VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

A VEKE javaslatcsomagja Miskolc számára

2015-05-04
By

Szakmai javaslatcsomag Miskolc közösségi közlekedési hálózatának és díjszabásának utasbarát és költséghatékony megújítására

Eljött az ideje, hogy ismételten felhívjuk a figyelmet, Miskolcon bőven van még mit rendbetenni. A VEKE Miskolci tagszervezetének menetrendi, hálózati és díjszabási javaslatai, amelyeket erősen ajánlunk Miskolc város vezetésének figyelmébe. Megvalósítási célzattal.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Miskolci Tagszervezete hosszú évek óta figyelemmel kíséri Miskolc közösségi közlekedésében zajló történéseket és építő kritikáival, valamint részletesen kidolgozott szakmai javaslatcsomagjaival képviseli az utasok érdekeit. A 2014 tavaszán az MVK Zrt. által megszakított szakmai kapcsolat ellenére tovább dolgoztunk a felmerült problémák megoldásán.

2015 tavaszán a helyi közlekedési szolgáltató, az MVK Zrt. vezetése 11 lakossági fórumot tartott a különböző városrészekben, ahol beszámoltak egyes fejlesztési terveikről, valamint összegyűjtötték az utasok észrevételeit, panaszait. A fórumok apropóján Egyesületünk jelen elemzésében összegyűjtötte és aktualizálta azon javaslatait, amelyek hatékonyan segíthetik elő Miskolc tömegközlekedésének a mai igényeknek megfelelő, előremutató és utasvonzó megújítását. Mindezt úgy, hogy eközben nem rónak többlet terhet sem az üzemeltető, sem pedig a megrendelő vállára.

Jelen javaslatcsomagunk kiindulási pontját azok a javaslataink alkotják, amelyek a 2012 és 2014 között fennállt, az MVK Zrt. menetrendi munkacsoportjában végzett munkánk során már korábban is megfogalmazódtak. A menetrendi munkacsoport célja a miskolci közösségi közlekedés valódi igényekhez történő hozzáigazítása, a menetrendek modernizálása és az üzemszervezés hatékonyabbá tétele volt. A munka során a VEKE számos változatot kidolgozott a hálózat versenyképes megújítása, de ezek többsége – ahogy eddig tapasztaltuk – a sűrű vezetőváltások közepette mindig a fiók mélyére került, az MVK Zrt.-nél nem látszik a valódi, minőségi megújulás, ezáltal az utasok jobb kiszolgálásának szándéka.

Mivel az MVK Zrt. idén nyárra és őszre időzített átalakítási tervei mindezidáig nem váltak nyilvánossá, ezért nem tudjuk azokkal összevetni a javaslatainkat. Amint erre lehetőség nyílik, természetesen megtesszük, ám sokkal jobban örülnénk annak, ha az MVK Zrt. az elzárkózás helyett visszatérne a 2014 tavaszán általa megszakított közös munkához, a valódi szakmai párbeszédhez.

Kérjük Miskolc Megyei Jogú Város vezetését, hogy a javaslatcsomagunkban foglalt elemeket vezessék be, a miskolci és a Miskolcra látogató utasok jobb kiszolgálása érdekében.

kelet-nyugat_v1-FINAL-rgb 1280

A teljes javaslatcsomagunk innen (PDF, 6,6 MB) tölthető le.

Néhány pontban összefoglalva a javaslatcsomagunk legfontosabb elemei:

  • Új, 1A-s villamos viszonylat (Tiszai pu. – Diósgyőri Gimnázium) beindítása munkanapokon a csúcsidei zsúfoltság kezelésére, valamint a 2-es villamos legalább 15 percenkénti közlekedtetése szombaton.
  • A kelet-nyugati autóbusz közlekedés átszervezésével, a villamossal való konkurencia csökkentése mellett, új közvetlen kapcsolatok létrehozása Diósgyőr és a Győri kapu, valamint a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu és az Avas városrész között (118-as és 34-es járatok).
  • Átszállásmentes kapcsolat az Avas minden pontjáról a Csabai kapuba, a Belváros belsejébe, az úgynevezett Hivatali negyedbe (módosított 34-es autóbusz), valamint a Szentpéteri kapuba (32-es és 24-es autóbuszok összekötése). Továbbá a Tiszai pu. elérésének javítása az Avas II. üteméből (új 30-as és módosított 31-es viszonylatok), valamint az Avas és a déli ipari park és bevásárló-negyed hatékony összekötése (új 39-es busz)
  • Szirma, Görömböly, Hejőcsaba és az Egyetemváros kerülőmentes összekötése (új 13-as viszonylat), és Martinkertváros hálózati kapcsolatainak javítása.
  • A 9-es és 69-es autóbuszok összekötésével a diósgyőri kertvárosi területek kapcsolatainak és ellátási minőségének javítása.
  • Kiszámítható átszállási lehetőségek megteremtése napközben is, a gerincvonalakon egységes követési idők bevezetésével.
  • Ütemes és hangolt menetrendek kiterjesztése a város azon területeire is, ahol ma ez még nem elérhető (Pl. Lillafüred és környéke).
  • Egységes éjszakai közlekedési rendszer létrehozása, a garantált csatlakozások rendszerének kibővítése és az Avas lakótelep éjszakai ellátásának megoldása.
  • Új, a mai igényeknek megfelelő jegyek és bérletek bevezetése.

Térképek nagy méretben:

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *