, folyamatos költségnövekedésére, komoly szakmai hibáira. Bár a Fővárosi Közgyűlés még 2008-ban ellenzéki javaslatra hozott érdemi döntéseket a projekt tartalmának felülvizsgálatáról, ezeket a projekt vezetői nem hajtották végre.
Eheti ülésén a Közgyűlés azonban újra helyzetbe kerül: Tiba Zsolt főjegyző részletes jelentésben tárta fel az eddig Hagyó Miklós által felügyelt projekt előkészítésében vétett hibákat, a fennálló jelentős kockázatokat, és ezzel a VEKE összes, évek óta hangoztatott kritikai észrevételét megerősítette. Bár az előkészítés számos ponton hibás volt, a Hagyó Miklós által vezetett stáb a Fővárosi Közgyűlés által meghozott döntéseket sem hajtotta végre, a projekt tervezésére és tanulmányaira mégis közel 900 millió forintot (!) költött a Városháza az elmúlt években.
A VEKE kifogásai elsősorban szakmai jellegűek: teljesen hibásnak tartjuk a 3-as villamos egymegállós pesterzsébeti meghosszabbításának nyomvonalát, feleslegesnek és pazarlónak tartjuk rögtön a Lágymányosi híd budai oldalán, a Budafoki útnál megállítani az 1-es villamost és méregdrága végállomást építeni számára ott, ahol semmilyen kapcsolata nincs. 2008 júniusában adtunk ki
közleményt az ügyben, melyet szó szerint idézünk, hisz aktualitásából semmit sem vesztett:
- “Az 1-es villamos Lágymányosi hídon történő átvezetése tíz éve is késő lett volna, azonban a vonalat legalább a Fehérvári útig meg kéne építeni, ahol csatlakozhatna az ott közlekedő meglévő villamosjáratokhoz és a kelenföldi lakótelephez. A legfőbb dél-budai célpontok és kapcsolatok előtt a villamost megállítani védhetetlen és értelmetlen, ráadásul a pazarlás egyik újabb budapesti emlékhelyeként megépülő Budafoki úti végállomás potom 750 millió forintba kerül, miközben nyilvánvaló, hogy a vonal további meghosszabbítása rövid távon elkerülhetetlen.
- A 3-as villamos Pesterzsébeten tervezett egymegállós meghosszabbításával egy a gond: nagy ívben elkerüli az utasokat és Pesterzsébet központját, miközben mára a tervekből is kiolvasható, hogy a Török Flóris utca – Topánka utca nyomvonal sokkal szerencsésebb lenne, hiszen 25%-kal több utast hozna a villamosra. A projekt jelenlegi változata egy érthetetlen és hibás közlekedési koncepció mentén épp az utasokat kerüli el.
- A villamosprojekt felülvizsgálata elkerülhetetlen, az uniós források elherdálását nem lehet hagyni, a hibás koncepciójú terveket pedig újra kell gondolni. A túlárazások megszüntetésével az 1-es és 3-as villamosok korrekt, az utasok érdekét végre figyelembe vevő fejlesztése lehetséges – ehhez azonban a civilek és a képviselők évek óta tartó ignorálása helyett végre érdemi válaszokra és vizsgálatokra van szükség.”
A főjegyzői jelentés a fenti szakmai hiányosságokon túl számos további problémát emel ki. Kimaradtak a projekt előkészítése során a vonalon a megállóhelyi perontetők, a Bécsi úti végállomás biztosítóberendezése, a 3-as Mexikói úti végállomásának rendezése, melyek megvalósítását a hatóság előírta, de forrásuk nem ismert. A 3-as villamos legrosszabb állapotú pályaszakaszainak felújítása is kimaradt a projektből. Nem történt meg a felsővezeték-tartó oszlopok állapotfelmérése, nem történt meg a szükséges kocsiszíni átalakítások beszámítása, ezzel szemben a magánpiacon is jelenlévő Nokia-Siemens TraffiCom telekommunikációs hálózat kapcsán
“uniós projekt keretében egy magáncég, versenytorzító versenyelőnyhöz juthat.” (idézet a főjegyzői jelentésből).
