VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Elfogadta az 1-es és 3-as villamosok átdolgozott projektjét a Főváros

2010-06-03
By

2010 márciusában négy évnyi vergődés után a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a VEKE javaslatát (videó a linken) az 1-es és 3-as villamosok fejlesztésére kidolgozott, számos hibával és kockázattal bíró beruházási projekt átdolgozására. Az új terv elkészítésében civil partnerként a VEKE is jelentős szerepet vállalt, a tervezetet kidolgozó munkacsoport tagjaként. Az új, a Fővárosi Közgyűlés által 2010. június 3-án elfogadott projektjavaslat megítélésünk szerint az eddiginél sokkal vállalhatóbb, megvalósíthatóbb és hasznosabb.
A projekt gazdája a BKV Zrt. lesz, a közgyűlési döntést követően a nyár folyamán a közlekedési társaság nyújtja be a Kormánynak, melynek jóváhagyása után még az Európai Bizottság támogatása is kell (ezzel a jóváhagyással a problémák és kockázatok miatt a korábbi, éveken át előkészített projekttervezet sem rendelkezett.) A Közgyűlés a VEKE javaslata nyomán engedélyezte, hogy a legkritikusabb, Bécsi út – Thököly út közötti 1-es villamosszakasz pályafelújítását az EU döntése előtt is megkezdhetik, így ez a beruházás – minden egyéb körülmény kedvező alakulása esetén – 2011-ben valósulhat meg, míg a meghosszabbítások és más projektelemek 2012-ben. A projekt műszaki tartalma az alábbiak szerint változott:

A beruházás részévé vált az 1-es villamos Budafoki út – Fehérvári út közötti szakasza, melynek felzárkóztatása és tervezése a VEKE javaslatára indult meg 2009-ben. A szakasz a Lágymányosi hídtól a Szerémi út – Hengermalom út útvonalon kerül kiépítésre, a VEKE javaslata nyomán füves vágánnyal kerül kiépítésre. Korábbi javaslatunk nyomán a Hengermalom út és a Fehérvári út között kettős vágánykapcsolat épül ki, a Fehérvári út déli ága és az 1-es között. A Budafoki útnál visszafogási lehetőség létesül.
1-es villamos meghosszabbítása nagyobb térképen való megjelenítése

A projekt része az 1-es villamos legöregebb és legrosszabb állapotú, Bécsi út és Thököly út közötti szakaszának teljes felújítása, az Árpád híd környékén ma létező 25 km/h-s sebességkorlátozások igencsak indokolt megszüntetése. Az 1-es óbudai szakaszán a VEKE javaslatára füves vágányrendszer kerül kiépítésre. A villamospálya átépítéséhez kapcsolódóan a vonal mellett jelentős zöldfelület-rendezés történik. Azokon a helyeken, ahol a geometriai adottságok ezt lehetővé teszik, a jelenlegi beton felületek helyére zöldfelületek kerülnek elhelyezésre. A Bécsi úti végállomáson a sorban álló villamosokon való várakozást elkerülendő szükségleszállóhely létesítésére kerül sor. Az Üllői úti megállóhely előtt egy új vágánykapcsolat kerül kiépítésre, mely segítségével üzemzavar esetén itt is lehetővé válik az 54 méter hosszú járművek fordítása. A ferencvárosi kocsiszínbe vezető kiágazás kitérőinek vezérlése és fedezőjelzőjének korszerűsítése is megtörténik.

A projekt keretében felújítják a 3-as villamos számos szakaszát is, a korábbi projekttel kapcsolatos egyik legfőbb kritikánk nyomán bekerült a beruházásban a kőbányai szakasz, közte a mai leglassabb 3-as pályaszakaszok, a Fehér úti és Kőrösi Csoma Sándor út felújítása is. Az Élessarok környezetében régi javaslatunknak megfelelően a pálya úgy épül át, hogy az Örs vezér tere felé a 85-ös autóbuszok is a vágányzónán közlekedhessenek.

Kikerül a beruházásból a 3-as villamos VEKE által régóta vitatott pesterzsébeti meghosszabbítása, mely a városközpontot elkerülve, logikátlan nyomvonalon épült volna ki. A 3-as villamos általunk javasolt meghosszabbítási alternatívája (Török Flóris utca – Topánka utca) nem tudott a projektbe most bekerülni, mivel az ehhez szükséges engedélyek nem állnak rendelkezésre. Így a projektben a korábbiakkal ellentétben csak a 3-as felújítása maradt benn, az viszont a kőbányai felújításoknak köszönhetően a korábbinál szélesebb műszaki tartalommal. A zavarérzékenység csökkentése érdekében egy új vágánykapcsolat beépítésével új visszafogási lehetőség kerül megteremtésre a Szent László tér – Liget tér közötti szakaszon. Megtörténik a Bihari úti jelenleg egy vágányú pályaszakasz két vágányúra történő átépítése is.

A VEKE javaslata nyomán a főbb csomópontokban a perontetők bővítésére, a gyalogos kapcsolatok javítására, zebrák kiépítésére, egyes csomópontokban az aluljáró és a peron között mozgólépcső beépítésére is sor kerül.

A projektből kikerült a korábbi járműbeszerzési tartalom, mivel a tervezett kis mennyiségű jármű beszerzése a vidéki projektek tapasztalatai alapján vagy nem lett volna reális áron végigvihető vagy egyáltalán nem lett volna lehetséges, mivel a kis szérianagyságok nem generálnak valódi versenyt. A VEKE kezdeményezésére a Főváros megkezdi egy új, kizárólag villamos járműbeszerzési uniós projekt előkészítését, az EU képviselői ezt a felvetést az egyeztetések során támogatták. Egy nagyobb volumenű, a szükséges kocsiszíni beavatkozásokat is tartalmazó (ezek a korábbi 1-3-as projektből hiányoztak) projekt az 1-3-as szükséges járműigényén túl a tervezett (bár több okból jelenleg akadályozott) 42-es villamosvonal-fejlesztés és a Budai Fonódó villamoshálózat fejlesztési projekt alacsonypadlós járműigényét is fedezheti. Ezzel együtt az akadálymentes járművek az 1-es vonalán így is megjelenhetnek: hétvégén a 4-6-oson közlekedő Combinók megjelenésének a pályafelújítás után nem lesz akadálya.

Vitézy Dávid

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *