VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

2012-ben is komoly kihívások állnak a tömegközlekedés utasai és az értük tenni vágyók előtt: Kérjük, Ön is segítse munkánkat, és SZJA 1%-ának felajánlásával támogassa a VEKÉ-t!

Előre kitöltött, nyomtatható Rendelkezési Nyilatkozat letölthető INNEN (PDF formátumban).

Adószámunk: 18104202-1-42

Idén újra szilveszteri járatok Győrött

2010. december 31. péntek
2009 szilveszterén az Eszperantó útról indult az éjszakai járatok egy része (fotó: Hajtó Bálint)

A VEKE győri helyi tagszervezete már 2007-ben felemelte szavát az ellen, hogy az év utolsó napján 19 órakor leáll a teljes helyi autóbusz-közlekedés, és az autóval nem rendelkező győriek nem vehetnek részt a városi ünnepségeken. Tavaly végre megtört a jég, idén pedig következik a folytatás!

Részletek »

Újabb jó hír: nem emelkednek a busztarifák Győrött sem

2010. december 30. csütörtök
Átgondolt döntés született a „Tornyosházban” (fotó: Winkler Ágoston)

Mint a veke.hu korábban beszámolt róla, 2011-től nem emelkednek a BKV tarifái. Örömmel jelentjük, hogy Győr város önkormányzata hasonlóan bölcs döntést hozott: a jövő év elején sem áremeléstől, sem teljesítménycsökkentéstől nem kell tartaniuk a győrieknek. – Sopron ezzel szemben 6%-os tarifaemelésről döntött, ami rontja a tömegközlekedés versenyképességét, így egyúttal még a bevételeket is csökkenti.
Részletek »

Hol a pénz, hol vannak a metrókocsik?

2010. december 23. csütörtök

A VEKE döbbenten figyeli, hogyan packázik egy elvileg jó nevű nemzetközi járműgyártó cég a magyar vevőivel. A vevők végső soron mi, utasok és adófizetők vagyunk. Az Alstom lassan öt éve ül a mi pénzünkön és eddig nem volt képes a szerződésnek megfelelően szállítani, több mint két éves csúszásban van és még be is perelte a saját vevőjét. Viselkedésében, megnyilvánulásaiban a magyar tárgyalópartnerekkel, a BKV dolgozóival a nekünk beszámolók szerint e cég munkatársai lekezelően, ellenségesen bánnak. A magyar hatóságok, sőt, a megrendelő Főváros és a finanszírozó Magyar Állam képviselői mindezek ellenére évekig említésre sem tartották méltónak sem ezt a bánásmódot, sem az időbeli csúszásokat, ellenkezőleg, leginkább asszisztáltak az eseményekhez. Részletek »

Hagyományos menetrendváltás, hagyományos problémák – A VEKE álláspontja a 2010/11-es téli menetrendváltás kapcsán

2010. december 13. hétfő

Egyesületünk a 2010/11-es menetrendváltással kapcsolatban is hasonló álláspontot képvisel, mint eddig: az évek (évtizedek) óta tartó húzd meg – ereszd meg játszma helyett végre helyes stratégián alapuló, hosszú távra szóló és integrált (más közlekedési ágakkal együttes) menetrendtervezésre van szükség. A kedvező és káros lépések méricskélésének alig van értelme addig, amíg a menetrendtervezésnek a céltalanság, a stratégia hiánya a legszembetűnőbb jellemzője. Számos viszonylaton a MÁV láthatóan nem tudja, mit akar, milyen célcsoportot akar megnyerni, s így a MÁV-csoporton belül gyenge érdekérvényesítő képsességű személyszállítás szempontjait könnyen elnyomják a műszaki (gépész, pályás) lobbik részérdekei, melyek az utasok számára romló komfortot, csökkenő járatszámot, kényszerátszállásokat eredményeznek.

Részletek »

Buszteszt Pécsett is

2010. december 12. vasárnap
NABI Sirius a 33-as felső végállomásán, Tettyén (fotó: Major András)

A baranyai megyeszékhely nagyszabású tesztbe fogott: másfél hónap leforgása alatt az összes hazai gyártású autóbuszt ki szeretnék próbálni a városban. Ismerkedjünk meg a felhozatallal! Részletek »

Ulm: növekvő utasszámok a vonalhosszabbításnak köszönhetően

2010. december 11. szombat
Söflingen, 2005-ben még a Donauhalle volt a villamosok végállomása (fotó: Müller Péter)

2009. március 21-én nyílt meg a dunaparti Ulm egyetlen villamosvonalának meghosszabbítása, a villamosok a Donauhalle végállomás helyett Böfingen városrészig közlekednek.

Míg a megvalósíthatósági tanulmányban 2015-re reméltek napi 1640 többletutast az autóbuszos kiszolgáláshoz képest, addig egy 2010. április és június között végzett utasszámlálás szerint a vonal forgalma – az autóbuszos kiszolgáláshoz képest – napi 1570 fővel azaz 43%-kal nőtt, tehát naponta csaknem 5000 böfingeni utas használja az új vonalat.

Részletek »

A 42-es villamos története

2010. december 7. kedd
Az UV villamosok (hol pótkocsival, hol anélkül) 36 éven át jellegzetes jármûvei voltak a 42-esnek (fotó: Halász Péter)

A napokban újra UV szerelvények közlekedtek a kispesti 42-es villamosviszonylaton. Kerek évfordulót ünnepeltek, amely nem meginduláshoz, ám hálózatfejlesztéshez, a maihoz hasonló arculat kialakulásához kötődik.

Részletek »

Fontos lépés a helyes irányba – a VEKE üdvözli, hogy nem emelkednek a BKV tarifái

2010. december 3. péntek
jegyárak és bevétel alakulása (forrás: index.hu)

A VEKE hosszú évek óta kritizálta a Főváros vezetésének tarifapolitikáját, amely abból állt, hogy minden évben – de volt, amikor egy évben kétszer is – bőven az infláció felett emelték a jegy- és bérletárakat, tudomást sem véve a tényekről, miszerint a magas árak elriasztják vagy bliccelésre késztetik az utasokat. Az ún. realizáció, azaz hogy az áremelés hatására hogyan változik a bevétel, mindig is rosszul alakult, egyetlen olyan év sem volt, amikor a BKV bevételei az áremeléssel arányban emelkedtek volna. A vonaljegyek árai az elmúlt 20 év alatt 320%-kal, a bevételek viszont összességében csak 170%-kal emelkedtek, azaz a kontraproduktivitás szembeötlő (lásd az index.hu cikkét). A VEKE számtalanszor elmondta, hogy közelít a plafon, amikor az utasok már nem lesznek képesek megfizetni az árakat, emiatt a bevétel összességében is csökkenni fog. Ez a tény 2010-ben be is következett. Részletek »

Közlemény a 2009. évi SZJA 1% felajánlások felhasználásáról

2010. november 19. péntek

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület az 1996. évi CXXVI. törvény 6. § (3) bekezdésében előírt kötelezettségének megfelelően ezúton teszi közzé saját internetes honlapján a 2009. évi SZJA 1% felajánlásokból befolyt összeg felhasználását. A felajánlásokat ezúton is mindenkinek köszönjük, támogatóink segítségére a jövőben is számítunk.

Letölthető anyagok:

Fővárosi temetői járatok: hibás menetrend és hiányos tájékoztatás

2010. október 31. vasárnap
A temetői járatokról a megállókban szinte semmilyen tájékoztatás nem volt elérhető (forrás: Hajtó Bálint)

Nem igazán jeleskedett a BKV a hétvégi temetői járatok megszervezésével kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy színvonalas térképet készítettek, ám azokat csak a járműveken helyezték el, a megállókban nem, sőt, a legtöbb, rendkívüli járat által érintett megállóban semmilyen tájékoztatás nem volt. Ennek eredménye sok tanácstalanul álldogáló, majd mérgelődő utas. A problémát tetézte néhány járművezető nem éppen szabályszerű munkavégzése is, amely vagy a dolgozók tájékoztatásának, vagy munkavégzésük ellenőrzésének, esetleg mindkettőnek a hiányosságaira mutat rá.

Részletek »

A VEKE üdvözli a Budapesti Közlekedési Központ megalapítását

2010. október 27. szerda

A VEKE évek óta szorgalmazza a megrendelői, közlekedésszervezői feladatok kiemelését az üzemeltetőktől – nem csak a BKV, de a vasúttársaságok és a Volán-társaságok esetében is, mert ezt egészségtelen gyakorlatnak tartja. A megrendelő – az önkormányzatok, az állam, és végső soron így az utasok – érdekei sérültek, a szolgáltatás nem fedte az igényeket, ellenőrizhetetlen és pénzfaló volt. Részletek »

Buszbemutató az Autómentes napon

2010. szeptember 27. hétfő
Az SZKT-ARC csuklós trolibusz. (Forrás: Mihályfi Márton)
Egyesületünk szervezésében az Európai Autómentes Napon az érdeklődők a Vígszínház előtt megtekinthették a hazai buszgyártás jelenlegi aktív képviselőit. A lezárt Szent István körúton egymás mellé felsorakozott járműveket sokan megtekintették, a távol maradottak kedvéért az alábbiakban egy rövid képes összefoglalót teszünk közzé.

Részletek »

Magyar buszok bemutatója az Európai Mobilitási Héten

2010. szeptember 22. szerda
EAN borito

Az Európai Mobilitási hét egyik záróeseményeként, az Európai Autómentes Napon a forgalom elől lezárt Szent István körúton mutatják be városi és elővárosi autóbuszaikat a magyar buszgyártók, a VEKE kezdeményezésére. Részletek »