Összességében megállapítható, hogy az 1-es villamos pazarló és felesleges Budafoki úti végállomásának ügye, a 3-as villamos hibás pesterzsébeti nyomvonala és a sokszázmillió forintért készített tervekből kimaradt elemek, a projekt előkészítésében vétett hibák együttesen jelentősen veszélyeztetik a 44 milliárdos projekt uniós támogathatóságát. Jelenleg a fejlesztési projekt anyagát a Kormány még nem küldte ki Brüsszelbe, tehát hónapok múlva dőlhet csak el, hogy ezekhez a hibákhoz mit szól az Európai Bizottság. A Fővárosi Közgyűlés azonban márciusi ülésén döntési helyzetbe kerül, a döntési alternatívák szerint a képviselők dönthetnek a projekt változatlan tartalommal, a kockázatok felvállalásával történő folytatásáról, vagy a további halogatásról, vagy a projekt törléséről. Ebben a formában egyik sem jó megoldás.
A VEKE közleménye 2008 nyarán ezt írta:
- „Kérjük tehát a Fővárosi Közgyűlést, küldje vissza átdolgozásra a projektet annak érdekében, hogy ne a hazai vagy az uniós pályázatértékelők várható kínos kérdései után, temérdek időt elpocsékolva kelljen majd ugyanezt megtenni. Úgy gondoljuk, végre olyan közlekedési beruházást kell Budapesten megvalósítani, amire a város vezetése 5-10 év múlva is büszke lehet lakosai és a nemzetközi közvélemény előtt és ami miatt nem kell szégyenkezni már az előkészítés során. Ne szalasszuk el ezt az esélyt, ne öntsük a szűkös EU forrásokat és újabb önrész-milliárdokat értelmetlen beruházásokba!”
2008 óta az álláspontunk etekintetben sem változott, mivel a projekt műszaki tartalma, kockázatai, hiányosságai sem módosultak. Az 1-es villamos fejlesztése elengedhetetlenül szükséges, az Árpád híd környékén a pályaállapotok szégyenletesek, a villamosvonal átvitele Dél-Budára vitathatatlan fontosságú. A projekt teljes törlése tehát nem megoldás, de változatlan formában való folytatása sem, hisz ez a beruházás teljes csődjét hozhatja egy, a kockázatok nyomán prognosztizálható kedvezőtlen uniós döntés esetén. A VEKE továbbra is úgy látja, hogy a projekt műszaki tartalmának átdolgozása, a főjegyző által is feltárt hiányosságok kiküszöbölése, a kockázatok mérséklése a megoldás. Ezen azonban a halogatás önmagában nem segít: a Városháza és a BKV az elmúlt három évben a folyamatosan megfogalmazott kritikák és az érvényes közgyűlési döntések ellenére sem volt képes a projekt átdolgozására.
A VEKE a fentiek nyomán ismét arra kéri a Fővárosi Közgyűlést, a feltárt kockázatokra és hiányosságokra tekintettel ne támogassa az 1-es és 3-as villamosok fejlesztésének jelenleg előkészített formában történő benyújtását az EU felé és a projekt ilyen tartalommal történő megvalósítását. Egyúttal azt is kérjük, hogy ne töröljék a teljes projektet. Álláspontunk szerint a helyes döntés a projekt átdolgoztatása, a szakmai kockázatok kiküszöbölése, de ez csak akkor működhet, hogy ha egy ilyen döntést a városvezetés végre is hajt és az évek óta folytatott halogató, ugyanakkor a projekt érdemi átalakításának ellenálló taktikázást abbahagyja. Egyidejűleg, az előkészítési hibákra tekintettel elengedhetetlennek tartjuk a Hagyó Miklós által felügyelt előkészítési folyamat feltárását, kivizsgálását, hisz elfogadhatatlan az, hogy több évnyi előkészítés és közel 900 millió forint elköltése után egy ezer sebből vérző, alapvető tervezési hiányosságokkal bíró projekt van még mindig a Fővárosi Közgyűlés asztalán.
Elhalasztották a döntést:
http://inforadio.hu/hir/belfold/budapest/hir-339053
Vajon ebből a 900 millióból mennyit költöttek arra, hogy megkérdezzék az embereket az utazási szokásaikról, illetve milyen utaszámlálást végeztek különös tekintettel az átszállóhelyekre?
Pontosan hol akarják elvinni az 1-es villamost a Fehérvári útig?
Még nem láttam erről részletes térképet, de nagyon remélem, hogy a Szerémi úton akarják végigvinni, ahol van hely a sínnek, rengeteg új irodaház és óriási lakóparkok épült, lenne a vonalon egy Tesco, és nincs tömegközlekedés.
Végül pedig eljuthat a vonal a Savoya parkig, ahol van buszvégállomás, a 18-as villamos meg összeköti a Fehérvárival.
Meg egy túróst! Kelenföldre meg járjon a 103-as?
Támogatom a Savoyaig, de nem ezt ,akkor már az új budai rakparton jövő tuja (ellért-Petőfi h-Lágymányosi-Dombóvári út) járjon le a Hengermalomtól lejjebb az egyes meg a Hengermalom -Etele kombón érje el a pályaudvart!
Már a 80-as évek közepén megvoltak a tervek Pesterzsébeten a Török Flóris utca – Topánka utca kétvágányú feltáró villamosvonal megépítésére.
(Mellesleg az 1979-ben “lemészárolt” Ady Endre utcai villamosvonalat akarták ezzel a megoldással valamelyest pótolni, még mindig nem jött össze a dolog.)
A 3-as meghosszabbításának a
HÉV-állomásig jelen formában nem sok értelmét látom. Ráadásul aki ismeri a Gubacsi híd állapotát, az nagyon jól tudja/látja, hogy a
3-as még jó néhány évig (kb.20-30) nem fog Csepelre kijutni.
A BRFT szerint nem a Gubacsin menne át, hanem 1 teljesen új híd épülne a villamos számára a Határ úttal egy vonalban.
Nekem az jutott eszembe, hogy ha már mindenképp el akarják vinni a HÉV-ig, akkor egyszerűen nem csak a városközpontig kell vinni, hanem egy megállóval tovább, a Helsinki útig. A HÉV Pesterzsébet felső állomását ide át lehetne helyezni, nem lenne sokkal messzebb, viszont talán sokkal jobb adottságokkal rendelkezne. A villamosvégállomás pedig egy felüljárón lenne a HÉV felett, ezen mennének a buszok, autók stb. is.
.
Így a kecske is jól járt, meg a káposzta is megmaradt
Az ötlet jó, de sajnos ez 10x annyiba kerül, mint amennyit szánnának rá;)
Na ja, ezt tudom magam is
. De azért foglalkozni lehetne vele
.
Idézem a VEKE közleményét a 3 vonalának meghosszabbításáról.
A 3-as villamos Pesterzsébeten tervezett egy megállós meghosszabbításával egy a gond: nagy ívben elkerüli az utasokat és Pesterzsébet központját, miközben mára a tervekből is kiolvasható, hogy a Török Flóris utca – Topánka utca nyomvonal sokkal szerencsésebb lenne, hiszen 25%-kal több utast hozna a villamosra. A projekt jelenlegi változata egy érthetetlen és hibás közlekedési koncepció mentén épp az utasokat kerüli el.
Így ebben a formában valóban nem jó az elképzelés ,valóban felesleges.Azonban ,ha tekintetbe vesszük ,hogy Budapest 23 kerületből áll és Soroksárnak nagyon elhanyagolt és rossz a közlekedése akkor még ez a megoldás is nekünk Soroksáriaknak egy ragyogó megoldás lenne.Mégpedig azért mert a HÉV ről közvetlenül tudnánk átszállni az Örs vezér tér irányába.
Azok akik azt gondolják,hogy feltétlenül Erzsébet városközponton keresztül kell kiépíteni a vonalat hát rajta ,de ez sokkal többe kerülne minden valószínűség szerint és a Soroksáriak problémáját nem oldja meg hacsak nem hozzák ki a 23. kerületig vagyis a közigazgatási határig.A VEKE vizsgálhatná ezt a területet is, hiszen a dél-pesti kerületek közül egyedül Soroksár van közlekedésileg teljesen elhanyagolva.
Erzsébet nagyon jó közlekedéssel rendelkezik az ott lakók elégedettek lehetnek a mi kerületünkben csupán a ráckevei HÉV és egy roggyant 66 os buszközlekedés van amivel 40 perc alatt lehet a Határ útra bejutni .Mi is adófizetők vagyunk és emberek csak senki nem akarja észrevenni.
Klára
A “hivatalos” tervekben is a Szerémi út szerepel.
Korábban felmerült a Hamzsabégi út – külső Bartók B. út szakasz is, de azt elvetették.
A Savoya parkot nem támogatom, mivel az 1-es tervezett hosszabbítása a Kelenföldi pu. felé menne; ami logikusabb is, hisz ezzel ki lehet váltani a 103-as buszt, ill. a Kelenföldi pu. egy fontos csomópont: ott van Volán- és MÁV-pályaudvar, és ott lesz M4 ill. sok BKV-busz végállomása is.
A Savoyához értelmesebb a Beno által leírt módon villamost építeni – már ha szükség van rá.
Való igaz, hogy a 3-as Topánka utcai hosszabbítása nem javítana számottevően Soroksár közlekedésén.
A Pesterzsébet felsőig történő hosszabbítás ugyan tényleg kevesebbe kerül, mintha bemenne a városközpontba, viszont a sűrűn lakott részeket elkerüli, és csak az Örs felé történő közlekedésen javítana.
Soroksár problémáját az 5-ös metró oldaná meg igazán.
Ez mind igaz amit leírtál,de gondolj bele mennyivel jobb még így is Erzsébet közlekedése mindenfelé tudtok közlekedni Csepel,Kispest ,belváros ,metró míg a Soroksáriak csupán Erzsébet a metró és vágóhíd irányába tudnak azt is nagyon elhanyagolt járműveken koszos lassú és hagy ne soroljam.Lassan haladunk nekünk már nincs időnk kivárni míg mindenki megszedi magát a végén pedig cseppen valami a népnek.Ez van
Való igaz, Pesterzsébet közlekedése sokkal jobb, mint Soroksáré.
A HÉV lassú, ritka és a Vágóhídnál véget ér; a 66/66E buszok nyilván lassúak a dugók miatt, és a kapacitásuk is véges; a Volánbuszok (gondolom) tele vannak és lassúak; a vasút pedig eléggé kiesik, és nem megy be a Belvárosba.
Pesterzsébet közlekedése ezzel szemben nagyon jó; a fő gond “csak” ott van, hogy a nagy forgalmú irányok mind busszal vannak kiszolgálva – ezzel szemben a villamosok, a HÉV és a vasút szerepe elhanyagolható.
Erre (és a majdani Csepel – Budafok irányvonalra) vezethető vissza az, hogy a 3-ast a Topánka utcába érdemes elvezetni.
A HÉV-hez hosszabbítás csak annyit oldana meg, hogy út nyílna az Örs felé is, ami időben nem biztos, hogy előnyös (a hosszú menetidő miatt); nem beszélve arról, hogy a várható haszon sem tűnik soknak.
Kedves Klára!
A 3-as villamos 1 kötöttpályás eszköz, ami utast igényel. Jelenleg a 3-as lényegében a József Attila ltp után semmilyen utasvonzó létesítményt nem érint. Ezen sokat a HÉV-hez való hosszabbítás sem segítene, bár tény h javulna a helyzet. Hosszútávon tekintve a 3-ast szeretnék meghosszabbítani Csepelre, ami megint csak az erzsébeti vkp-án a legideálisabb átvezetni, mivel Erzsébet és Csepel között igen erős a forgalom, így jó pár busz kiváltható lenne.
Soroksár közlekedése messze van a tökéletestől, ez tény. A térség közlekedését csak az M5 tudja megoldani, vagy a vasút fejlesztése. A 3-as villamosnak ehhez semmi köze nincs.
Nyilván jártál már az erzsébeti vkp-ban és tisztában vagy vele, h mekkora ltp terül ott el, amit jelenleg 1 rakat busz lát el csak, érdemi kötöttpályás közlekedés SEMMILYEN nincsen. Leszámítva, h szélét érinti 1 használhatatlan 21/52, ill. a másik végét a HÉV, ami megint semmire nem jó.
“ez sokkal többe kerülne minden valószínűség szerint”
Rossz a megközelítés: nem azt kell vizsgálni, h mi az olcsó, hanem mi a költséghatékony. Sokra megyünk 1 olyan villamossal, amit olcsóbb PICIT (mert érdemben nem) megépíteni, ellenben kikerül 1 egész ltp-et.
“Soroksár van közlekedésileg teljesen elhanyagolva.”
Ezt elég sok bp-i külterületre rá lehetne húzni, akár Dél-Pesten is!
“Mi is adófizetők vagyunk és emberek csak senki nem akarja észrevenni.”
Ha Erzsébetre meghosszabbodna a villamos, akkor a 148, 151, 66-os buszok szerepe csökkenne, hiszen a villamos jobb kapcsolatot ad a metróval, de kőbánya irányába is.
“Török Flóris utca – Topánka utca nyomvonal sokkal szerencsésebb lenne, hiszen 25%-kal több utast hozna a villamosra. ”
:DDD
Ez a 25% hogy jött ki???
A 25% úgy jött ki,hogy a statisztikai hibahatárt figyelembe véve biztos ami biztos alapon a várható értéket elosztották tízzel.Engem egy ekkora különbség sem lepne meg,de ha túloztam is,a 25% kevésnek tűnik.
Ennyiből simán rendbe lehetne rakni a Moszkva teret!:D
Volt rá idő, és talán pénz is; csak épp voltak “fontosabb” dolgok is…