VEKE
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

VEKE: vonják vissza a 3-as metró ritkítását – FRISSÍTVE

2010. május 10. hétfő
Szerző: VEKE

A VEKE ma levélben fordult Kerényi László Sándorhoz, a Városháza Közlekedési Ügyosztályának vezetőjéhez és Mihálszky Gáborhoz, a BKV közlekedési vezérigazgató-helyetteséhez a 3-as metró ritkítása miatt.

A VEKE levele

Tisztelt Ügyosztályvezető Úr! Tisztelt Vezérigazgató-helyettes Úr!

A 3-as metró új hétköznapi alapmenetrendje reggel 8 és 9, illetve délután 17 és 19 óra között jelentős ritkítást tartalmaz, a fenti időszakokban az indulások száma 15%-kal csökkent, miközben ezen átmeneti időszakok szerepe a munkábajárási szokások változásával éppen hogy nő. A járatritkításról a BKV az utasokat nem tájékoztatta, a koncentrált menetszám-csökkentést álláspontunk szerint a Paraméterkönyv elveivel ellentétesen hajtotta végre.

Tekintettel az Egyesületünkhöz beérkezett negatív visszajelzésekre és az eljárás elfogadhatatlan, titkolt, a BKV legsötétebb időszakait idéző módszereire, kérem, hogy intézkedjenek az eredeti menetrend mielőbbi visszaállítása érdekében.

Köszönettel:

Vitézy Dávid

munkacsoport-vezető

Közlekedésfejlesztés munkacsoport

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

A Főváros válasza

Levelünkre május 10-én, hétfőn választ kaptunk a Közlekedési Ügyosztályról, melyben a Tömegközlekedési Alosztály vezetője a következőkről tájékoztat:
Tájékoztatom, hogy bejelentése nyomán a BKV Zrt. vezérigazgatójánál azonnali vizsgálatot kezdeményeztem.

A hivatalos városházi és BKV-s sajtóreakciók

Az ügy sajtófigyelmet is kapott, melynek nyomán az MTI megkereste a Városháza illetékeseit is. A teljes hír elérhető ITT.

Néhány lényegesebb részt azonban szó szerint idézünk:

A főváros kiemelte: “a ma érvényben levő menetrendek alapján a 3-as metró szerelvényei pontosan a paraméterkönyv előírásainak megfelelően közlekednek”. Utaltak ugyanakkor arra, hogy még 2008-ban a paraméterkönyv bevezetésének időszakában, a BKV-nál történt adminisztrációs hiba miatt olyan menetrendet vezettek be, amely a megrendeltnél nagyobb teljesítményt (azaz több járatot) tartalmazott. A főváros szerint most ezt a hibát javították ki azzal, hogy a paraméterkönyvnek megfelelően kevesebb járatot indítanak az említett átmeneti időszakokban. (idézet az Index cikkéből)

Már csak néhány kérdésünk maradt:

1., Ha tényleg adminisztrációs hiba volt, akkor miért nem az adminisztrációs hibát javították és miért egyből járatot ritkítottak?

2., Ha tényleg csak általános, napi összes menetszám “elszámolásából” adódó adminisztrációs hiba volt, akkor a meneteket miért koncentráltan reggel 8 és 9, illetve délután 17 és 19 óra között vették ki?

3., Hogy-hogy másfél év után tűnt ez fel? Eddig nem nézte senki a paraméterkönyvet? Most hirtelen jutott eszükbe, hogy járatot kéne ritkítani? Végeztek utasszámlálást? Miért nem kérték a Paraméterkönyvről dönteni hivatott városházi szakbizottság döntését?

Mint közölték, ez nem 15, hanem csak 10 százalékos teljesítménycsökkenést jelent a két időszakban (ez napi szinten 2,4 százalékos csökkenés). Hozzátették: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy néhány, csúcsidőn kívüli időpontban kell a korábbinál legfeljebb 30-50 másodperccel többet várni a 3-as metró szerelvényeire.(idézet a fent hivatkozott Index-cikkből)

A VEKE álláspontja szerint nem azzal van a legnagyobb gond, hogy 2 perc 45 másodperc helyett 3 perc 30 másodpercet kell várni a szerelvényekre, hanem azzal, hogy emiatt azok zsúfoltak, túlzsúfoltak lettek. Persze, nem csoda, hogy a BKV ezt nem vette észre, hisz az üzemi önérdekek által vezérelt járatritkítás bevezetése előtt utasszámlálást nem végeztek.

Related Posts with Thumbnails


2 hozzászólás a VEKE: vonják vissza a 3-as metró ritkítását – FRISSÍTVE cikkhez

  1. gazso , dátum: 2010. május 10. hétfő, 13:08

    Nem lehet, hogy igazolni akarják Hortváth Csabát, hogy a dugódíj elengendő lesz, és ez az első lépés az autóforgalom növeléséhez? ;)

    A helyzet tragikomikus, csak sokezren érzik a bőrükön…

  2. postalada , dátum: 2010. május 10. hétfő, 14:07

    Ha keveslik az utast, akkor egyes szerelvényeket 4 kocsival lehetne indítani (mint Bécsben), de a ritkítás nem sok jóra vezet.

Új hozzászólás:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*